És ismerősöm meséli, hogy Phenjannak van egy metróvonala is, alig néhány állomással, amit csak azért építettek, hogy a ritka, de azért időnként mégis előforduló külföldi delegációk előtt dicsekedjenek vele. Egyébként, a szürke hétköznapokon nem közlekedik. Vannak amolyan hivatásszerű, fizetett utasok, akiknek az a munkájuk, hogy utaznak, úgy tesznek, mintha épp dolgozni igyekeznének. A külföldi delegációk örömére és legnagyobb döbbenetére. De lehet, hogy ez is csak egy nagyvárosi legenda.

Arra gondoltam, ha legközelebb egy kétméteres látogató ül elém a színházban, a moziban vagy a cirkuszban, én bizony rendőrt hívok. Ha hihetünk Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak, aki szerint azért igazoltattak a rendőrök két embert a Kossuth téren március 15-én, mert a magasba emeltek egy transzparenst, ami több embert zavart a kilátásban, akkor számtalan olyan üldözendő és igazoltatandó bűnözővel volt már dolgom, akiket érdemes lett volna lekapcsolni. Zavarták már a kilátást előttem színházban, koncerten és moziban egyaránt, de ezentúl résen leszek, előkapom a mobilom és rendőrt hívok, ha egy méter hetven centinél magasabb látogató ül elém. Lesz majd riadalom a nézőtéren, amikor Boriska belépője közben bevonulnak az egyenruhások a színház patinás nézőterére, és igazoltatják az előttem ülő marcona fickót, mert persze telefonon pontosan megadom majd, hogy hol találják a bűnözőt. Hetedik sor, tizenkettes szék... Reszkessetek, hórihorgasok!

A rendőri intézkedés pedig teljesen jogszerű volt, a rendőrfőkapitány nem lát benne kivetnivalót, az egyenruhások a hatályos jogszabályokat betartva jártak el. Mint mindig... Ahogy Gergényi is mondta három évvel ezelőtt: képzeljék csak el, mit érez a gyanútlan rendőr, amikor szembejön vele egy tank. Egy hórihorgas tank, amelyik zavarja őt a kilátásban, nem tud rendesen célozni, amikor kilövi a gumilövedéket vagy a könnygázgránátot.

Csendnek kell lenni, látszott ez már tavaly október 23-án is, amikor egy idős hölgy randalírozott az egyik állami rendezvényen. Csak addig jutott megkezdett mondatával, hogy "Gyurcsány, taka...", s máris odaléptek mellé ketten, egyenruhában, előzékenyen, és az iratai felől érdeklődtek. Ők is úgy ítélték meg, hogy a hangerő, amivel az idős nő megszólalt, nem illik a rendezvényhez, ezért intézkedtek. Vélhetően ebben sem volt semmi kivetnivaló.

Mielőtt azonban rendőrt hívnék a nézőtérre, jut eszembe még, hogy ez csak a jelenség, a felszín. Hiszen lassan, de biztosan megtisztítjuk az ünneplőktől az ünnepeket, és hamarosan már fizetett ünneplőket kell majd szerződtetni valamelyik modellügynökség segítségével, hogy legyenek a tévében mutogatható emberek a köztereken állami ünnepeken. Mint utasok a phenjani metrón.