Ha nem is a választási évben, de lett. A gázár nő, a lakástámogatás kisebb, és emelkednek az adók is. De ez egyáltalán nem meglepő. Az igazság az, hogy a politika azóta folyamatosan hazudik a népnek gazdasági ügyekben. Azt ígéri, amit nem lehet. Állandóan növekvő béreket, autósztrádák száz kilométereit, ingyentankönyvet és múzeumi belépőt, több nővért és rendőrt, alacsony inflációt, kisebb adókat, visszahúzódó államot, versenyképességet, növekvő gazdaságot. Márpedig ilyen nincsen.
Visszaeső ipari termelés, növekvő fizetésimérleg-hiány és csökkenő beruházási hajlandóság mellett nem lehet rózsaszín álmokat ígérni és kergetni. A kérdés inkább az, hogy a szükséges intézkedésekre mikor kell sort keríteni, menynyire megalapozottak ezek a döntések, és milyen formában jelentik be azokat?
A szükséges intézkedéseket a kabinet a végsőkig halogatta, és ezzel egyszerre több gondot okozott saját magának. Ha a kormány korábban lép - mondjuk már az idei büdzsét úgy készíti el, hogy az a realitásoknak, és ne az ígéreteknek feleljen meg -, akkor nem lett volna szükség ilyen drasztikus beavatkozásra. Elég lett volna kiigazítás a megszorítás helyett. A halogatás másik következménye, hogy minden probléma egyszerre szakad a kabinet nyakába, így a sorra érkező megoldások megszorító csomaggá dagadnak.
A sietség kihat a munka minőségére is - és ez már nagyobb gondot jelent. Mert a lakástámogatások nem maradhattak így, de a rendszer hirtelen változik meg, ezért az intézkedés a bizonytalanságot növeli. Gondolkodás, átlátható intézkedéssorozat helyett egyszerűen lehúzták a listáról a kedvezményt. A törvényben kihirdetett adócsökkentés elhalasztásával ugyanez a helyzet: bérügyben a változás szükséges - nem lehet tartani ezt a keresetnövekedési ütemet -, de a tervezett intézkedés mikéntje már megkérdőjelezhető. Tovább sorolva: a 13. havi bér kifizetése, az 53. heti nyugdíj elhalasztása ugyanígy beillik a sorba - csak az idei büdzsénél spórolnak. A pénzügyi apparátus kapott egy számot arról, menyit kell megtakarítani 2003-ban, és mennyi bevétel kell 2004-ben, majd pár óra alatt összehozták, miből lehet ezt egyszerűen (értsd: alig néhány passzus megváltoztatásával) összehozni. Ez persze könnyebb, mint olyan elveket meghatározni, és főként minden szinten követni, azaz olyan közeget teremteni, amelyben természetes igény a fölös kiadások megtakarítása, a racionális gazdálkodás. Akkor nem kell ugyanis olyan műhelyt vezetni, ahol a mérnöki munka abból áll, hogy újra és újra húznak egyet a csavarokon.
A srófolás egyre feltűnőbb, ráadásul a mérnököket nem látni sehol. Medgyessy Péter miniszterelnök ugyan bejelentette, hogy 2008-ban jön az euró és kisebb lesz a felső áfakulcs, majd rábízta a pénzügyminiszterére, hogy mondja el: a fogyasztáshoz kapcsolt adók összességében nőnek, és jövőre adóemelés lesz adócsökkentés helyett. Az energiaárak drasztikus emelését a gazdasági tárca helyettes államtitkára jelentette be - a miniszter valószínűleg nem ért rá ezzel foglalkozni. Igaz, a hét elején arra még volt ideje, hogy tízmillióért készült félsorompót adjon át a Balaton partján - azután csönd, majd a négynapos matrica fergeteges sikeréről tartott sajtótájékoztatót. Hiller István kultuszminiszter is büszkén jelentette be, hogy a könyvek áfája 12 százalék helyett jövőre 5 lesz - arról viszont nem szólt, hogy minden más kulturális szolgáltatás, sőt a tankönyvek áfája is emelkedni fog jövőre.
A miniszterelnök szabadságra ment. Lendvai Ildikó sem magyaráz nekünk. Helyette szakpolitikusok beszélnek. Gyorsan, hogy senki se értse.

Várkonyi Iván publicisztikája, Népszabadság, 2003. július 26., 3. oldal