Néhány héttel ezelőtt levelet hozott a munkahelyemre a posta. Vízjeles papíron (de stemplis aláírással) a miniszterelnök invitált tanácskozásra a gazdasági válságra adott kormányzati intézkedéscsomagról. Nem bízták a véletlenre, hogy elmegyek-e, kisvártatva a telefon is csörgött, ott leszek-e a Kongresszusi központ 300 fős Bartók termében. Igazán rossz lehet a helyzet, hogy én jutottam az eszükbe, gondoltam, de hiúságból és kíváncsiságból elmentem, leginkább azért hogy meglessem, kivel is kerültem egy csoportba.

A termet megtöltő 300 emberre nincs jobb szó, mint a ballib értelmiség : Heller Ágnes és a Heti Hetes "humoristái", TGM és a NapTV-vel televíziós történelmet író Gyárfás Tamás, egyetemi rektorok és főszerkesztők, Bojár Gábor és Horváth Aladár, volt Postabank VIP listás ügyfelek és mostani helyettes államtitkárok, jó részük tegező viszonyban "Feri"-vel. 300 nagyhatalmú ember, a rendszerváltás óta eltelt két évtized java részében hatalmon, pozícióban lévő társadalmi elit.

Rövid miniszterelnöki expozé után ki-ki szót kérhetett, hogy reagáljon az elhangzottakra. Az ott elmondottak egy része már nyilvánosságra került, másik részüket inkább fedje a feledés sűrű homálya. Akkor nem kértem szót, következzen hát itt az, amit elmondtam volna, ha jut rá alkalom.

300 nagy hatalmú ember ül ebben a teremben. 300 olyan ember, aki meghatározó befolyással bírt a magyar társadalom kulcsintézményeire az elmúlt két évtized nagyobbik felében. 300 olyan ember, aki ebben az országban a hatalmat birtokolja a politikában, a médiában, az oktatásban, a gazdaságban, a kultúrában. 300 ember most azért szaladt itt össze mert baj van: bajban az ország fizetőképessége, bajban vannak a cigányai, bajban a melegjei, bajban vannak a munkájukat vesztett állampolgárai, bajban vannak a hiteleiket fizetni képtelen családjai, bajban vannak a romló gazdasági kilátásokkal megküzdeni képtelen vállalatai. Azért hívott minket össze a miniszterelnök, hogy megbeszéljük, mi kell tegyünk, hogy ezek a bajok ne temessék maguk alá a magyar társadalmat. Itt az én javaslatom.

Take responsibility for your fucking mistakes. Annak, hogy ebben az országban soha semmiféle botránynak nem lett komolyabb felelőse, következménye, hogy nincs következményük a gnóm reformoknak, vagy azok hiányának, hogy nincs következménye az őszödi beszédnek, hogy nincs büntetőjogi következményük a postabank konszolidálására elköltött adómilliárdoknak, hogy nincs következménye a felsőoktatás haszonszerzésből elkövetett folytatólagos csalássorozattá silányításának, nincs következménye a pártirodán írt közlemények "munkatársunk" által írt cikként történő szó szerinti közzétételének, hogy nincs következménye a Magyar Televízió szétzüllesztésének a MÁV katasztrofális állapotának, nincs következményük a Tocsik-ügynek, az ügynökügyeknek, a cigányságra elköltött milliárdoknak, nos arról, hogy ebben az országban soha semminek nincs igazi következménye, javarészt ez a 300 ember tehet. A "ballib" "értelmiség" szoros véd- és dacszövetségben mindent elkövetett azért, hogy a felelősséget elkenve megússza saját vagy beosztottjai, barátai, kollégái, régi harcostársai és szeretői tévedéseinek, inkompetenciájának, korrumpálhatóságának, ideológiai vonalasságának következményeit.

Azért tűnhet Magyarország következmények nélküli országnak, mert ez a 300 ember az általa uralt területeken el tudja fojtani a következmények felbukkanását. De ez az elfojtás nem tudja meg nem történtté tenni azt a kárt, amit az elsikált, elmaszatolt elhallgatott történetek okoznak. A mostani gazdasági, társadalmi, politikai válságsorozat valójában nem más, mint a szőnyeg alá söpört problémák felbuggyanása olyan területeken, ahova ennek a 300 embernek a keze már nem ér el, olyan területeken, amit ez a 300 ember nem képes uralni. Nincs befolyásunk a nemzetközi bankokra és hitelezőkre, akik most kimondták az ítéletet a magyar gazdaságpolitika felett. Nincs befolyásunk a tatárszentgyörgyi éjszakában vadászpuskával ólálkodókra, akik most kimondják az ítéletet a magyar kisebbségpolitika felett. Nincs befolyásunk afelett, hogy ki mit olvas, hol él, melyik országban tanul tovább, és a fiatalok tízezerszám iratkoznak ki először a pártok szócsövévé alacsonyult magyar nyelvű sajtó olvasói közül, majd költöznek külföldre, mert ott versenyképes diplomát ígérő intézményekben tanulhatnak, és nem kell részt venniük abban a rosszkedvű napi vircsaftban, amit magyar közéletnek hívunk.

Meg lehet próbálni kordonokkal, fémdetektoros kapukkal, IMF hitellel, folyamatos hazudozással, maszatolással vagy egyszerű hallgatással elfojtani a következmények felszínre bukkanását, de minden ilyen kísérlet végső soron kudarcra van ítélve: mint egy túlterhelt és eltömődött szennyvízhálózatból a szar, úgy fog feltörni a leggyengébb, a leginkább sebezhető pontokon az a feszültség, amiről úgy teszünk, mintha nem lenne.

"Mit tegyünk?" - kérdezte tőlünk a miniszterelnök. Take fucking responsibility. Vállald a felelősséged. És várd el, hogy a többiek is felelősen viselkedjenek. Úgy, ahogy az az értelmiség definíciójából következik.

Hogy miért csak utólag, írásban mondom mindezt el? Hogy az a 300 ember is hallja, aki most teljes gőzzel arra készül, hogy átvegye ezek helyét.