fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Visszatértek a méhek Dél-Kaliforniába
2009. március 13., 10:16
Fellélegezhetnek a gazdák, a méhészek, a környezetvédők Dél-Kaliforniában: több évi szünet után ismét ellepték a méhek a virágzó réteket.

Az elmúlt három évben a termelők és a klímaszakértők már többször megkongatták a vészharagot, és sűrűn emlegettek egy Albert Einsteinnek tulajdonított mondást: "Ha a méhek eltűnnek a Föld felszínéről, az emberiségnek legfeljebb négy éve lesz hátra". Először 2006 tavaszán fújtak riadót az Egyesült Államokban, amikor a tavaszi randevún 30-50 százalékkal kisebb számban jelentek meg a méhek. A virágok elszáradtak és lehullottak a fákról, a gazdákon is úrrá lett a katasztrófahangulat. Ekkor idézték először Einsteint és kiszámolták: a végítélet 2010-ben következik be.

A határidő már majdnem lejárt, de úgy tűnik, a végveszély elhárult. A virágok milliárdjait váratlanul szorgos méhek hada lepte el. Nemcsak a világ, az emberiség menekült meg, hanem a kaliforniai mandula is, a világ mandulakereskedelmének 80 százaléka.

Ahogyan eddig nem sikerült még megfejteni a méhek eltűnésének titkát, hirtelen megjelenésük is rejtély. Eltűnésüket magyarázták a génmódosításokkal, a környezetszennyezéssel, az üvegházhatással, a rovarirtókkal és mobiltelefonok által kibocsátott elektronikus hullámokkal is. De vannak olyan szakemberek is, akik bizonyos járványokról beszélnek.

(greenfo.hu)