A tényeket hetekig titkolták, a történtekre csak most, a jogszabályokat és rendelkezéseket ismertető Magyar Közlöny április 2-i számának megjelenésekor derült fény. A hivatalos kiadványban nehezen észrevehető helyre, a védendő gerinces állatok és a közlekedési szabálysértések közé dugták el a vonatkozó kormányrendeletet. A dokumentum ismerteti azt a kiegészítő megállapodást, amelyben Veres János pénzügyminiszter és Simor András jegybankelnök lényegében több ponton is átadja az Európai Unió vezetésének Magyarország irányításának jogát. Csaknem kétezermilliárd forintnyi hitelért cserébe be kellett vállalnunk előre mindazokat a megszorításokat, amiket Gyurcsány Ferenc február 16-án a parlamentben még tervként hirdetett meg. S miközben idehaza zajlott a demokratikus színjáték és a nagy csinnadrattával kísért társadalmi egyeztetés, senki sem közölte az érintettekkel, hogy nincs tétje az egésznek, Brüsszelben már mindent elintéztek. Az unió pénzügyi biztosával, Joaquín Almuniával együtt március 11-én aláírt megállapodás az ország közvéleményének tudta nélkül több százezer magyar sorsáról rendelkezett.

Amikor Gyurcsány Ferenc tíz nappal később, március 21-én bejelentette, hogy otthagyja a kormányfői széket, azoknak volt igazuk, akik a lelépés hallatán óvtak az eufóriától, mondván: valaminek történnie kellett a háttérben. Ma már tudjuk, hogy egyrészt ismét kiderült, a gazdasági visszaesés a vártnál sokkal nagyobb lesz, nem lehet tovább kozmetikázni a kormányzati előrejelzéseket. A lyuk a büdzsén akkorára tágult - már elérte az 500 milliárd forintot -, hogy a februárban bejelentett, közel 200 milliárd forintos megszorítócsomag gyorsan alaptalanná és idejétmúlttá vált. Az egyre többször emlegetett vészforgatókönyvet pedig - ami most Bajnai-csomagként ismeretes - nem merték felvállalni a szocialisták. Inkább a szokásos trükkel próbálkoznak: egy újnak látszó kormányt állítanak, s nemcsak a parlamenti támogatottság növelése érdekében, hanem azért is, hogy megpróbálják sokadszorra is eladni a választóknak a tiszta lap illúzióját.

Azonban hiába csomagolják át folyton a magyar társadalom többsége számára beadandó keserű pirulát. A végletekig elkeseredett emberek elől már nem lehet elfedni és eltitkolni, hogy milyen szégyenletes helyzetbe jutott az ország. Miközben süllyedünk, zokogva rimánkodunk a mentőkötélért, amelynek esetünkben óriási az ára: a válságkezelésre egy időre még az ország függetlensége is rámehet. De ezért nehéz a hitelt adókat okolni. Nem vitathatjuk el az Európai Uniótól sem, ha mindent megtesz a pénzéért. Ha olyan adóssal találkozik, amelyikről messziről látszik, hogy képtelen megoldani a saját helyzetét, annak a szájába kell rágni, pontról pontra elő kell írni a visszafizetést garantáló lépéseket. Így járnak el a családsegítő szolgálatok is azzal az ügyféllel, amelyik olyan mélyre jutott, hogy önállóan már nem tud felállni a padlóról. A magyar kormány ebbe a kategóriába tartozik. Az elmúlt hét év abba a hihetetlenül megalázó helyzetbe juttatta az országot, hogy hazánkat nemzetközi szervezeteknek kell gyámság alá vennie.