FIDESZ.HU > Dosszié > Magyarország többre képes |
Nyomtatás Ablak bezárása |
Essősy Zsombor beszédének szó szerinti leirata
|
|
Létrehozva: 2009. március 19., 16:18 |
Jó napot kívánok, üdvözlök mindenkit. Nagyon szépen köszönöm a felkérést.
Ma reggel egy riporter felhívott és feltette azt a kérdést, hogy Esőssy Úr segítsen már, hogy a pályázati rendszerben mikor lett vége a tanulási időszaknak. Tehát mikor mondhatjuk azt, hogy meg volt a tanulás. Én erre azt válaszoltam, hogy igazából 2004-be kezdődött el ez az EU-s témakör. Akkor azt mondtuk, hogy tényleg tanuljuk, a második év is tanuló időszak volt, mert hát még akkor lettek a pályázatok dömpingje kiírva, a harmadik évet is azt mondtuk, utána a 2007-et is. Úgyhogy rá kellett jönnöm, hogy igazából ez egy folyamatos tanulás, akár elképzelhető, hogy nem is fogunk oda eljutni. És megváltoztattam a címet, tehát folyamatos tanuló időszak a pályázati rendszerben. Ezt adtam. Hogy is kerültem én ide?
Cégünk pályázatkészítéssel foglalkozik 27 fővel, több mint száz önkormányzatnak és ötszáz cégnek írunk. Tehát óriási tapasztalatunk van több mint 250 fajta pályázat van, úgyhogy nálunk tényleg minden lejön jó és rossz természetesen.
Igazából néhány gondolatot szeretnék felvázolni, amire már óriási, a többiek már nagyon komolyan megágyaztak nekem. Legelőször is az, hogy egyáltalán milyen pénzről beszélünk. Az első időszak az tényleg ez a három év volt, ami 2004-től 2006-ig, alapvetően 670 milliárd forintot ajánlottak fel nekünk, amit most, konkrétan úgy áll a helyzet, hogy ezt lekötöttük. Tehát ez a pénz, nemcsak hogy lekötöttük, hanem hivatalos statisztika szerint ki is ment a gazdaságból. Tehát ez már ki lett fizetve. Nyilván, mint a repülőknél itt is over...lás van, mert nagyon sok cég be fog majd bukni. Tehát ezt is bele kell számítani, hogy azért még egy 5-10 százalékos lemorzsolódás mindenféleképpen elképzelhető. Milyen pénzek jönnek ehhez képest? Már le se mertem írni forintban, mert már reggel, amikor leírtam volna, már teljesen más lenne most is. Kollegákkal mi is azon viccelődtünk, hogy na, ma felkeltünk, ma megint 100 milliárddal nőtt a keret összeg. Mert ugye annyit gyengült a forint. A lényeg az, hogy körülbelül 25 milliárd euró jöhet majd Magyarországra, természetesen nem mindegy, hogy milyen forint árfolyam mellett. És ehhez jön még hozzá az agrárterületre. Ez kvázi most 8 ezer, 9 ezer milliárd forint. Ez egy lehetőség. Nyilván ehhez képest meg kellene nézni, hogy mint lehetőség ez a 8-9 ezer milliárd forint alulról a másodikra ugrok, mennyi ment ki eddig a gazdaságból. Tehát mennyi kifizetés volt eddig.
Most hivatalos statisztikák szerint 230-250 milliárd forint ment ki. Tehát 8 ezer milliárd kontra 250 milliárd. Ugye most a harmadik évben vagyunk. Ez azért még nem elég. Tehát ez még nem elégséges, ezt még mindenféleképpen fel kell pörgetni. Ahogy Zoltán mondta, Magyarországon az egyik az adócsökkentés, vagy a másik megoldás egyáltalán a kitörésre az igazán az EU-s pályázatok lehetnek. Én is így gondolom, itt igazából azok az összeget, amik éves szinten jöhetnek, ezek ilyen ezer milliárd. Hát ez a GDP-nek a 4 százaléka. Tehát ezt a pénzt éves szinten legalább arányosan le tudjuk hívni, ez a GDP-nek három-négy százalékát tudja magyarázni. Tehát most vagyunk, mínusz 3-4-et mondanak a prognózisok, akár elképzelhető az is, hogy - nem tudunk - mínusz 1-re nullára ki lehetne ezzel hozni.
Tényleg ez egy kritikus dolog, mindenképpen élnünk kell vele. Volt szó itt a legutolsó előadásban, hogy mi is a lényeg. Abszorpció vagy gazdaságpolitika, tehát a lényeg az, hogy lehívjuk ezt a pénzt, amit megtettünk az első nemzeti fejlesztési tervben. De ahogy hallottuk, akár olyan felesleges dolgokra is kiment, ami nem biztos, hogy hatékony. A cél az volt, hogy abszorpció, tehát hogy jöjjön be a pénz. Én azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy legyen valami gazdaságpolitikánk. Tehát olyan irányba menjen, ahol nem csak az a lényeg, hogy lejöjjön a pénz, hanem jó helyre menjen. Ebbe azt gondolom, hogy még előtte áll a dolog.
