Nagy szerencséje a Városházának, hogy az unió kifogásaira hivatkozva átszervezheti Budapest harmadik, legnagyobbra tervezett szennyvíztisztítójának a technológiáját, különben annak üzembe helyezése után szembesült volna a szennyvíziszap elhelyezése körüli problémával. Ez a szerves anyag éppúgy az eljárás végterméke, mint a tiszta víz. A főváros cége, a beruházást irányító Enviroduna Kft. honlapján azonban még ma is olyan megoldás szerepel, amely már eredetileg is megvalósíthatatlan volt. E szerint a Csepelen keletkező évi 100-110 ezer tonnányi iszapból a telep energiaigényének közel felét fedező metángáz kinyerése után megmaradó 70 ezer tonnányi, szagtalan maradékot a főváros 1960-as években megszüntetett, XVIII. kerületi Cséry-telepi szemétlerakójába szállítanák komposztálásra. Erről a Városháza 2003-ban meg is állapodott az érintett kerületek vezetésével, cserébe mintegy 6 milliárd forintos út- és csatornaépítést ígérve nekik. Ám az évi tízezer teherautó-fordulóval tervezett szállítás élénk lakossági ellenállást váltott ki.

De más baj is van. A komposzt nagyobb részét a Cséry-telep felhagyott szemétbányájának rekultivációjára szánták, ám ezt a megoldást szűk keretek közé szorította egy környezetvédelmi miniszteri rendelet: az efféle "stabilizált biológiai hulladékból" hektáronként legfeljebb 500 tonna lerakása engedélyezhető - nem évente, hanem összesen. Vagyis a Cséry-telep kijelölt 35 hektárján a csepeli szennyvíztisztítóban egyetlen évben keletkező iszapmennyiséget sem lehetne rekultiválás címén elhelyezni. Felmerülhetne az iszap mezőgazdasági hasznosítása is, csakhogy a változó összetételű fővárosi szennyvízből nehezen készíthető ilyen célra biztonsággal felhasználható komposzt. A két budapesti szennyvíztisztítóból - az észak- és a dél-pestiből - kikerülő évi közel 110 ezer tonna iszapnak is csak a feléből lesz komposzt, de azt is főleg rekultivációs célra használják. A másik felét egyszerűen lerakják, jórészt a főváros tulajdonában álló csomádi lerakóban.

A fővárosnak mindmáig nincs koncepciója arra, hogy 2010 után mihez kezd az addigra megduplázódó mennyiségű szennyvíziszappal. Az idén megkezdődik a csepeli tisztító próbaüzeme, így az Enviroduna egy - várhatóan a jövő hónapban megjelenő - közbeszerzési pályázaton keres olyan vállalkozásokat, amelyeknek van iszapkezelési engedélyük. Az egyéves próbaüzem után pedig az iszap ártalmatlanítását kilenc évig egy újabb tender győztesére bízza. Ez alatt a tíz év alatt talán a főváros is el tudja dönteni, hogyan képzeli három szennyvíztisztítója iszapjának kezelését: elégeti-e tervezgetett új szemétégetőjében, netán másutt, valamelyik cementgyár kemencéjében, esetleg energetikai célokra telepített erdők számára komposztálhatná - és persze le is rakhatná valahová.

