fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Jönnek a vörösök!
2009. március 16., 07:31
Nem kell megijedni, még van néhány napunk. Csak szombaton rontanak ránk. Nem, nem a szocialisták kongresszusára gondolok. Sokkal inkább az "igazak" bejövetelére: az 1919-es tragikus Tanácsköztársaság gyászos szárharminchárom napjának kezdetére.

Jó ízlésről árulkodik, hogy az MSZP vezetői éppen március 21-ét, a vörösterror évfordulós napját választották a pártgyűlésükre... Tán épp annak szimbolikus tartalmától várják a megerősítést. Hagyománytiszteletük elismerésre méltó, meg az elvhűségüké - hisz a mai kormányzó erő legjava egykor állampárt-csinovnyikként vagy KISZ-es mozgalmárként vakon hirdette a tanácshatalom korszakos jelentőségét, dicsőségét. Ami azt illeti, valóban korszakos volt: örök nyomot hagyott a bebörtönzött, internált, túszul ejtett ezrekben, a megalázott, kifosztott, megnyomorított, földönfutóvá tett százezrekben. Meg az elbódított milliókban, a becsapott munkás- és kispolgártömegekben.

Szerencsés választás volt hát ez a dátum, a szocialisták életrevalóságát dicséri. Egyesített kórusuk ez alkalommal is elénekelheti az önbizalmat adó, erőt mutató Internacionálét. (Meg ne feledkezzenek a Marseillaise-ről! A példaadó bolseviki elődök kedvence volt, 1919. március 15-én is azt adta elő a munkásdalárda a Petőfi-szobornál, nem azt az avítt Kossuth-nótát.) A szocialisták tehát szombaton méltón megemlékezhetnek a vérben született tanácshatalom nagy tetteiről. Nem féltjük az MSZP-vezérkart, nincs híján bölcsességnek - nem fognak belelépni a csapdába. Egy szót se fognak vesztegetni a terrorlegényekre, a rekvirálásokra, a rablásokra, az akasztásokra, a nyílt utcán lelövetettekre és felkoncoltakra, a Lenin-fiúk által agyonvert, állatias módon széttrancsírozott százakra. Az eszmeutódok csak a szépre fognak emlékezni: a látszatpropaganda gyümölcseire (gyerekek a Balatonnál, proletárok a burzsujok villáiban), a jóléti intézkedésekre (az éhínségről egy szót se!), az általános egyenlőségre (a vörös és kék élelmiszerjegyek különbözőségéről, a kenyérről mint az osztályharc eszközéről ne beszéljünk!), a szólásszabadságról (ami a vörösök szabadságára korlátozódott), a szabad gyülekezésről (ami éppen hogy tilos, tíz órától kijárási tilalom!), a választójog kiterjesztéséről (amely persze osztályalapon emelt korlátokat), a dicső haditettekről (az írógépügynökből egy nap alatt tiszántúli hadseregparancsonkká avanzsált Böhm Vilmossal meg hasonlóan jól képzett stratégákkal), és így tovább, és így tovább.

De ne szaladjunk ennyire előre, ízlelgessük a nagy napok termését. Lépjünk vissza kilenc évtizedet, 1919. március tizenhatodikát írunk, a házfalakon már ott virít az új plakát: egy óriási munkásalak magasodik az Országház fölött, kezében hatalmas ecset, éppen vörösre mázolja a törvényhozás szentélyét. "Szabaduljon fel az emberi szellem" - száll át a város felett Kunfi Kunstätter Zsigmond hírhedt mondata, és még nem is igen tudja a köznép, milyen az, amikor a kereszténygyűlölő Szamuely-Samuel Tibor pribékjei meg Heltai-Hoffer Viktor csőcselék-fegyveresei elindulnak a végső "szellemfelszabadításra"...

Hiába várják a polgárok a nemzeti ellenállás jelét, a Szent István-bazilika harangjának éjszakai kondulását - a szövetkezők nem elég erősek. Fehérvárott Prohászka püspök hasztalan próbál lelket verni a megtörtekbe, Pesten arisztokraták, régi tisztek, nagypolgárok hiába igyekeznek az "ellenforradalom" híveit, vagyis a dicstelen őszi országárulás ellenzőit egységesíteni - az idő fogy, az Oroszországból beszivárgottak, az idegen, gyökértelen felforgatók demagógiája már hatott. És eljön huszonegyedike: a dicstelen Károlyi Mihály a "Magyarországot csak én menthetem meg" önteltségével és hamis pózával átjátssza a hatalmat a Forradalmi Kormányzótanácsnak. Amely azonnal deklarálja "teljes eszmei és lelki közösségét az orosz szovjet kormánnyal", és amely "haladéktalanul megkezdi a nagy alkotások sorozatát". És tényleg megkezdte, egy nemzet tragédiájára...

A szombati pártkongresszus küldöttei emlékezzenek hőstetteikre. Menjenek el a Károlyi-szoborhoz. Csókolják meg a talpát.

(Várkonyi Balázs, Magyar Hírlap)