fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Még kért a nép
2009. március 16., 07:22
Alig lehet eldönteni, mi megalázóbb: az-e, ha a román hatóságok a Magyar Köztársaság elnökét szállító repülőgépet nem engedik leszállni Marosvásárhelyen, vagy az, hogy őt és kíséretét a román határőrök udvariatlanul várakoztatják, vagy az, hogy a kokárdás ünnepen rendőrök állnak sorfalat, s előállítják, igazoltatják azokat, akik nemtetszésüket óhajtják kifejezni. Két módon képes megmutatni a mindenkori hatalom a saját végromlását: vagy úgy, hogy szabad teret enged az ellene tiltakozóknak, vagy úgy, hogy rendőrterrort alkalmaz.

Húsz éve szinte zavartalanul vonulhattunk az utcán, akár Pestről Budára is. Ma ez másként van. Demszky főpolgármestert háromszoros rendőrkordon védte, gyakorlatilag lezárták az Erzsébet hidat, a Nemzeti Múzeum előtt se lehetett csak úgy jönni-menni. Lapzártánkig nincs hír arról, mi a helyzet a Lágymányosi hídon. (Szent Lászlóról már egy hidat se szabad elnevezni...) Ahol Gy. Ferenc megjelenik, ott csúcsra járatják a rendvédelmi szerveket, ott szem és vízágyú nem marad szárazon. Ha valaki képes volna kiszámolni, mibe kerül ennek az egy embernek a jelenléte a politika színpadán az őszödi beszéde óta, kiderülne: a válság nemcsak morális, hanem - legalábbis hazai viszonyainkat tekintve - gazdasági is, abban az értelemben, hogy a védelmére rendelt milliárdok nyomtalanul szállnak el a levegőbe.

A tegnapi nap kinek-kinek emlékezetes marad. Voltak, akiket kitüntettek, voltak, akik masíroztak, voltak, akik hallatták a hangjukat, voltak, akik csak emlékeztek volna, s voltak, akik a várban ünnepeltek. Mások vidékre menekültek, vagy rostokoltak a közszolgálati tévé előtt, amelynek bravúros rendezői képesek voltak kiszűrni a füttyöket és e füttyök tulajdonosait.

Ez a hatalom most már igazán elszégyellhetné magát. Évekre elrontotta a lélektisztító nemzeti ünnepet, a rendőrállam eszközeivel gátlástalankodik, törvényt hoz még arra is, mikor szabad és mikor tilos hangosan morogni. A morgás joga a népé, azt senki nem veheti el tőle. A morgás pedig egyre erőteljesebb, a lelkekre leadott sortüzek után a nemzetet újjá kell egyszer majd építeni. Mostani állapotunkban megalázhatóbbak vagyunk, mint a rendszerváltozás előtt. Meg lehet várakoztatni a Magyar Köztársaság elnökét azon a határon, melyen keresztül akadálytalanul haladhatott át Petőfi Sándor és Bem apó. És velük együtt a hadak népe. Ez volna itt és ma az Európai Unió? Bizony, ilyen alkalmakkor rögzül a fejekben, hogy akkor már inkább e böszme unió helyett jöjjön a legutolsó pont a Mit kíván a magyar nemzet? című kiáltványban, egyetlen szóból áll, emlékeztetőül: Unió.

Ilyenkor visítanak fel a román nacionalisták, Erdélyben és azon túl is azt az indulatot korbácsolják fel, amelyeket saját "bölcs" politikusaik gerjesztettek azzal, hogy megszabhatják, mikor merre járhat a magyarság nemzeti ünnepén az ország első, talán legnépszerűbb embere. "Politikusaink" meg kussolnak, úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi.

Egy tanulságos Demszky-féle elszólást idéznék fel végül, aki azt találta szólni, hogy a mai szabadságharcosoknak, szemben elődeikkel, már nem kell a vérüket oltani. Aztán helyesbített: ontani. A bekiabálók heves vérmérsékletűek, nekik bizony néha oltani kell vérük tüzét, hogy fel ne gyújtsák önmagukat és környezetüket. Félő, hogy mind többen lesznek, s közülük soknak az önoltás nem sikerül. Másoknak meg az önáltatás. Miattuk hadar Demszky, ellenük költik számolatlanul a közpénzeket, töltik fel a vízágyúkat, tökéletesítik a fegyverzetüket.

Sok a bajuk a visszavörösödötteknek ezzel az ünneppel. Ha okosabbak lennének, tudnák, hogy itt és most még kér a nép. De nincs olyan okos ember sem a hatalomban, sem az ellenzékben, aki képes lenne napra pontosan megmondani, hogy meddig.

(Apáti Miklós, Magyar Hírlap)