A megoldás kiötlésére, illetve az első, egyéves iszapszállításra azonban nem jutott volna uniós támogatás, ha nem csúszik be egy gikszer. De Brüsszel szerencsére megkifogásolta, hogy a járulékos létesítményekkel, főgyűjtő csatornával, átemelőkkel együtt összesen 428,7 millió eurós beruházásból a csepeli tisztító 249 millió eurós fejlesztését a főváros és az állam képviselőiből álló bírálóbizottság annak ellenére ítélte oda a francia Degremont S. A. vezette konzorciumnak, hogy az a pályázaton - versenytársa visszalépése miatt - egyedül maradt, így az unió szerint nem volt valódi a verseny (HVG, 2008. november 22.). Az unió, afféle tendereztetési büntetésként, elvonná az utóbbira szánt támogatás egynegyedét, 40,5 millió eurót. De - ha az elmarasztalást mindvégig vitató magyar kormány beletörődik a bizottság döntésébe, s nem kér ellene jogorvoslatot - ezt az összeget Brüsszel egyetértésével a szennyvízberuházás egyéb elemeire lehet költeni. Ezzel az uniós szennyvízberuházás költsége - a hazai önrésszel együtt - 62,3 millió euróval nőne, de a támogatás nem veszne el. Viszont hiányozna: a csepeli tisztítóhoz az elvont összeget hazai forrásból kellene pótolni. A beruházás költségeinek 15 százalékát a főváros, 20 százalékát az állam állja, és ezeket az arányokat a módosítást - és a vele járó drágulást - követően is be kell tartani.

Most már csak egyetlen apróságot kell eldönteni: mennyit áll a kormány, és mennyit a főváros a visszapótlandó 40,5 millió euróból. A Városháza azzal érvel, hogy a Brüsszel által kifogásolt döntést megalapozó grémiumban a kormánydelegáltak voltak többségben, emiatt a többletterhet nem kívánja magára vállalni. Ezzel szemben a kormányt képviselő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt hangsúlyozza, hogy a döntés joga a fővárosé volt: bár a pályázatokat valóban kormányzati többségű bírálóbizottság értékelte, a végső szót a közgyűlés mondta ki. Ezzel együtt a főváros "valószínűleg nem bírja el, hogy egyedül állja az uniós forrás kiesését" - válaszolták a HVG kérdésére az NFÜ sajtóosztályán. Értesüléseink szerint a hiányzó summát várhatóan 4:3 arányban pótolja majd az állam és a főváros.

AZ NFÜ tehát hajlandó lenyelni a békát, a biztos átcsoportosítás érdekében nem küzd tovább (egy esetleges kudarcot is vállalva), hogy bebizonyítsa a brüsszeli elmarasztalás indokolatlanságát. A kompromisszum a presztízsveszteség ellenére azért is bölcs döntés, mert így kihasználható az unió által felkínált szerződésmódosítási lehetőség. Eddig ugyanis Brüsszel elzárkózott az egy évig tartó beüzemelés során keletkezett iszap kezelésének, valamint az említett iszapkezelési tanulmánynak a finanszírozásától, és ha nem saját szakértői javasolták volna tavaly ősszel a Cséry-telepi komposztálási terv ejtését, ezt is nehéz lett volna magyar kezdeményezésre elfogadtatni. Sőt - az előirányzottnál olcsóbban megkötött szerződéseknek köszönhetően - az Enviroduna, illetve a beruházás irányítói által megtakarított 106 millió eurós keretet is fel lehet majd használni a szennyvízberuházás során: csatornák építhetők, iszapszállító vasúti kocsik szerezhetők be belőle, és - mintegy 21 millió euróért - 2012-ig elkészülhet az úgynevezett harmadik tisztítási fokozat is.

A Duna szervesanyag-feldúsulását mérséklő foszfortalanító fokozat az eredeti beruházási tervben a takarékosság jegyében nem szerepelt, mert az csak az érzékenynek, azaz környezetileg sebezhetőnek minősített élővizeket terhelő szennyvíztisztítókban kötelező (ilyenek például Magyarország nagy tavai). Mostanáig - a szennyvízdíjba bele is kalkulált évi 3 milliárd forint körüli környezetvédelmi bírság és környezetterhelési díj fejében - a főváros tisztítatlanul engedett bele napi 300 ezer köbméternyi szennyvizet a Dunába. Mégsem pénzkidobás a harmadik fokozat, mert az immár uniós tag Románia a Dunát is érzékenynek nyilvánította (még ha ez a napi gyakorlatában nem is mindig látszik), és Bulgária szintén ezt tette. Vagyis idővel Budapestre is nyomás nehezedett volna a tisztító hatásfokának javítására, aminek most uniós támogatással elejét veheti.