fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A magyaroknak fel kell egyenesedniük végre
2009. március 13., 00:04
Magyarországnak azonnal változásra van szüksége, nem lehet várni a következő választásokig - mondta lapunknak Julie McCrey, a Demokrata Párt 25 ezer Lovagja nevezetű szervezet elnöke. Szerinte a magyaroknak fel kell egyenesedniük, kiállni magukért, hallatni a hangjukat. Az amerikai lobbicsoport vezetője úgy véli, a jövőben nem lehet már Washingtonból befolyásolni a magyar belpolitikát.

- A változás volt a kulcsszó Barack Obama kampányába, s ez a változás "új" politikát hozott. Miben nyilvánul ez meg?

- Obama új politikája határozott változást jelent a korábbi politikához, kormányzáshoz képest. Minden, amit korábban a hátsó szobákban döntöttek el, az most nyílttá válik. Minden ügy nyitott, az Ovális Iroda asztalára kerül. Változás, mert Obama elnök átláthatóvá, számon kérhetővé akar tenni mindent, amit csinál, és vállalja értük a felelősséget. Az embereknek szükségük van erre, mert korábban nem kapták meg, de most igen.

- Mi volt a gond a "régi" politikával?

- A háttéralkuk. Hogy egyvalamit mondanak az embereknek, aztán teljesen mást tesznek. Nem voltak igazi célok, szabályok, vagy a demokraták, vagy a republikánusok döntöttek, de nem voltak közös ideák, valami közös valós cél. Most azonban megengedik az embereknek, hogy szavuk legyen a kormányzásban. Noha a kormányzat őket képviselte, az emberek nem érezték, hogy meghallják a szavukat. Barack Obama hallja a szavukat.

- Magyarországon egyre inkább úgy érezni, hogy elvesztettünk valamit a demokráciából. Négyévente szavazunk, de nem képviselnek minket, elveszett a kapcsolat a politikusok és a kisemberek között.

- Egyetértek. Szembetűnő, hogy a politikusok mennyire eltávolodtak az emberektől. Találkoztam mindkét nagy párt képviselőivel, s csak azt mondhatom, hogy Magyarországnak változásra van szüksége. Nem szabad az embereket térdre kényszeríteni. A jelenlegi miniszterelnökük letérdelt az Európai Unió előtt. A magyaroknak nem letérdelniük kell, hanem egyenes derékkel állniuk. Magyarországnak friss hangokra, új ötletekre van szüksége, hogy meghallják végre a nép hangját. Sokan hisznek abban, hogy Orbán Viktor lehet az a személy, aki elhozhatja a változást, de lehet más is. A magyaroknak fel kell egyenesedniük végre, hogy azok lehessenek, akik valójában. Erősek, intelligensek, az egyik legintelligensebb nemzet a világon. Magyarok a magyarokért, mindenféle szégyenérzet vagy feltétel nélkül. Magyarország nem kicsi és nem is irreleváns. Hiszek abban, hogy van egy magyar Barack Obama, aki reményt tud adni az embereknek.

- Számíthatunk-e az új amerikai adminisztráció segítségére?

- Barack Obama az egyenlőségben hisz, s biztos vagyok benne, hogy senkit sem hagy kívül vagy lent. Mindent meg fog tenni azért, hogy a világ kikerüljön a válságból, s együtt fogunk kijönni belőle. Higgyék el, az Egyesült Államok nem felejti el a barátait. Magyarország fontos, nekünk is az. Barack Obamát hétköznapi emberek választották elnökké, nem karrierdiplomaták vagy pártpolitikusok, akik úgy akarják használni Magyarországot, mint a saját bukszájukat. Ez nem történhet meg többé. Átláthatóságot, elszámoltathatóságot szeretnék, ezért támogatom Haris urat budapesti nagykövetnek. Tisztában vagyok vele, hogy vannak más jelöltek is, az nem használ azonban Magyarországnak, ha olyasvalaki kerül a nagyköveti székbe, aki a jelenlegi adminisztrációhoz kötődik. Bárki is jön ide nagykövetnek, tiszta kézzel kell érkezzen, mindenféle politikai elfogultság nélkül. Ha valaki politikai elfogultsággal érkezik a posztra, az tízmillió szabad magyar polgár életét befolyásolhatja, s Amerika nem erről szól. Bárki is legyen a jelölt, az álljon ki a nyilvánosság elé, s bizonyítsa be, hogy nemcsak az Egyesült Államok, hanem Magyarország is fontos számára. Az eddig felmerült jelöltek azonban vagy Charles Gati személyes ismerősei, vagy a Lantos családhoz kötődnek. Körön belül vannak, nem kívülállók.