Vállalási, tényleg nagymértékű vállalási könnyítések vannak. Most már nagyvállalatok is bekerülhetnek a pályázati rendszerbe. Ez jó is lehet, rossz is lehet. Az utolsó ebbe az oldalba, hát mit kéne igazából támogatni. A vállalatokat, vagy az önkormányzatokat. Tehát melyik lenne a fontosabb. Hát én is egyetértek, hogy most át kellene csoportosítani. Most mindenképpen az a lényeg, hogy olyan helyre menjen a pénz, ami tényleg termeli a GDP-ket, ahová jön az iparűzési adó, áfa, tehát mindenképpen a vállalatok irányába kellene átcsoportosítani az összeget és még többet. Tehát ez számunkra egyértelmű.
Mi van a rendszerrel? Tehát az egész pályázati rendszerrel? Nyilván már hallottuk az átfutási időket, ezek tényleg így vannak. Tehát szoktam mondani, hogy egy akadálymentes 10 milliós pályázatnál, hogy mi szükségeltetik 10 hónap arra, hogy döntés jöjjön. Egy önkormányzatnál kötelező megcsinálni az akadálymentesítést, s 10 hónapig gondolkozik valaki, hogy odaadja azt a 10 millió forintot vagy sem. Azt gondolom, hogy ezeket mindenféleképpen gyorsítani kell. Előleg üdvözítőek, de azért ha valaki belemegy ebbe a jogszabályba, ami kijött az előlegeknél, azért hiába mondják, hogy 40 százalékos előleget lehet kapni. Azért ne felejtsük el azt, hogy 25 millió forint feletti támogatás esetén valamilyen fedezetet mindenképpen nyújtani kell. Tehát, ha 100 milliós támogatást nyerek, és arra kérek valamilyen előleget, arra le kell raknom vagy egy ingatlant, vagy egy bankgaranciát. A bankgarancia ugyanaz, mint hogyha hitelt kérnék, tehát ez nem teljesen akkor átugrás. Természetesen azt is figyelni kell, hogy ez a pénz nehogy bebukjon. Tehát, ha bebukik, a magyar állam vissza tudja szedni ezt a pénzt. Tehát azt gondolom, hogy nagyon sokszor ilyen skrizofén helyzetben vagyunk, hogy melyikkel lehetne menni.
Amit szoktam mondani, hogy mi akadályozza meg egyáltalán ennek a pénznek a lejövetelét ide Magyarországra. Tehát miért van az, hogy 8 ezer milliárd forintra 250 milliárd. Tehát miért nem több, miért nem 1000 milliárd jött le. Én ezt a mindenható pályázati triádot szoktam kiemelni. Tehát effektív három fő pont van, amin múlik igazából az, hogy ez a pénz lejön-e Magyarországra vagy nem. Az első pont az mindenképpen a pályázó. Tehát itt ugye hallottunk egy olyan pályázót, aki pozitívan áll neki, tehát azt gondolom, hogy jó projektekkel, jó pályázatot kell benyújtani, határidőket betartva, sőt nem az utolsó napján, hanem hamarabb benyújtani a pályázatot. Ez az első. Utána jön, akik kiírják a pályázatot. Ez jelen esetben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kezében van. Megfelelő pályázatok legyenek kiírva.
Nem tudom ki volt már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a hivatalában. Ennek lángolnia kellene, ennek egy izzó parázsnak kellene, hogy legyen Magyarországon. Ott van 8 ezer milliárd forint. Mintha a régi szocializmusba mennénk vissza. Nekem egy olyan frusztrált érzésem van, hogy itt dől el mindennek a sorsa. Itt van a pénz, ezt fel kell pörgetni mindenképpen. A harmadik az pedig az arc, tehát az állam arca, a közreműködő szervezetek. Több mint 15 van, rengeteg ilyen van, amíg ők a szolgáltatói hozzáállás helyett hivatalként állnak az ügyfelekhez, addig ez a pénz nem jön le.
Tehát amíg nem lehet közvetlenül beszélni és bent van valaki még a láncszemben, azért hogy - nyilván nagyon kell figyelni az összeférhetetlenségre, az elengedhetetlen - hogy ezeknek a pénzeknek jó helyre kell menniük. Az egész pénzből ők kapnak 40-50 milliárdot, tehát annyi pénzt kapunk a fenntartásra. Tehát ezek a hivatalok onnan kapják a pénzt, csak akkor kapnak pénzt, ha van pályázó és jó pályázó van.
Tehát szolgáltatóként, amíg nem állnak hozzá, van már olyan közreműködő szervezet, aki ezt tudja és már úgy kezd igazodni. De azért rendkívül sok változás még azt gondolom, hogy kell.
