Sokkal bonyolultabb, átláthatatlanabb a gazdaság szerkezete, követhetetlenebb a beavatkozások hatásmechanizmusa, mint bármikor korábban. Olyan bonyolult lett korunk kommunikációs rendszere is, hogy az sem biztos, hogy ma tudjuk-e pontosan, miről is beszélünk, mi is történt. A médiumokban csak töredéke hangzik el annak, ami például egy kongresszusi vizsgálóbizottság előtt elhangzik, és "át se jön", hogy a könyvvizsgálók, a számvitel milyen véleménnyel bír a helyzetről. Fogalmunk sincs arról, hogy mi is történik ma voltaképpen, pedig már lassan egy év eltelt a válságból.
Kipukkant egy olyan, egy banklufi, amely valójában soha nem is létezett, és az így keletkezett hiátust a kormányok a szintén soha nem létezett pénzekkel igyekeznek betömni. Miből gondoljuk, hogy ez javít majd a helyzeten? És mikorra? És mit? Az a lassan négyezermilliárd dollár (amely valószínűleg egyáltalán nem létezik), amelyet a kormányok a világon a bankok megsegítésére költöttek, senki által nem ismert rovatokba, alszámlákra kerültek be a bankok könyvelésébe - és ki tudja, azóta már hol landoltak.
Vagyis könnyen lehet, hogy nem a válság megoldásának irányába hatnak ezek az intézkedések, hanem éppen mélyítik. Pszichésen lehet ugyan átmeneti stabilizáló hatásuk, de amiatt már nem kellene a bankokat tömni, hiszen olyan mélyen vannak az indexek, hogy már nincs az a negatív hír, ami még lejjebb vinné tartósan az indexeket. Sőt! Az újabb támogatások híre, ténye az, ami leginkább elriaszt egy banktól, a vásárlástól.
Nincs nap, hogy ne adna hangot kétségeinek az Egyesült Államok kormánya és kongresszusa a zajló mentési munkákkal kapcsolatos aggályai miatt. Sőt odáig fajultak a dolgok, hogy egyszerűen számviteli rendeletek módosításával kívánják eltüntetni a veszteségeket. Ez egyébként nemcsak a pénzpumpa elégtelen voltának a jele, de meglepő módon egyben logikus próbálkozás is. Hiszen számviteli trükkel keletkezett a pénzügyi lufi is, és talán azzal is kellett volna eltüntetni a válságszellem palackból való kiengedése helyett.
Az eddigi kormányzati négyezer-milliárd dollárt úgy nyelte el a bankszektor, mint kacsa a nokedlit, és az elsőre megtámogatottak már mohón újra sorban állnak. Jöhet a következő, legalább négyezermilliárd dollár! Persze ekkora összeghez illik valami reményt is fűzni, így hát Ben Bernanke és más befolyásos jósok az év végére már a holtponton való túljutást vizionálják.
De mire alapozzák ezt? Hiszen minél több pénz ment be a bankszektorba, annál mélyebbre süllyedtek a papírok, és nyoma sincs annak, hogy a hitelezés élénkítését szolgálta volna a pénzügyi segítség. A bankok megkapták a pénzüket, és köszönik szépen! Jobb helyzetbe csak a felszínes szemlélődő számára kerültek, hiszen a kapott pénz, mint említtetem, nem létezik, az csak egy elvonási sor az adott kormány évi költségvetésében, amely ráadásul forrásszűkítést generál az adott ország szociális és gazdasági rendszerében.
Még néhány ilyen négyezermilliárdos csomag - és kezelhetetlen lesz a fejlett világ országainak költségvetése, ami növekvő mértékű forrásbevonásra, kötvénykibocsátásra készteti ezeket az országokat. És kik fogják lejegyezni a papírokat? A bankok - abból a nem létező pénzből, amelyet ezen kormányoktól most számvitelileg kapnak. Megold ez valamit is? Aligha. Kezdődik minden elölről, meglehet, még nagyobb válságot okozva hamarosan. Mert ez az első olyan válság, amely nem a kapitalizmus klasszikus ciklikus növekedéséből fakad csak, hanem a tőke, az információ és az irányíthatatlanság olyan mértékű integráltságából, amire nincs felkészülve az emberiség.
Könnyen lehet, hogy önmagában a jelenlegi válság teljes feltárására is évek kellenek majd, és ugyanígy évek a terápia alkalmazására.
Ahol pusztulás van, ott megjelennek a hiénák is. Ki tudja, hol landolnak a kormányzatok által adott és a bankokban eltűnő dollármilliárdok? Idáig is ellenőrizhetetlenül utalgattak a bankok, senki által nem kontrollálható mechanizmusok alapján, nyilván ez most is így van, mert új szabályozók nincsenek. Könnyen lehet, hogy ezek a pénzek egy-két csomópontban futnak össze, és olyan újfajta hatalmi, pénzügytechnikai koncentrációt hoznak létre, amelyet akár világkormánynak is nevezhetünk majd. Ezt egyébként a politikai elit egyes köreiben örömmel és izgalommal várnák.
Nem lesz itt javulás egy-két éven belül, legalábbis erre nincs semmi garancia. Ha az idén Magyarországon öt-hat százalékkal csökken a GDP, akkor jövőre még többel fog - ismerve az államadósság helyzetét és az IMF-hitelek súlyosbító szerepét. Hiába mondja ma bárki, hogy az államadósságot visszafizetjük, mindenki tudja: egyenlőre nincs miből. És egy ideig nem is lesz.
Legalább hét szűk esztendeig. Csak éljük túl!