fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Másfél milliárd forint korai fejlesztésre
2009. április 3., 11:51
Katherina Mathernovával, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatójával tárgyalt Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője. A megbeszélésen a roma gyermekek oktatási helyzetének javítását célzó ötmillió eurós kísérleti programról egyeztettek.

A képviselőnő, aki az Európai Néppárt részéről jegyzi az előterjesztést, a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy a siker érdekében szükséges szakpolitikai és földrajzi szempontból is fókuszálni a programot, így a Néppárt javaslataival összhangban várhatóan a roma gyermekek óvodai oktatása és korai fejlesztése lesz a közösségi költségvetésből finanszírozott projekt egyik kiemelt célja. Járóka szerint célszerű a kezdeményezést határokon átnyúló együttműködés formájában megvalósítani, például az észak-magyarországi és dél-szlovákiai régiókra kiterjedő korai fejlesztési program keretében. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy az ötmillió eurós (1,5 milliárd Ft) program lehetőséget adhat a folyamatban lévő európai roma stratégia végrehajtásához szükséges struktúrák kialakítására, illetve, hogy mint a közösségi költségvetés egyik fejezete, jogszabályi erővel bír.

Az EP három legnagyobb frakciója nevében előterjesztett program elindítását tavaly decemberben, az Európai Regionális Fejlesztési Alap költségvetési fejezetének részeként hagyta jóvá az Európai Parlament plenáris ülése. A képviselőnő üdvözölte, hogy az Európai Néppárt másik javaslata, a mikrohitelezés kiterjesztése is kedvező fogadtatásra talált az Európai Bizottság részéről. Mint elmondta, a globális pénzügyi válság idején különösen felértékelődnek az olyan egyszerű pénzügyi eszközök, amelyek képesek lehetnek megállítani a tömeges elszegényedést, és a kamatmentes gyorskölcsönök révén gátat lehet vetni a családok lecsúszásának, vagy adósságspirálba kerülésének.

(EP-frakció sajtóosztálya)