A társadalmi reform előfeltétele, hogy az emberek belássák, életük rossz formák között zajlik. Ma Magyarország többsége kezdi ezt a bőrén érezni. Érik hát a reform iránti igény. Van azonban néhány probléma a reformvágy körül. A kormányerők körében már évek óta tombol (Kovács Árpád ÁSZ-elnök szavával) a reformdüh - és látszata sincs nagyon, nemhogy eredménye. Mi, kereszténydemokraták másként látjuk a reform kérdését, mint a szocialisták és a liberálisok.
Először is máshonnan indulunk. Szerintünk a Marxtól örökölt megközelítés (a lét határozza meg a tudatot) ártalmas féligazság, mert a tudat viszont meghatározza a létet. Számunkra előbb van az ember, és csak a második a gazdaság. A valódi reform társadalmi, nem pedig gazdasági. A mai magyar társadalom deformálódott, és egy materialista gazdasági reform ezt nem fogja orvosolni. Sőt éppen fordítva igaz: a társadalmi reform szemszögéből kell végrehajtani a gazdaságiakat is, amelyek valóban sürgetőek. Először tehát a fejekben kell rendet tenni, aztán akár újabb "magyar csodát" is megélhetünk a gazdaságban.
Reformjaink közül az első: az alkotó, teremtő, dolgozó embereket és struktúrákat kell támogatni! E téren nagyszabású szellemi munkákat tettünk le már az ország és az Országgyűlés asztalára. Benyújtottuk a törvényjavaslatunkat az új, a gyermeket vállaló családokat támogató, egyben az államháztartást fel nem borító, választható családi jövedelemadózásra. Az MSZP-SZDSZ-koalíció tárgysorozatba sem vette immár két éve, pedig igen részletes - és sosem vitatott - háttérszámításokkal, tanulmányokkal támasztottuk alá. A parlament folyosóin a szocialista képviselőtársaink is elismerik, hogy javaslatunk jó. Megtárgyalni azonban nem hajlandók. Az alkotóerők felszabadítását célzó nyugdíjtörvény-javaslatunk is a választható családi jövedelemadózást szorgalmazó javaslatunk sorsára jutott. Azt is jónak tartják a magánbeszélgetésekben, de azt sem engedték megtárgyalni. Márpedig nem kérdés, hogy mai társadalmi válságunk valójában demográfiai válság, a rohamos elöregedés el fogja mosni a nyugdíjrendszert, tehát az új nyugdíjrendszer és a gyermekszületést támogató személyi-családi jövedelemadózás ugyanannak az égető problémának a megoldását célozza. De sajnos az MSZP-vel és az SZDSZ-szel évek óta nem lehet érdemben tárgyalni sem ezekről. Magyarország legnagyobb válságterülete a vidék. Az ország területének több mint a feléről még 2006-ban, az első Gyurcsány-csomaggal kivonult a magyar állam, ezt a KDNP-frakció már akkor is szóvá tette. Persze süket fülekre találtunk. Letettük a Ház asztalára a földtörvényjavaslatunkat; ez is osztozott a családi jövedelemadó és a nyugdíjreform sorsában.
A miniszterelnök közben szavakban a legnagyobb reformer - de valódi reformról nem tett eddig említést. Amit a mostani válság közepette előad, az még a válságnál is rosszabb. Színházi előadásokat kényszerülünk végigasszisztálni ahelyett, hogy a valódi gondokat érdemben orvosolná - a kormány. Pedig ez lenne a dolga! Csaknem öt hónappal az októberi "nemzeti csúcs" után keserű megállapítás: a kormány csak beszél, de nem cselekszik. A tomboló reformdüh pedig nem hajlandó tudomásul venni a saját felelősségét. Egyfelől az elmúlt években elkövetett hibáit, másfelől a mostani késlekedését. Pedig ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy minden ország ugyanazokat lépi: megnyirbálja a bankok önállóságát, foglalkoztatásbővítő programokat indít, csökkenti az adókat, támogatja az innovációt, és védi a hazai termékeket, a hazai piacot. Ha a kormánynak kicsi a mozgástere, az azért van, mert az elmúlt években elhibázott gazdaságpolitikát folytatott.
Éppen mert a magyar választópolgároknál és a nemzetközi pénzpiacoknál egyformán kitelt a becsülete, ennek a kormánynak le kell mondania. Elfogyott a nemzet bizalma a mostani Országgyűlésben, tehát új legitimációra, új választásra van szükség. A választást meg lehetne tartani nulla pluszköltséggel, az EP-választással egyszerre. Addig pedig meg lehetne hozni néhány sürgető és minden mértékadó szereplő által egyaránt szükségesnek ítélt intézkedést. A gazdasági szereplők között egyetértés van abban, hogy nem szabad megfojtani túlzott adóteherrel a kis- és középvállalkozásokat. Emelhetünk áfát, de csak a luxuscikkek körében, viszont csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját. A munkajövedelemre rakódó terheket nagyságrenddel kell csökkenteni, ez a feketegazdaság elleni egyik legjobb lépés. Adókedvezményekkel is serkenthető a számlázási hajlandóság, ez az építőiparban különösen célszerűnek bizonyult már a polgári kormány idején is. A bankok voltak a 2002 utáni időszak legnagyobb nyertesei, most végre ki kellene venniük a részüket a teherviselésből. És folytathatatlan az a gyakorlat is, amely a multiknak több adókedvezményt biztosít, mint a hazai vállalkozásoknak.
Ezekben a kérdésekben általános egyetértés van. Egy cselekvőképes kormány heteken belül változtathatna. Márpedig most minden nap, sőt minden perc számít!