fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bajnaiék üzleti trükkjei
2009. április 9., 16:27
A Bajnai Gordon vezérelte Wallis-cégcsoporthoz tartozó Novofarm Rt. felszámolásakor megdöbbentő dolgok derültek ki: több mint kétezer-ötszáz olyan tételre bukkantak a szakemberek - 1,6 milliárd forint értékben -, amelyek nem szerepeltek a társaság mérlegében. A Hajdú-Béthez hasonlóan a Novofarm is számos libatenyésztőnek maradt adósa.

Még mielőtt megkísérelnénk kibontani az igazság minden részletét a Hajdú-Bét történetében, lássunk egy kis ízelítőt egy tipikusan wallisosnak tekinthető vagyonmentő eljárásra, mégpedig a bonyolultnak tűnő áttételeken keresztül a baromfitársaság - vagyis végső soron a Wallis-csoport - tulajdonában álló Novofarm Rt. cégtörténetéből véve az iskolapéldát.

A Novofarm Rt. a magyar máj-libatermelés 60 százalékát adta 2000-ben. Három és fél milliárd forint volt a forgalma. Nem kereskedő, hanem termelő vállalat volt, még mielőtt a baromfiiparban lezajlott volna egy tulajdonosi szerkezetváltás, aminek következtében a Hajdú-Bétnek az új tulajdonosa a Wallis-csoport lett - mondta egy tavaly ősszel adott interjúban Orosháza alpolgármestere, Molnár Béla, aki az egyik alapítója és vezérigazgatója is volt a társaságnak. "Akkoriban komoly fizetési problémák adódtak, szerződéses viszonyban álltunk, milliárd fölötti összeggel tartoztak év végén. Egy komoly, több hónapos csörte után a nagy hal végül a kis halat bekapta. Megvásárolták a Novofarm Rt.-t, mivel tönkretenni nem tudták, mert az alapanyag-termelésüknek a 60 százalékát adta. Ily módon integrálták a Hajdú-Bét rendszerébe. Ekkor nekem még egy évre alá kellett írnom, hogy továbbviszem a céget. Így lettem hajdú-bétes. Amikor ez véget ért, a Hajdú-Bétnél az a döntés született, hogy a mezőgazdasági területet világítsam át, akkor már mint vállalkozó. Ez azért volt szükséges, mert ismerték az általam felépített céget és a saját működésüket is, viszont az önköltségek között nagyon jelentős, majdnem kétszeres eltérés mutatkozott bizonyos területeken. A szakmai átvilágítás egy évembe telt, gyakorlatilag hiába végeztem el, a Hajdú-Bét tönkrement" - idézte fel személyes történetét a Wallisszal a fideszes helyi politikus, Molnár Béla.

Az integráció a Hajdú-Bét-csoport rendszerébe a szokásos wallisos módszerrel történt. A Novofarm Rt. részvényeit a Pannon Liver Kft. vette meg, mégpedig a Hajdú-Béttől. A kontraktust a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta. A Hajdú-Bét pedig 2001. április 2-án a Douglas International Inc.-től vette meg a Novofarm Rt. részvényeinek 96,64 százalékát. A Pannon Liver Kft.-nek viszont a Hajdú-Bét volt a százszázalékos tulajdonosa. Mivel a Hajdú-Bétnek a Wallis-csoport minősített többségi tulajdonosa volt, végeredményben a Pannon Liver Kft.-nél és a Novofarmnál is a Wallis menedzsmentjenek közvetlen irányítása érvényesült Bajnai Gordon operatív vezetésével. Hogy Bajnai szerepének súlya mekkora lehetett, erre pontosabb választ kapunk, ha megnézzük a Wallis-csoport által bekebelezett Novofarm Rt.-t tulajdonló cégek tulajdonosi hátterét.

A kézbesítési megbízott

A Novofarm százszázalékos tulajdonosa tehát a Pannon Liver Kft. lett. A Pannon Liver Kft. korábban - 2002. június 20. előtt - "B41" Ingatlanfejlesztő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. néven szerepelt, 96 százalékos tulajdonosa a Wallis Ingatlan Zrt. volt 2002. március 5-ig. A maradék négy százalék a Well-Invest 200 Kft. tulajdonában volt 2002. március 8-ig, amely cég a Wallis Rt. leánycégeként működött.

2002. március 5-től március 8-ig, tehát mindösszesen három napra a cégben 100 százalékos tulajdonjogot szerzett a ciprusi adóparadicsomban a Vitonas Investment Ltd., kézbesítési megbízottja és képviselője Bajnai Gordon volt. Felmerül a kérdés: mi értelme van három napra tulajdonjogot szerezni egy társaságban? A Hajdú-Bét Rt. tehát a ciprusi Vitonastól 2002. március 8-án vásárolta meg a Novofarm részvényeit. A Hajdú-Bét tulajdonosa ekkor a Wallis Rt. volt, azonban egy hónapon belül, 2002. április 2-án megjelenik a cégben a Vitonas Ltd., többségi tulajdonjogot szerezve. Vagyis papírforma szerint a rejtélyes Vitonas Ltd. adta el a Pannon Livert a Hajdú-Bétnek, amelynek tulajdonosi körében az eladást követő egy hónapon belül szintén felbukkant a Vitonas Ltd.

A Novofarm Rt. 2002-es mérlege szerint a társaságnak öt leánycége is volt, ezek mind lúdtenyésztő, illetve baromfikeltető cégek voltak gádorosi vagy nagykamrási székhellyel. Valamennyi, a Novofarm tulajdonában lévő cégben megvalósult tehát a Bajnai irányította wallisos befolyásolás.

