Valóságos baromfiudvar ez itt, domesztikált és elvadult madarak dúlnak mindenfelé. Akad azonban a jó szárnyasok között egyvalaki, aki a kacsaúsztatóból tengert álmodott magának. Magának, meg a barátainak és üzletfeleinek. Egy idő után már csak ő kapkodhatta el a bónuszkishalakat, elriasztotta a kisebb testű madarakat, ennek ellenére a szárnyasok mégis felnéztek rá. Talán nem vették észre, hogy azért hepciáskodik a víz felett, azért vág oda csőrével vadul a víz alatt, hogy nehogy észrevegyék féltve őrzött titkát: egyáltalán nem tud repülni.
Gyurcsány Ferenc akkor is hazudik, ha alszik, a mostani drámai fordulatot tehát illő megfelelő kritikával szemlélni. A Magyar Hírlap információi szerint két forgatókönyvet dolgozott ki a bukott kormányfő kommunikációs agytrösztje. Ezekben a napokban gőzerővel mérik, Gyurcsány Ferenc távozásával ugrásszerűen nő-e az MSZP népszerűsége. Ha igen, az idő előtti választást támogatják. Ha nem, akkor marad a szakértői kormánynak álcázott bankáruralom, még az is jobb nekik, mint a kétharmados vereség. Alapvetően mindkét változat Gyurcsány Ferenc visszatérésére épít, a kormányfő drámai bejelentéssel megfűszerezett politikai harakirije tehát a szokásos blöffök sorát szaporítja.
Egy proletár internacionalista igazán megérezhetné, hogy ez a blöff lesz a végső. Ha Gyurcsány egy kis pihenőre vágyik, megkaphatja, de tudnia kell, hogy Kun Bélától Medgyessy Péterig nagy elődeinek sem sikerült a visszatérés, pedig hej, de elkormányozták volna ezt az országot még egy darabig bölcs iránymutatásaikkal.
A béna kacsa tehát nem is annyira béna, mint inkább bénaságot színlel. Arrébb úszik, de továbbra is potyázik az ingyenhalra, a bedobált ételmaradékra. Csakhogy időközben új gácsérok és tojók tűnhetnek fel a szocialista nádasban. Bár a Lamperth Mónikától Keller Lászlóig terjedő skálán mozgó kádereket elnézve Gyurcsánynak nincs oka a félelemre, csodák mégis vannak, ne feledjük, hogy maga Gyurcsány Ferenc annak a nemzetnek az élére állt, amelyet hajdanán Deák Ferenc vagy Tisza István vezetett. Szárnyaló sasok, nem koszos lábú kacsák.
Ma már nyilvánvaló, hogy Magyarország sorsa nem itthon dől el, hanem valahol külföldön, a hűvös dolgozószobák mélyén. Ami most történik, az pusztán személycsere, nem kormányváltás. A magyar embereknek ennyi édeskevés: sem az életminőségünkben, sem a közérzetünkben, sem a bankszámlánkon nem változik semmi attól a puszta ténytől, hogy a miniszterelnököt nem Gúnár Ferencnek, hanem, mondjuk, Bankár Bélának hívják.
Ez kevés. Ez semmi. Nem ezt akartuk 1989-ben, és nem elégszünk meg ennyivel 2009-ben. És jó, ha tudjuk: ismét történelmi esély adódott a dolgok rendbehozására. Tudják ezt ők is, azért lapítanak. Kikémlelnek a rejtekadó nádasból, tiszta-e a levegő, lehet-e ismét kacsázni a nyílt vízen.
Gyurcsánynak látszólag vagy ténylegesen vége, felejtsük el mihamarabb, de a Gyurcsány-korszak még eltart egy darabig. Itt sertepertélnek körülöttünk a kis, közepes és nagy országrontók. Közülük lehet választani, azt mondják az embereknek.
És mi lenne, ha egyszerűen elzavarnánk őket?