fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Defenesztráció
2009. március 17., 07:29
Akkor mindjárt a legelején meg kell magyarázzam ezt a furcsa szót ott a címben. Mert tényleg: mi is az a defenesztráció?

Szó szerint annyit jelent, hogy "egy személy ablakon való kidobása". Igazi értelmet pedig a história által nyer ez is, mint oly sok minden ezen a világon. Ugyanis ezzel a defenesztrációval vette kezdetét annak idején a harmincéves háború.

Történt, hogy a protestáns cseh rendek fellázadtak, s felkelést indítottak a Habsburgok, egészen pontosan II. Rudolf császár ellen. Történt mindez azért, mert a császár megsértette a vallásszabadságot biztosító megállapodást, s történt mindez 1618-ban. A felkelők úgy láttak munkához, hogy a Habsburg-helytartókat nemes egyszerűséggel kidobták a prágai vár ablakából. Gyönyörű ívet húzva repült a Hradzsinból Slavata és Martinic, a két helytartó, s repült utánuk mindjárt írnokuk is, bizonyos Fabricius úr. S a legszebb az egészben, hogy még tragédia sem lett a dologból.
Mindhárom úr túlélte, merthogy az ablak alatt hatalmas, puha, meleg, illatozó trágyadomb volt, s nevezettek abba estek bele. Jut most eszembe pedig mindez az idei március 15. kapcsán.

Mert talán mindenki látta, amint a Kossuth téren két fiatalember kibontott egy transzparenst, s azt a transzparenst elhelyezték a kordonrácsokon. Nem tettek semmi egyebet. Egy felirattal fejezték ki véleményüket, óhajukat, teljes békességben.
A feliraton pedig ez a brutális szöveg volt olvasható: FELELŐS KORMÁNYT BUDAPESTEN!

Skandalum! Ráadásul ilyen lázító, szélsőséges feliratot felmutatni akkor, amikor Ferenc testvér kordonok mögé zárva koszorúzni indul... Terrorizmus! S ez abból is látszik, hogy éppen ilyen lázító, szélsőséges mondatot írtak a forrófejű Petőfiék a 12 pontban, s éppen mindjárt a másodikban. Az így szólt: "Felelős ministeriumot Buda-Pesten." Ugye-ugye, micsoda fertelmes egyezések. Mindenesetre nem volt tanulság nélkül való nézni, ahogy Ferenc testvérék kordonok mögé bújva rettegtek. Mint a patkányok. S az sem, ahogy a rendőrség viselkedett vasárnap. Normális ember amúgy nem olvasgatja a BRFK honlapját, ám mainapság ez is érdekes és hasznos cselekedetté kezd válni. Nézzünk bele először az ünnep napján kiadott közleményekbe:
"A Garibaldi utcánál egy piros színű Skoda Fabia típusú gépkocsit vontak ellenőrzés alá a kollegák, mert hangszóróval a tetején közlekedett.

A kollegák felszólították a gépjárműben utazókat a hangszóró kikapcsolására. 9 óra 40 perc körül a Kossuth térről két személyt emeltek ki és állítottak elő az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése szabálysértés elkövetése miatt a kollegák, mert hangoskodással, kiabálással zavarták meg az állami ünnepséget. A kollegák szabálysértési feljelentést tesznek gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés miatt további két személy ellen, akik transzparenseket tartottak maguknál."

Skoda Fabiával közlekedni, amelynek hangszóró van a tetején: bűn, szabálysértés, terrorizmus. Bekiabálni, hangoskodni, transzparenseket magunknál tartani, bűn, szabálysértés, terrorizmus.

S közben Ferenc testvérék kordonok mögé zárva, patkányként ünnepelnek. S körülöttük csend, amerre mennek, és a néma tartomány... Mindezeken túl azonban csak kell vessünk egy pillantást azokra a törvénymódosításokra is, amelyeket ezek a patkányok hoztak, s amelyekre hivatkozva állítják elő a néma tartományt. Ez is fent van a BRFK honlapján, nézzünk néhány érdekes részt: "A Törvény az egységes jogalkalmazási gyakorlat kialakítása érdekében akként rendelkezik, hogy - a garázdaság tényállásánál használt értelmező rendelkezésnek megfelelően - erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, akkor is, ha a ráhatás nem alkalmas testi sértés okozására.

A Törvény 32. §-a kiegészíti az Sztv.-t Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése szabálysértési tényállással. A tényállás az előzőekben már tárgyalt, a Btk. 174/C. §-ban nevesített bűncselekmény szabálysértési alakzata. A cselekmény olyan módon valósítható meg, amely mentes az erőszaktól, illetve a fenyegetéstől."

Sokszor elolvastam ennek a bűnbandának fenti törvényeit, de akárhányszor olvastam el, nem voltam képes nyomára bukkanni, melyik paragrafus alapján tilos és büntetendő a kiabálás, valamint a transzparens felmutatása. Mindezek alapján kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ezek még a saját maguk alkotta, az EU-val, a demokráciával és a józan ésszel köszönő viszonyban sem lévő, undorító törvényeiket sem képesek betartani. Ezért pedig felelni fognak. Draskovics, Ferenc testvér, meg a rendőrségi vezetők egyaránt. Apropó, felelni fognak! Elnézve a vasárnapi ünnepet s a magukat kordonok mögé zárók aljas jogtiprásait, a defenesztráció jut eszembe ismét.

Hogy közérthető legyek: itt az idő kihajigálni mindet az ablakon. S hogy ne történjék tragédia, hát előbb sok-sok puha, illatozó trágyát kell összehordanunk a megfelelő ablak alá. Ez ma az egyetlen sürgető feladat, az egyetlen nehézség. De talán megoldjuk valahogyan. Aztán jöhet a defenesztráció. És minden és mindenki a helyére kerül végre. Gyönyörű, magasztos ívet húzva fog a helyére kerülni Ferenc testvér, Draskovics testvér, meg az egész bűnszövetkezet. Emberek! Hozzatok trágyát!

(Bayer Zsolt, Magyar Hírlap)