fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
NATO-főtitkári ambíciók
2009. március 23., 07:31
Meglepő hírrel szembesült nemrég a Hír Tv gyanútlan nézője. Egy konferenciáról tudósítva - vélhetően "intimpistáskodva" - a kandi kamera egy beszélgetést rögzített, amelyen Szekeres honvédelmi miniszter és a kamerának háttal álló Gyarmati István a nyáron esedékes NATO-főtitkár-váltással kapcsolatban Radoslaw Sikorskiról beszélgetett, és elhangzott az óhaj: "Jó volna egy magyar főtitkár."

A kommentátor ezt úgy értelmezte, hogy ez Szekeres Imre főtitkári ambícióit jelentheti. Tegyük hozzá, nem minden előzmény nélkül! Talán emlékszik rá az olvasó, hogy a tavaly októberi "NATO-csúcsnak" kikiáltott budapesti (valójában informális, azaz nem hivatalos) tanácskozáson, amelyen védelmi miniszterek vettek részt, már felröppent az újságírásban klasszikusan "kacsának" jellemezhető hír Szekeres esetleges esélyeiről. Persze, akkor kicsit szégyenlősen cáfolták is.

Az óvatlan szemlélődő ezek után higgyen csak bármit. Ha másra nem, hát Szekeres Imre "polírozására" biztosan jó egy ilyen, teljesen mindegy, milyen körökből felröppentett fikció. A mostani legfőbb hadügyér aligha dédelgethetne reálisan ilyen vágyakat a jövőt illetően. Az viszont igaz, hogy nyáron lejár a posztot most betöltő főtitkár ideje, és távozik a posztjáról. Az is igaz, hogy néhányan az új tagállamokból - magyarán a volt "keleti blokk" országaiból - is ambicionálják magukat. Ezek között lehet a rögzített beszélgetésen említett lengyel külügyminiszter is. De ki is ő?

Sikorski viszonylag fiatal kora ellenére a lengyelek legújabb kori történetének a Nyugat - és elsősorban az Amerikai Egyesült Államok - által tisztelt, elismert alakja. Politikai pályája a Szolidaritás legfényesebb korszakában indult: jóformán kamaszfővel csatlakozott az úgynevezett szocialista világrendszert megrengető és következményeiben a bukásához hozzájáruló mozgalomhoz. Később emigrált, majd a rendszerváltozás után hazájába visszatérve fiatalon magas pozíciókat töltött be, újból külföldre távozott, és visszatérve a politika egyre magasabb régióiba került. Nem tudni, hogy az Obama elnökkel kapcsolatban neki tulajdonított őszi szerencsétlen kijelentésnek - miszerint az elnök nagyapja még "kannibál" volt - van-e hatása esetleges NATO-főtitkári ambícióira (bárki is lenne a jelölt, Obama elnök támogatása nélkül nincs kinevezés!).

Mindenesetre az angolt szinte anyanyelvi szinten beszélő Sikorski nem beszél franciául. Anélkül pedig - "kannibálozás" ide vagy oda - manapság szintén nincs NATO-főtitkári pozíció. Egyébként a valószínűleg az ellenfelei által felröppentett hírt illetően: Sikorski semmiképpen sem lehet rasszista. Felesége, gyermekeinek anyja Anne Applebaum, a Gulagról írt, magyarul is megjelent hatalmas, megrázó mű világszerte ismert, Pulitzer-díjas szerzője, a ma is gyakran publikáló amerikai író és történész, aki egyébként zsidó családból származik. Ráadásul Applebaum, és ez talán nem is meglepetés, Obama támogatói közé tartozik. Mint ahogy Sikorski is az Amerikával való szoros kapcsolat híve.

Nos, ezek után nézzük meg Szekeres honvédelmi miniszter esélyeit. Szintén fiatal korától részt vett a mozgalomban - ám ő a kommunista ifjak között mozgalmárkodott! Méghozzá olyan hévvel, hogy akkortájt még a szocialistának mondott haza kötelező fegyveres védelmére sem jutott ideje. 1977 és 1985 között a Veszprém megyei szervezetnek volt a titkára, majd első titkára, ahol a mentora, vagy közérthetőbben kifejezve egyszerűen a főnöke a hírhedt, csúnya véget ért Pap János, az MSZMP megyei első titkára volt, akinek a határozott követelésére Brusznyai Árpádot 1956 után ártatlanul kivégezték. Ezeket a kezdeteket akkor sem lehet elfelejteni, ha mára a miniszter úr magát a rendszerváltó reformisták közé sorolja. És még egy apróság. Szekeres Imre nemhogy franciául nem beszél, de lázas igyekezetem ellenére sem sikerült felfedeznem, hogy a még a kilencvenes években önéletrajzi anyagában feltüntetett társalgási szintű angol nyelvtudását hogyan sikerült felpallérozni. Rendben van, mára már feltehetően "haladó társalgási" szinten tud időnként a NATO-s kollégákkal a "csúcskonferenciák" szüneteiben beszélgetni. Csakhogy egy hatalmas szervezetet nem társalgási szinten kell vezetni. Külföldi állam- és kormányfőkkel, netalán kényes ügyekben, profi szinten kell tudni beszélni, véleményt mondani, állást foglalni, a partner mondókájának legfinomabb utalásait is megérteni. És fontos tanácskozásokon elnökölni. Az mindenki előtt világos, hogy ez nem tolmács útján történik. Még akkor sem, ha Magyarország folyamatosan megengedte (megengedhette?) magának, hogy egyetlen honvédelmi minisztere sem beszélte az olyannyira várt szövetség hivatalos nyelvét, az angolt.

Tehát nem Szekeres urat várhatják Brüsszelbe, már csak az előbb említett okokból sem. Akkor kire gondolhatott a gondos hadügyér? Ki lehet az a hazánkfia, aki (őnála is!) alkalmasabb lenne a posztra? Én bizony nem látok senkit. Nem is csak azért, mert az egyéni képességek hibádzanak hozzá. Vegyük már tudomásul végre, hogy nem innen, Magyarországról fújják a passzátszelet! Nem a GDP egy százaléka körüli honvédelmi ráfordítással fogjuk csodálatra késztetni partnereinket. Még akkor sem, ha médiatrükkökben jók vagyunk, és még azt is megpróbáljuk eladni, ami nincs vagy amit lehetetlen. Persze csak itthon. Tehát, kedves honfitársaim, nosza, csak gyerünk bátran, bátran előre: "Szekerest NATO-főtitkárnak!"



P. S.: A hét végén jött a hír: brüsszeli diplomáciai, illetve amerikai források szerint az USA Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnököt támogatja a főtitkári tisztségre szóba került jelöltek közül. Az 56 éves liberális politikus a jelek szerint bírja a britek, a németek és a franciák támogatását is, ám mindegyik tagállamnak áldását kell rá adnia. A lengyelek által favorizált Radoslaw Sikorski éppen szombaton, a Brüsszeli fórum elnevezésű euro-atlanti konferencián szólt arról: ideje lenne, hogy majd egy évtizedes NATO-tagságuk után a közép-európai országok adják a főtitkárt. Ki tudja, ebből egy magyar "hadvezér" akár bátorítást is olvashat ki - ha kellően elrugaszkodott a valóságtól...

(Hautzinger Gyula, Magyar Hírlap)