És ezt akkor is rögzíthetjük, ha a maradék párt maradék vezetése a frakció gyors újjáalakítására számít, hiszen az új MDF-nek már biztosan nem lesz sok köze a régihez. A Horn-kormány pénzügyminisztereként a középosztályt különösen szorongató csomagjáról, most pedig neoliberális, piaci fundamentalista válságkezelő tervéről ismert Bokros Lajos pajzsra emelése szakítás a szociális piacgazdaság eszméjével azonosítható antalli örökséggel, de a Boross Péter által megjelenített konzervativizmussal is.

Miután Csáky András kilépésével egy időben nem tudott új képviselőt leigazolni a frakció, a házszabály regulái szerint tíz fő alá csökkenve megszűnik. Nem először sodródott lét és nemlét határára a Herényi vezette képviselőcsoport, ám először törvénytelen, szocialista asszisztenciával végrehajtott kizárásokkal, majd egy elvtelen, súlyos ügyekkel terhelt politikai kalandor átcsábításával, az eszközökben tehát nem válogatva sikerült túljutni a krízisen, legalábbis közjogi értelemben. A Bokros európai parlamenti listavezetőnek, két napra rá miniszterelnöknek való jelölésével kirobbant botrány után azonban nagyon hamar beletörődött Dávid Ibolya és köre a frakció elvesztésébe. Az elnök asszony utolsó (?) napirend előttijében hősi pózba merevedve az őszinte szó kimondásának áraként beszélt az emelt fővel vállalt függetlenségről. Parlamenti rendszerünkben a független képviselő a politika hajótöröttje, aki se anyagi és intézményi háttérrel, se érdemi megszólalási lehetőséggel nem rendelkezik a T. Házon belül. Dávid Ibolya mégis fejjel ment a falnak, amikor a várható veszteségekkel nem törődve ráerőltette pártjára a nemzetközi pénzügyi szervezetek egyik legismertebb itthoni érdekkijáró emberét. Megérte, mondta tegnap a parlamentben.

Mára világossá vált, hogy az MDF kudarcot vallott abban, amire 2006-ban nagyon sokan képesnek gondolták: nem lett a megkerülhetetlen harmadik erővé, nem épített a Fidesszel versenyképes új jobboldali, konzervatív centrumot. Ehelyett megkopott népszerűségével és hitelességével Dávid Ibolya olyan kalandba rángatta bele pártját, amibe az nem nagyon akarja már követni, végveszélybe sodorva ezzel a rendszerváltás egykori vezető erejét. A "borzalmas tagság" maradékát is elkergetve olyan szervezetté torzította a fórumot, amelynek semmi köze a lakiteleki alapítók vagy éppen Antall József eszméihez. Számos alkalommal segítette a gyurcsányi hatalom vergődésének meghosszabbítását, ezúttal sem tett másként: az ellenzéki frakciók mostantól nincsenek többségben a parlamentben, a függetlenek masszájából az eddiginél is könnyebben halászhat ki alkalmi támogatókat a baloldal vezére.

Ha Dávid Ibolya ezek után azt állítja, megérte, csakis olyasmire gondolhat, amiről a nyilvánosságnak nem lehet tudomása. Arról azért lehet sejtésünk, hogy van az az ár, ami kárpótol a frakció elvesztéséért. Ráadásul e veszteség lehet ideiglenes is: trükközéssel a parlamentben is sok minden elintézhető.