- Nemmel szavazott a képviselők többsége az Országgyűlés önfeloszlatására. Úgy tűnik, az ethosz utolsó szikráit is kioltotta a gyurcsányi kor a baloldali politikusokból.

- Ez már a Gyurcsány utáni korszak vegetáló része, politikai pocsolya. Machiavelli legjobb hazai tanítványa, a miniszterelnök tökélyre fejlesztette a hatalom megtartásának technikáját. Mindezek ellenére a szavazás előtt voltak olyan jelek, hogy a szocialista képviselők egy része, csoportja megtalálja vezetőjét, összekapaszkodnak, és véget vetnek ennek az országrontó rémálomnak. Olyanokról beszélek, akik egyéni képviselőként érzékelik a drámai válságot, s naponta szembesülnek a számonkéréssel, a sokasodó tiborci panaszokkal.

- Mégsem képesek átkelni a Rubiconon. Vajon miért?

- Félnek. Egymástól is félnek. A pártjukon belül elszigetelődtek, és visszaszorultak a választókörzetükbe, ahol a kormánytól remélt uniós beruházásokkal próbálják a mandátumot megtartani.

- Értelmes emberekről van szó, miért nem ismerik fel, hogy a szembefordulás, a tiltakozás lenne most az, amivel valóban megőrizhetnék valamennyire a hitelességüket?

- Gyurcsányék létrehozták az úgynevezett pályázati Magyarországot. Ez a szocialista kormányzat részéről a hatalmat politikai trükkökkel megtartó technikává vált, a képviselők tudatában pedig a fennmaradás lehetősége lett. Ebben a rendszerben Gyurcsány csak a feltétlen lojalitást fizeti meg, de azt viszont mindig megfizeti. Jelenleg tehát a remélt uniós milliárdok tartják össze a Magyar Szocialista Pártot.

- Fura, hogy a rendszerváltás huszadik évében így működik egy kormányzó párt. Hol történt a hiba?

- Volt rendszerváltás, de rossz az új rendszer. Az általunk is remélt új rendszerhez 1990-ben nem kaptunk kétharmados választói támogatást, akaratot, ezért illúzió maradt a radikális fordulat esélye. Végül is nem voltunk képesek együvé szervezni azt a társadalmi és szakmai erőteret, amely alkalmas lett volna az új rendszer gyakorlati kivitelezésére.

- Miben érte a legnagyobb veszteség a megalakuló Antall-kabinetet?

- Privatizáció, média, igazságtétel. E három kulcsfontosságú, rendszerváltó területen totális vereséget szenvedtünk. A parlamenti kétharmad hiánya, az Alkotmánybíróság ellenállása, a kedvezőtlen európai hozzáállás a médiaértelmiség többségét ellenünk nemcsak fölbátorította, de gátlástalanná is nyomorította.Honnan is lett volna erőnk ellenállni? Mintha csúzlival lőttünk volna a támadó vadászbombázókra. Íme, két évtized kellett ahhoz, hogy kialakuljon a nemzeti média minimális eszköztára, és érzékelhetővé váljon, bővüljön a sajtótisztesség.

- Azt mondja, rossz ez a rendszer. Milyet látna helyette szívesen?

- Az eredeti programunk egyik forrásvidéke a két világháború közötti népi írók mozgalma, gondolatvilága volt. Móricz Zsigmondtól Szabó Dezsőn, Németh Lászlón, Gombos Gyulán át Bibó Istvánig, Illyés Gyuláig. A médiaértelmiség többsége fölhördült. Harmadik út? Kert-Magyarország? Saját út? Magyar út? Mucsainak, naiv ábrándozónak tartottak bennünket, jó fizetségért gúnyolódtak. Most, két évtized után érzékelhető, hogy mire képes a Disznófejű Nagyúr, a pénz hatalma. Országokat és családok százezreit hajszolja adósságcsapdába, létbizonytalanságba, kiszolgáltatott nyomorúságba. A rendszerváltás kezdete óta a magukat átsminkelő kommunisták, az újkapitalista haszonélvezők és a neoliberális szabad demokraták olykor már hisztérikus stílusban támadták az egykori, az eredeti MDF-ben megfogalmazott gondolatokat. A nyugodt erőt szétverték, most a hideg és számító, nyugodt erőszak rongálja az ország idegrendszerét. MDF-en belül és azon kívül is.

- Orbán Viktor azt mondta évértékelő beszédében, hogy elkerülhetetlen a hatalmon levők elszámoltatása. Ügy éppenséggel van elég. De már nagy erővel folyik a kimagyarázkodás is.

- Régi igazság: erkölcs és jog nélkül az állam elvetemült rablóbanda, a korrupció melegágya. Büntetlenül nem maradhat a bűn.

- Gyilkosságok, zsarolások, uzsorás bosszúk hétről hétre. Sajnos ez is a mai Magyarország.

- A rendszerváltásnál elfogadható volt a közbiztonság, mert a rendőrök hivatástudatból is a váltás mellé álltak. Feladatuk az volt, hogy tartsák fenn a közrendet, ezt tisztességgel teljesítették. Horn alatt jelent meg a rendőrség szervezetében a pártpolitika, 2006 őszén ennek pedig már a drámai következményeit éltük meg. Egy gyurcsányista kisebbség uralja most az életünket, így a rendőrséget is, ez kényszeríti arra, hogy a hatalmon lévő elit védelmével a szükségesnél többet foglalkozzon. Így volt ez most, március 15-én is. A közbiztonság teljes széthullásának következménye, hogy ma Magyarországon néhány ezer bűnöző megfélemlítheti, sakkban tarthatja a tízmilliós Magyarországot. Nincs határozottság a bűnüldözésben, nincs következetesség az ítélkezésben. Nem véletlen, hogy a kormány szinte eszelősen kitért a Fidesz "három csapás" elnevezésű szigorító javaslata elől.

- Bokros jelölése az MDF végjátéka. Mintha Dávid Ibolya épp azt a feladatot kapta volna, hogy űzzön csúfot a Lakiteleken alakult demokrata fórumból, ezáltal pedig a rendszerváltásból is.

- A Dávid-munkacsoport ténykedése újra megerősítette bennem, hogy hamis az a mondás, miszerint legszebb öröm a káröröm. Nem tudok örvendezni az MDF szánalmas vergődésén. Az elmúlt húsz esztendő egyik legtaszítóbb óriásplakátja úton-útfélen azt harsogja, hogy "megígértük, eltemettük". Többen mondják, hogy a koporsóról lemaradt a felirat: MDF. De még ez a gyalázatos végjáték sem képes az MDF klasszikus múltját "végképp eltörölni". A rendszerváltó évek kezdeti próbatétele itt a Kárpát-medencében százezrek közös élménye marad. Ebből bennünket, "a borzalmas tagságot" kizárni nem lehet. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az összefogás erejével legyen ezen a területen is egészséges igazságtétel. És lesz is. Mint ahogy lennie kell mindenütt. Mert egyre erősebb az országban az az új többség, amely nemzeti reneszánszt követel.