- Mi a baj Charles Gatival?

- Az, hogy mint professzor azt képzeli, csak ő tudja a helyes választ. Nincs joga arra, hogy átírja a magyar történelmet, s megmondja a magyaroknak, kik a hőseik, kik nem, és egyáltalán nem szabadna beavatkoznia a magyar belpolitikába. Objektíven számoljon be a helyzetről, de ne avatkozzon bele. Ez a probléma. Sokan Magyarországon és az Egyesült Államokban is úgy gondolják, beavatkozik a magyar politikába.

- Hogy hozhatja el a magyar társadalom a változást, várni kell a választásokig, vagy van más út?

- Hiszem, hogy a változás most kezdődik. Ha várnak a jövő évig, Isten tudja, mi fog történni. A magyaroknak el kell kezdeniük kiállni magukért mindenfajta félelem nélkül. Minél mélyebbre süllyed az ország a válságban, annál nagyobb lesz a nyomás az embereken, hogy lépjenek. Nem kell várni, sem Magyarországon, sem Amerikában a cselekvéssel. Az embereknek ma kell boldognak lenniük, s nem a holnapra várniuk.

- Van esélyünk arra, hogy változtassunk, új politikát alakítsunk ki?

- Van. Mindaddig, amíg a magyarok kiállnak magukért, amíg hisznek a reményben, addig van. De ehhez megfelelő vezetésre is szükség van. Nem ítélem meg, hogy erre a mostani kormányfő, Gyurcsány Ferenc vagy az ellenzék vezetője, Orbán Viktor alkalmasabb-e. Látom azonban a kormányfőjük politikájának eredményét. Az lenne a becsületes, ha elismerné, nem képes vezetni Magyarországot, mert nem tudja a helyes irányt, s így tisztességgel távozhatna, lehetővé téve egy új kormánynak, hogy megtegyen mindent Magyarországért. Egy vezetőnek el kell tudnia ismernie a hibáit. Biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi miniszterelnökük sok remek dologra képes, de Magyarország vezetése nem tartozik közéjük.

- Sokan úgy vélik Magyarországon, hogy az elmúlt húsz évben az amerikai kormányzatok inkább támogatták a magyar baloldalt, mint a konzervatív oldalt. Mi ennek az oka?

- Az Egyesült Államokban a külügyminisztériumban és azon kívül is számos olyan ember van, aki személyes elfogultsága vagy érdekei miatt próbálja befolyásolni a politikát. Most azonban új politika van kialakulóban, okos politika, az alapokról indulunk. Hillary Clinton külügyminiszter nem fogja engedni a "fülekbe suttogás" politikáját, eredeti ötletekkel állt elő, azoknak az embereknek, akik eddig megpróbálták befolyásolni a magyar politikát, nem lesz esélyük rá a jövőben. Elég volt azokból a politikusokból, akik ülnek a karosszékekben, s onnan próbálnak meg manipulálni. Barack Obamával a változás elindult, világszerte.

- Adományokkal segítik a Demokrata Pártot

- "Szervezetünk elismeri, hogy nincs megfelelő válasza mindenre, de megértette, hogy először az embereket kell meghallgatni, fel kell ismerni a szükségleteiket, és támogatni kell mindent, ami morálisan és etikailag szükséges ahhoz, hogy Amerikát és az amerikaiakat jobb helyzetbe hozza" - áll a Demokrata Párt 25 ezer Lovagja elnevezésű szervezet honlapján. A politikai tömörülés - amelynek Julie McCrey az elnöke - többek közt szocioökonómiai kutatásokkal és fejlesztésekkel foglalkozik, vizsgálatai eredményeivel a politikai döntéshozók munkáját próbálja segíteni. A csoportosulás még az 1990-es években kezdte meg tevékenységét. Első átütő sikerét azzal aratta, hogy egyik napról a másikra 25 ezer dollárt gyűjtött össze arra, hogy segítsék az ingadozó amerikai államokban a demokraták kampányát. Tagjai a Demokrata Párt támogatói és aktivistái közül kerültek ki. A "lovagok" nemcsak pénzt gyűjtenek, hanem nevelni, oktatni is próbálják a szavazókat, azt szeretnék, hogy az amerikai választók minél jobban megismerjék a politikai folyamatokat.

(Janzsó Viktor, Magyar Hírlap)