Társadalmi egyeztetésen a kollégáimnak megtiltottam, tehát azt mondtam, hogy egy percet nem foglalkozhatnak társadalmi egyeztetés véleményezésével, mert mi azt tapasztaltuk, hogy egyáltalán nem veszik figyelembe. Akkor azt mondtam, hogy inkább helyette olyan tevékenységgel foglalkoznak, amiből jön árbevétel. Pedig szeretnénk a köznek dolgozni, de egyszerűen, ha nem kérik.
Áfa-emelés: ez egy kis dolog, de.. ...önkormányzatoknál. Önkormányzatnál van olyan beruházás, ahol mondjuk 5 százalékos az önerő. De az önkormányzat az áfát nem tudja visszaigényelni, neki benne van. Ha hirtelen megemeljük az áfát 20-ról 23 százalékra és 5 százalékos az önerőnk, akkor ugye azt jelenti, hogy 60 százalékkal növekszik azonnal az önerőnk. Ez csak egy kis döntés, de az egész rendszert fel tudja borítani. Nagyon kell figyelni arra, hogy már így is az önerőt sok önkormányzat nem tudja előteremteni, mert működésre kell és beruházásra nem tudja. Ebből még óriási problémák lehetnek.
Átugrok a harmadik pontra. Itt megint vissza arra, hogy hova kellene ezt a pénzt ezt a 8 ezer milliárdot hova kellene rakni. Ne kövezzenek meg, tényleg azt gondolom, hogy a vállalkozás, vannak olyan pályázatok, tehát mi pályázat készítésből élünk, tehát nagyon jó, hogyha megbíznak bennünket, agora és digitális tábla megírásával, de most nincs itt az ideje. Remélem, hogy 2013-ban itt lesz az ideje. Most nincs. Egy agora pályázat, egy város kap, mondjuk 1-1,5 milliárd forint támogatást. Meg kell csinálni...kultúrház.... Azt fent kell tartani. Tehát megcsináljuk 1,5 milliárdról, honnan lesz 80 millió a következő évben az önkormányzatnak. Sehonnan. Azt gondolom, hogy ezeket most nem szabad indítani. A digitális tábla óriási dolog, nagyon-nagyon jó dolog, láttam már, tényleg nagyon jól működik. Viszont egy labdával azonnal bedobom. Egy gyerek odamegy, véletlenül odadob egy labdát, tehát nagyon figyelni kell arra, hogy ez megéri? Meg amikor beesik hátul az iskolába az eső, akkor nem biztos, hogy a digitális tábla az első. Tehát azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy hova rakjuk a pontokat. Ezeket nem szabad kihagyni.
Átugrok az önerőre meg a hitel lehetőségre. Nyilvánvalóan hitelínség van. Tehát most nagyon sokan úgy jönnek, hogy magát a hitel helyett valahogy EU-s pénzt kaphassanak. Tehát most azt gondolom, hogy ennek óriási szerepe van magának az EU vissza nem térítendő támogatásoknak, csak jöjjenek már tényleg hozzánk.
Óriási a hullám, tehát nem szabad elfelejteni, hogy most a 2004-2005-ben beadott pályázatokat is kezelni kell, a 2006-ban is. Tehát maga a működtető szervezetnek, ami most talán 4-5 ezer ember dolgozik ott. Óriási a stressz rajtuk, tehát azt gondolom, hogy nagyon-nagyon nehéz ezt lebonyolítani. Viszont ha nem bírja a 4 ezer ember lebonyolítani, akkor legyen 6 ezer. Tehát ezen nem szabad spórolni. Ott van 8 ezer milliárd forint és ezen a közreműködő szervezeten Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen múlik, hogy megfelelő-e. Néha azt szoktam mondani, hogy itt nem szabad mindig demokráciának lenni. Tehát itt például ilyeneket ne pályáztassunk. Értelmes emberek tízen üljenek össze, karikázzuk be, hogy ezt a kórházat bezárjuk, ezt kinyitjuk, csak az a baj, hogy némely érdekek sérülnek. De ha logikával egy kicsit összerakjuk, akkor nem kellene pályáztatni.
Tehát rendkívül sok olyan dolog van, ami azt gondolom, hogy meg tudja gyorsítani. Én azért annak örülök, hogy azért vannak beruházások Magyarországon. Tehát azért azt ki lehet mondani az elmúlt egy-két hétben is rengeteg megkeresésünk van, akarnak fejleszteni, még .... Is meglepő módon. Tényleg nagyon-nagyon örülünk neki. Én nagyon bízok abban, hogy ez a pénz ez tényleg le fog jönni Magyarország számára és ez meghatározza a GDP-t és hát előbb-utóbb felfele fog menni és lefele.
Köszönöm szépen a figyelmet.