Hogyan állíthatnánk akkor, hogy van jogállam, és létezik az a sokat emlegetett jogállamiság? Ettől azonban még működhetne úgy a kormányzat, hogy bizonyos alapjogokhoz és legalább az egyébként összeeszkábált alkotmányhoz tartja magát. Ez a végrehajtó hatalom azonban fütyül mindarra, amit alkotmányosságnak és jogállamiságnak nevezhetünk. Végrehajtani kezdettől fogva azt akarta, amit a nemzetek feletti tőkéstársaságok követeltek, és közben a cél: vagyonossá tenni saját magukat és klienseiket.

Gondoljuk csak végig mindazt, ami a balliberálisok hatalomra kerülése óta történt, de már azt is, ahogyan annak idején hatalomra kerültek, majd ahogyan megpuccsolták saját miniszterelnöküket, és elfogadták utódjául azt, aki most játssza az uralkodót és teszi tönkre az országot. Azóta volt itt mindenféle gyalázat, amit kormány csak elkövethet országa, népe, nemzete ellen. Volt trágár miniszterelnöki beszámoló saját hazudozásaikról, volt részükről országkáromlás, volt a nép megfélemlítésének több változata - nem egy ízben -, volt lopás, korrupció megszámlálhatatlanul, és volt országkiárusítás. Most pedig gazdasági csőd van, államcsőd, és a minap megint rendőrterror az utcákon legtisztább ünnepünkön, március 15-én. Kell-e még valamit tennie ennek a kormánynak ahhoz, hogy kijelentsük: ez már a jogállam halála?

Talán nem kellene, de lehet még bővíteni a jogtiprások sorát. Mindenekelőtt azzal, hogy a kormány - országgyűlési MSZP-s többségével - olyan törvényt hoz, amely egyenlő az elemi szabadságjogok megcsúfolásával, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának eltörlésével. Már az akkor még közelgő ünnep előtt megcsinálták, hogy legyen - mégoly sovány és mégoly alkotmányellenes - hivatkozási alapjuk ahhoz, hogy a "méltó ünneplést" még egy-egy bekiabálással se zavarhassa meg senki büntetlenül. Erre a jogállami magatartásukra azután feltették a koronát az elképesztő, félelemkeltő rendőri jelenléttel, az In-Kal Security újabb alkalmazásával - a fogdmegek megint igazoltatták és motozták az ünnepelni szándékozó népet, kitiltva egy édesanya kizárólag kisdede számára fenntartott cumisüvegét. Ezek a hősök megvédték az ünnepet a néptől, a kordonok sokasága pedig megvédte a hivatalosságokat mindenféle tojásos, galacsinos atrocitástól. Ezek a kordonok voltak 1848. március 15. után jó másfél századdal a magyar szabadság büszkén csillogó jelképei ezen az ünneptelen ünnepen. És ezzel már túl is haladták önmaguk jogfosztó szándékát. Merényletet követtek el az ellen a magyar hagyomány ellen, amellyel szemben még a korábbi diktatúrák sem szerettek nyíltan az ünneprontók pózában tetszelegni. Merényletet követtek el a lelkek ellen is, mert a lelkek sohasem tudnak annyira elsivárosodni, hogy ne lenne igényük egy-egy ünnepi pillanatra, egy lélegzetvételnyi szabadságélményre ebben a tetőtől talpig bemocskolt világban. Ezért nem sikerült maradéktalanul még nekik sem, még most sem. Mert ha sikerült is nagyon sokaknak elvenni a kedvét attól, hogy az ünnepen a hagyományok szerint az utcákon, tereken, emlékhelyeken ünnepeljenek, voltak azért sokan, akik a várban vagy a Hősök terén ünnepi hangulatot és emelkedett perceket szereztek maguknak.

Mindez azonban nem változtat azon - éppen ellenkezőleg: megerősíti -, hogy ennek a jogtipró és lélekölő kormánynak nincs helye a nemzet életében és képviseletében. Legitimitása pedig már régen nincs, mert születése pillanatától a csalás, a hazugság és a hatalmi téboly érdekszövetségét testesíti meg. A jogállam pedig - reméljük, most már csak ideig-óráig - általuk felfüggesztve himbálózik a fejünk fölött egy szárítókötélen.

És ami alatta teljesedik, nem közönséges diktatúra, az a nyílt terror jeleit mutatja, a kormányzati terrorét a nemzet ellen, az emberség ellen.