Ha a Bartók Béla útról vagy a Kosztolányi Dezső tértől letértünk a tóhoz, egy-két éve vadkacsák és szárcsák fogadtak bennünket a vízen, a környékbeli gyerekeknek is nagy örömére. A horgászokkal, úgy tűnt, igen jól megférnek a vízi madarak, nem zavarták egymás vizeit. Legutóbbi ottjártunkkor e tekintetben is nagy volt a változás. Nem tudni persze, hogy a gyarapodó szemétkupacok vagy a horgászok az okai, netán a szemmel láthatóan piszkos, meglehetősen algás víz, de tény: egy idő óta már a (vad-) madár se szívesen jár a tavacskához.
Pedig a tó védendő természeti érték lenne. Igaz, nem az ősidőktől létezik a hozzávetőlegesen egy hektár felszínű víz. A múlt század előtti időben egy agyagfejtő mélyedését töltötte ki a talajvíz. A fáma szerint a kiscelli agyagba vájt nagy gödörből a XIX. században oly hirtelenséggel szökött fel a víz, hogy az éppen ott tüsténkedő munkások szerszámaikat is odahagyva voltak kénytelenek menekülni. Ma már nem olyan mély, mint egykor, amikor 17 méteres vízszintet is mértek. Legnagyobb mélysége hét méterre, mások szerint csak öt és fél méterre becsülhető. A vízutánpótlás a kiscelli agyag felszínén összegyűlt talajvízből származik, régebben pedig egy kis ér is ömlött bele a Gellért-hegyről. Élővilága a legutolsó időkig változatos volt, s amióta kis szökőkutat telepítettek rá, az oxigéncserével az olykor előforduló halpusztulásoknak is sikerült elejét venni.
Mindez történelem. Visszacsöppenve a jelenbe, lényegesen rosszabb a helyzet. Mindenki teszi a dolgát. A horgászok türelmesen tartják a botot az ódivatú stégeken; a szemét a tó melletti nádas jótékony árnyékában mind nagyobb helyet követel magának; a szomszédos, tóra néző étterem teraszán pedig a külföldi vendégek csodálkoznak azon, hogyan tartozhat a budapesti sajátosságok közé az eldobott flakonok és sörösdobozok orgiája.
Fenyvessy Zoltán, a MIÉP helyi képviselője rezignált a kerület kiemelten kezelendő részeinek helyzetét illetően. Mint mondja, a Gellért-hegy környékén (például a Szent Gellért-szobor környezetében) hasonló áldatlan, turistakiábrándító állapotok uralkodnak. Mindenütt elhajigált szemét, elhanyagolt utak jelzik, hogy a főváros vezetését nemigen érintik meg a környezetvédelmi szempontok. Mert a Feneketlen-tó - éppúgy, mint a Gellért-hegy nagy része - Budapest vezetésének kezelésében áll. A volt parlamenti képviselő azonban úgy látja: tulajdonosa lehet a főváros e területeknek, ám gazdája semmiképpen sem. Ehhez az attitűdhöz ugyanis hozzátartozna a gondoskodás igénye is. Miért lenne más a sorsa ezeknek a védendő értékeknek, mint a főváros más, fontos részeinek - teszi fel a szónoki kérdést. S a szocialista polgármester keze annyira meg lenne kötve, hogy nem is protestálhat Demszky Gáboréknál? - kérdezzük. Megtudjuk: a XI. kerületi alpolgármester, Lakos Imre MSZP-s színekben a közgyűlés vagyongazdálkodási bizottságának az elnöki tisztét is betölti, így minden jogköre meglenne az inkriminált területek rendbehozatalára.
A XI. kerület egy másik képviselője, Kupper András viszont képviselői kérdést nyújt be a közgyűlés első őszi ülésén, a fideszes városatya ugyanis a főváros vezető testületének is tagja. Az iránt érdeklődik majd, hogy a turizmus szempontjából (is) kiemelt területeken miként érvényesíti a környezetvédelmi szempontokat Budapest vezetése. A XI. kerületben kevés az idegenforgalmi látványosság, így az anomáliák nemcsak a polgárok közérzetét rongálják, hanem az idelátogató külföldiek elmaradásával gazdasági hátrányokat is okoznak.
A szeméthalmok pedig növekszenek. Talán majd az őszi lombhullás segít elfedni a szomorú látványt. A Feneketlen-tó partján addig is a "szemétnek áll a világ".

Megyeri Dávid, mno