A hitel sarokszámait és rövid távú következményeit a fősodrú sajtó jócskán kitárgyalta, a legfontosabb tényekről azonban hallgat. A magyar kormányzat a hitelért cserébe aláírt valami megállapodást - hogy szignózott vagy ígéreteket tett, a végeredmény szempontjából édes mindegy. A széles nyilvánosságnak csak sejtései lehetnek, de a nemzetközi sajtó azért szivárogtat. Az Európai Bizottság és az Ecofin - az unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsa - által kiadott közleményben olvasható: "A pénzügyi segítségnyújtási csomaggal összefüggésben a magyar hatóságok komoly kötelezettségvállalást tesznek egy kísérő szakpolitikai program végrehajtására, amelyet a konvergenciaprogram következő változatába is bele kell foglalni." Magyarul: nem látunk majd "IMF-csomag" névre elkeresztelt megszorító programot, ám lesz megszorítás, beépítve a kormányprogramba. Vajon mit kér tőlünk az IMF? A hitelnyújtásért cserébe a költségvetés kiadási oldalát veszi célba, a kárvallottak pedig a polgárok lesznek. Az ár az egészségügyi kiadások csökkentése, privatizáció minden szinten, az oktatási intézmények összevonása, teljes piaci liberalizáció, a külföldi cégeknek kínált kedvezmények erősítése, a munkabérek alacsonyan tartása, a nemzeti valuta leértékelése. Ismerős? Igen, ilyen volt a Bokros-csomag is, és minden megszorítás, hiszen az IMF 1982 óta már sokadszor látogatott el hozzánk.

De miért volt szükség minderre? Bizonyára nem a Gyurcsányék által vizionált "államcsőd" miatt, amitől állítólag "órákra álltunk". Hiszen egyetlen bank sem omlott össze, nem volt szükség államosításra és mentőcsomagra sem. A kormányzatnak mégis nagyon sürgős volt, hogy magához húzhassa az IMF "segítő" kezeit. Gyurcsány és köre az IMF-béklyó révén pedig azt érte el, hogy a következő években a magyarországi kormánynak csak abba legyen beleszólása, ki legyen a portás a minisztériumokban. Viszont az átmeneti pénzbőség lefölözéséből a (bukott) miniszterelnök és klikkje megroppanthatatlannak tűnő gazdasági pozíciókat szerezhet, magyarán végképp bebetonozhatja magát. Persze ez a helyzet sem örök.

Legalább ilyen fontos, mégis keveset tárgyalt momentum, hogy a válság mennyire kapóra jött a világ gazdasági elitjének. Kiváló alkalom, hogy a tömegek ne az egyre mélyülő ökológiai, lelki, civilizációs szakadékokra figyeljenek, pedig azok lassan a nyugati típusú berendezkedés létalapjait kérdőjelezik meg. A folyamat kiáltó jele a virtuális, soha nem létező pénzekből kinövő financiális katasztrófa: a világgazdaságot összeroppantó krízis egy olyan eszközből nőtt ki, amelyet maga a globális birodalom teremtett. De a pénzügyi lufi arról is eltereli a figyelmet, hogy a washingtoni, brüsszeli és még a távol-keleti vezető politikusok és üzletemberek arca ugyanaz, miközben felhőkarcolóik árnyékában egyre fojtóbb a nyomornegyedek bűze, és mind több ember tengeti nélkülözésben az életét.

Maga az IMF sem "a világ ura", mint régen: a tőkehiánya akkora, hogy arab országoktól és Kínától kér és kap támogatást. Japán nemrég biztosított neki százmilliárd dollárig terjedő hitelkeretet, mivel a valutaalapnak már csak 250 milliárd dollár állt rendelkezésére, ami aprópénznek tűnik mondjuk az amerikai mentőcsomaghoz képest. A Nemzetközi Valutaalap világviszonylatban ráadásul többet ártott, mint amennyit használt. Rendszerint nem volt képes felmérni az általa "kisegített" országok gazdasági állapotát, és univerzális, mindenhol alkalmazhatónak vélt eszközöket vetett be, figyelmen kívül hagyva a helyi igényeket és jellegzetességeket. Az eredmény: Thaiföldről induló, egész Kelet-Ázsián végigfutó pénzügyi válság, az oligarchiák zsebébe vándorló valutaalapi hitelek Oroszországban, az olajpiac felszabadítása utáni felkelés Venezuelában, majd könnyek nélküli búcsú, amikor Argentína hazazavarta a hitelezőket.

Ha Magyarország valóban rendelkezne vezetéssel, és az érezné, hogy hitelt kell felvenni, jobb megoldást is találhatna, mint az IMF. A legjobb példa az Egyesült Államokat és Oroszországot is hitelező Kína lehetne - bőven van tartaléka, boldogan ad másnak is alacsonyabb kamatra. Az igazán üdvözítő persze az lenne, ha semmiféle hitelfelvételről nem kellene beszélnünk, és egy saját erősségeire, magyar koponyára, kutatás-fejlesztésre és kiváló természeti adottságokra támaszkodó Magyarország épülne.