fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az új útdíjfizetési rendszer kedvező Magyarország számára
2009. március 11., 18:14
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén szavazott ma az Eurovignette-jelentésről, amely a közúti áruszállítókra terhelné az általuk okozott környezeti károk költségét. Nagy siker Magyarország számára, hogy Barsiné Pataky Etelka javaslatait támogatta a Parlament többsége, így a magyar érdeknek megfelelő szabályozást fogadták el Strasbourgban.

Barsiné Pataky Etelka szerint a Parlament ismét nagy előrelépést tett a környezetvédelem terén, újabb mérföldkőhöz érkeztünk a közlekedés környezetbaráttá tétele, a klímaváltozás megakadályozása ügyében.

Barsiné Pataky Etelka, az Európai Néppárt képviselője hangsúlyozta: a külső költségek beépítését időben több ütemben kell megvalósítani, különösen most nem lehet ráengedni a gazdaságra ezt a terhet. A környezet védelmét megfizető fuvarozó ugyanis átháríthatná a plusz terhet a fogyasztóra, jelentős inflációt okozva ezzel. Mint tudjuk, a szállítási költségek a végtermékek árában igen nagy súllyal szerepelnek.

Barsiné szerint a külső költségek beépítését térben is több ütemben kell megvalósítani. Először a városokban legyen bevezethető a torlódási díj, ahol a legmagasabb a kibocsátás, és a legszennyezettebb a levegő. A városokon kívüli, összeurópai közlekedési hálózaton (TEN-T infrastruktúrán) pedig majd csak akkor, ha az teljesen ki is épült.

Fontos részlet Magyarország számára, hogy Barsiné Pataky Etelka javaslatát a Néppárt és a szocialisták is elfogadták, hiszen ez kiküszöböli, azt a korábbi indítványt, ami csak Magyarországot érintené hátrányosan. Az eredeti javaslat alapján ugyanis a jelenleg befolyó útdíj-jövedelmünk 20 %-át veszítettük volna el.

Háttér:

A statisztikai adatok szerint az Európai Unióban 2020-ra 55 százalékkal növekszik a közúti közlekedés, ugyanilyen tempóban növekszik a teherforgalom is útjainkon. A közlekedés átterelése más közlekedési módokra nem hozott kézzelfogható eredményt, a környezeti hatások viszont érezhetően emelkedtek.
Az Európai Bizottság ezért 2008-ban egy kezdeményezéscsomagot mutatott be, melynek célja egy környezetbarát, fenntarthatóbb közlekedés megteremtése.
Az intézkedéscsomag legfontosabb része az a javaslat, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok hatékonyabb, a környezeti hatásokat jobban figyelembe vevő úthasználati díjakat szabjanak ki a tehergépjárművekre, és az így befolyó összegeket a közlekedés okozta környezeti hatások csökkentésére fordítsák.
A mostani zaj- és légszennyezés, illetve torlódási külső költségek bevonása Euromatrica (Eurovignette) irányelvbe immár a harmadik változtatás az 1993-as eredeti bevezetése óta, miután 1999-ben és 2006-ban is módosítottak rajta.

Barsiné Pataky Etelka véleménye az, hogy a szennyező fizet elvet miden közlekedési módra egyformán alkalmazni kell, ez alól nem lehet kivétel a közúti áruszállítás sem. Az a legfontosabb cél, hogy egyik közlekedési mód se élvezzen előnyt a többivel szemben. Ezért a torlódásból adódó költségeket be kell vonni a közúti fuvarozás költségszámításába, hiszen a közlekedés okozta környezetszennyezés negyedéért a kamion és teherautó-forgalom a felelős. Azonban, érvelt a képviselő asszony, ennek a költségnek a beszámítását a jelenleg érvényes irányelv is lehetővé teszi az infrastruktúra használati díj keretében, ezért nincs szükség új módon, külső költségként is számítani a torlódást.

Barsiné Pataky Etelka támogatta azt a kompromisszumos javaslatot, amely a külső költségek csökkentése céljából kivetett úthasználati díj bevételeinek felhasználásáról rendelkezik. A megszavazott javaslat értelmében a bevételeket a közúti közlekedésből származó külső költségek csökkentésére kell elsősorban felhasználni. Emellett ezen bevételek a meglévő infrastruktúra fejlesztését, illetve a fenntartható mobilitás elősegítését célozzák. Ez talán a legfontosabb módosítás a Bizottság javaslatán, hiszen ezzel a módosítással érjük el igazából a közúti közlekedés kizöldítésének célját, mivel a bevételek pontosan azokat a külső költségeket fogják csökkenteni, amiért a közúti közlekedést jelenleg felelőssé teszik.

Barsiné Pataky Etelka egyetért azzal is, hogy az új szabályozás terjedjen ki a transzeurópai hálózatokon túl azon közutakra is, ahol hagyományosan nagy tranzit teherforgalom bonyolódik. Magyarországon jelenleg is szinte az összes átmenő teheráru forgalomra használt úton kötelező a használati díj, így nem okozna gondot a Tanács által is támogatott szövegtervezet elfogadása.

Támogatták és nagy többséggel megszavazták Barsiné Pataky Etelka azon módosító javaslatát (AM 344), mely szerint amint a Galileo helymeghatározó rendszerrel összehangolt útdíjbeszedési rendszer műszakilag megoldható és működőképes lesz, az útdíjak begyűjtését egy európai, határok nélküli interoperábilis elektronikus díjbeszedő rendszerrel kell megoldani, aminek a kereteit már a 2004/52/EC irányelvben rögzítették. Ennek a javaslatnak azért van nagy szerepe, mert a teherautók kabinjaiban manapság már a négy-öt díjszedéshez használatos fedélzeti egység sem ritka, ami nem kis kezelési gondot okoz, hiszen elvonja a gépkocsivezető figyelmét a vezetéstől, ezáltal balesetveszélyes.

(fidesz.hu)