Az autók iránti kereslet rohamos csökkenése veszélybe sodorja a közel 12 millió autóiparban közvetlen vagy közvetett módon dolgozó alkalmazottat, akik az EU munkaerő állományának közel 6 százalékát teszik ki.
A helyzet napról napra tovább romlik, a gyárak sorra kényszerülnek a termelés csökkentésére és ezzel arányban tömeges elbocsátásokra. Ilyen volumenű leépítésekre még nem volt példa közelmúltban, cselekvés hiányában az EU vezető tisztségviselőinek előbb-utóbb szembesülnie kell a munkanélküli tömegek okozta társadalmi és gazdasági nyomással. Éppen ezért is hangsúlyozták, hogy a válság egész Európát érinti, ezért "következetes és összehangolt" kezdeményezéseket kell tenni.
Érdemes viszont figyelembe venni azt a tényt miszerint az EP képviselőire is jelentős nyomás nehezedik az autóipari dolgozok azaz a választópolgáraik révén, mivel a képviselő testület tagjait az EU állampolgárai közvetlenül válasszák ezért elsősorban nekik tartoznak felelősséggel és nagyvalószínűséggel számos autóipari dolgozó is akar az egyes EP képviselők szavazótáborában. A gazdasági krízis igencsak alkalmat add arra, hogy az egyes képviselők és az őket tömörítő EP pártok megmutassák, hogyan állnak ki a bajbajutottak mellett s bár az EP továbbra sem rendelkezik ütőképes jogalkotói hatalommal (az esetek többségében csupán társjogalkotói hatásköre van a Tanáccsal) mindent megtesz, hogy a fennálló demokratikus deficit ellenére nyomást gyakoroljon a nemzetállamok érdekei mellett kardoskodó Tanácsra és a közösségi érdekeket szem előtt tartó Bizottságra.
Az EP szerint "a tagállamok által nemzeti szinten elfogadott rövid távú intézkedések megzavarhatják az egységes piacon kialakult versenyt, hosszú távon kárt okozva a versenyképességnek". A Parlament felhívta a Tanács és a Bizottság figyelmét, hogy hatékonyan igyekezzenek segíteni az autóipart az Európai Beruházási Bankon keresztül valamint nyújtsanak állami garanciával alacsony kamatú hiteleket az érintetteknek. További felhívást intézett a Bizottság felé arra vonatkozólag, hogy "dolgozzon ki iránymutatásokat és ajánlásokat a gépjárműparkok megújítására". A helyzet súlyosságára való tekintettel a hangzatos iránymutatásoknak és célkitűzéseknek most idő előtt realizálódnia kell a gyakorlatban is. Az elmúlt hónapokban számos példa megmutatta, hogy a nemzetállamok igencsak vonakodnak hatékony segítséget nyújtani a nagyobb vállalatoknak, jó példa volt erre a német kormány passzív magatartása.
Angela Merkel kancellár és kormánya 2008-ban még pénzügyi támogatások hírét szivárogtatta ki, majd 2009 februárjában a tüntetések ellenére már feltételekhez szabta, hogy a gazdasági válság által legjobban sújtott autógyártó, az Opel, támogatást kapjon. Természetesen az Opel megmentésének vagy veszni hagyásának kérdése sem olyan egyszerű, a több mint 26 ezer embert foglalkoztató vállalat kisegítésére nincs egyértelmű forgatókönyv, amellett, hogy számos szakember a gyár és termékeinek elavultságát s emiatt bezárásának reális esélyeit latolgatja, számolni kell annak az utcára kerülő tömegnek a finanszírozásával mely a gyár bezárása után jelentene szinte megoldhatatlan problémát.
Ugyanakkor a GM többségi tulajdonában lévő Opel ingatlanjainak nagy részét az anyavállalat pénzügyi okokra hivatkozva még tavaly elzálogosította szinte lehetetlenné tévé ezáltal a nagybefektetői felvásárlás lehetőségét.
Végül a helyzetet súlyosbítja, hogy ez az autóipari óriás vált a németországi politikai csatározások vesszőparipájává. Franz Müntefering a népszerűségi mélyponton lévő SPD párt vezetője többször Angela Merkel kancellár szemére vetette, hogy veszni hagyja a két nagykoalíciós párt által előzetesen megállapodott egyezményeket különös tekintettel az Opelnek előzetesen beígért állami mentőövre. A szavazótábor kegyeinek visszanyerése mellett, kérdéses, hogy egy ilyen állami intézkedés elégséges lenne-e. Bevezették ugyan az ún. "roncsautó" vásárlási kedvezményt, amely egy bizonyos kort megért gépjármvek újra való lecserélése esetén 2500 EUR támogatásra jogosítja a vásárlót, ez aligha mentheti meg a strukturális gondokkal és túltermelési válsággal küszködő autóipart. Az autógyártóknak rá kellett ébredniük, hogy elsősorban saját magukra és esetlegesen az EU-ra számíthatnak. Bár az EP már tett lépéseket az ügy érdekében, kérdés, hogy mennyire lesz ez elég a probléma orvoslására. Mindenesetre az előrejelzésekből valószínűsíthető, az autóiparnak hosszú távú recesszióra kell berendezkednie, s bár a szerkezeti átalakítások megkezdődtek, ebben a szektorban az utolsók közt fog beindulni a várva várt gazdasági konjunktúra.