FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
Demonstráció Tibetért
Mintegy negyvenen vettek részt a Tibetet Segítő Társaság keddi demonstrációján Budapesten, amelyet a szervezet Tibet Kína általi megszállásának 50. évfordulójára hirdetett meg.
Létrehozva: 2009. március 10., 19:55 | Utoljára frissítve: 2009. március 11., 10:17

A Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán tartott tüntetésen felszólalt többek között Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, aki beszédében a világ népeinek egyenjogúságát hangsúlyozta. Mint mondta: ami jár a kínaiaknak, az jár a tibetieknek is, még akkor is, ha egyikük erősebb mint a másik.

A tüntetésen többen tibeti zászlókat lengettek, egy felállított sátorban pedig olyan képeket mutattak be, amelyek meggyilkolt tibetieket ábrázoltak.

A rendőrség korábban nem engedélyezte, hogy a tüntetés a kínai nagykövetég épülete előtt legyen, ezért a Városligeti fasor konzulátus előtti részét az út mindkét oldalán a járdák vonalában kordonnal lezárta a Bajza utcáig.