A Novofarmnál 2001 tavaszán még egy amerikai társaság, a Douglas International Inc. volt a tulajdonos, amely készíttetett egy vagyoni és jogi átvilágítást a cégről. A vizsgálat eredménye szerint a cég vagyona 72 millió forintot ér, beleértve az ingó és ingatlan vagyont is, a cég által kibocsátott 720 részvény - a vagyonértékelés szerint névértéken - darabonként 100 forintot ér. Ez azért figyelemre méltó, mert a kiváló pénzügyi befektetőként ismert Wallis-tulajdonú Hajdú-Bét ennek a 72 milliót érő cégnek a papírjaiból vásárolt meg 2001. április 2-án - a Wallis Rt. készfizető kezessége mellett - 698 darabot, vagyis 69,8 millió forint névértékű részvénycsomagot 450 millió forintért, majdnem hétszeres áron. Figyelemre méltó, hogy az adásvételi szerződésben foglaltak ellenére állítólag "csupán" 250 millió forintot fizetett ki a vevő. A Hajdú-Bét 2002 júniusában egymilliárd forint kölcsönnel segítette ki a Novofarmot, jóllehet akkor a cég közvetlen tulajdonosa már a Pannon Liver Kft. volt.

Ezt követően 2002 augusztusában egy titkos egyezségi megállapodás keretében módosították a Douglas International és a Hajdú-Bét között a Novofarmra vonatkozó korábbi adásvételi szerződést, eszerint a vételár 360 millió forint, ugyanakkor a részvények után további 371 millió forint kamatot fizettek ki az amerikai volt tulajdonosnak. A valóságban végül 621 millió forintot fizettek ki a 72 milliós névértékű Novofarm-papírokért, a Hajdú-Bét azonban kötelezettséget vállalt arra, hogy a 110 millió forint vételárhátralékot is ki fogja fizetni. (A tranzakció dokumentumai forrásunk szerint megtalálhatók a Hajdú-Bét irattárában.)

A kifizetésre azonban már nem került sor, mert a korábbi tulajdonos a Hajdú-Bét felszámolásakor a kamattal együtt 120 millió forintos hitelezői igényt jelentett be.

Kreatív könyvelés

A volt APEH-elnök, Simicska Lajos örök érvényű mondása, miszerint "hülyének lenni még nem bűn", erre a történetre is igaz lehetne, ha az itt véget érne. Egyszerű földi halandóknak, mint amilyenek a Hajdú-Bét által tönkretett libatenyésztők is, vélhetően bonyolult és már szinte követhetetlen a céghistória eddig ismertetett fejezete is, hiszen normális vállalkozó azért könyvel, hogy termelhessen a piacon, és nem azért folytat bármilyen gazdálkodást, hogy minél bonyolultabban, minél átláthatatlanabbul könyvelhessen.

Lássuk, mi történt ezután a 72 millió forint névértékű részvénycsomaggal a wallisos könyvelők boszorkánykonyhájában, amit tehát eladtak 450 millióért, majd inkább mégis 360 millióért plusz 361 millió részvények után megfizetett kamatért, amiből végül 621 milliót fizettek ki, és 110 millióval maradtak adósok.

A Hajdú-Bét ezt a ki tudja, most már valójában kinek mennyit érő részvénycsomagot 100 millió forint értéken apportálta a száz százalékban tulajdonában lévő Pannon Liver Kft.-be, ahol azután 2002-ben értékvesztés címen az egész paksaméta papír teljes értékét leírták. Mondhatnánk úgy is, hogy tapétává minősítették. A Hajdú-Bét könyvelésében bennmaradt vételárkülönbséget, a 260 millió forintot pedig ablakon kidobott pénznek értékelték, és nemes egyszerűséggel leírták veszteségként ugyancsak 2002-ben.

A Novofarm Rt.-vel kapcsolatban még nem ért véget a Wallis kreatív könyvelési bemutatója. 2002. július 31-én a Hajdú-Bét megvásárolta a Pannon Livertől a Novofarm teljes vagyonát szőröstől-bőröstől a Pannon Livertől 837,5 millió forintért, még a mobiltelefonokat is. Vagyis amit egy évvel korábban már egyszer megvásárolt és kifizetett, azt még egyszer megvette. Biztos, ami biztos. Közben pedig még egymilliárdos kölcsönnel ki is stafírozta.

Elképzelni sem tudjuk, mit mondott az illetékes földhivatali köztisztviselő, amikor a Hajdú-Bét egymás után kétszer kérte bejegyezni a tulajdonjogát a Novofarm ingatlanjaira. Az adásvételről készített számlák értékét azután a folyószámla-egyeztető listákon a két cég szépen tételesen elszámolta egymás közt.

De itt még mindig nincs vége: 2002. augusztus 31-én ismét írtak egy adásvételi szerződést, amely szerint a Novofarm ingatlanjait 507 millió forintért újfent megvette a Hajdú-Bét. Ezt a vételárat a két cég közötti tagi kölcsönügyletek terhére számolták el, vagyis vélhetően nemcsak a Hajdú-Bét adott kölcsönt a Novofarmnak, hanem a Novofarm is hitelezte a Hajdú-Bétet.

A Novofarm 2002. évi mérlegéből derül ki, hogy 2002-ben váltó ellenében a Novofarm 714 millió forint kölcsönt adott közvetlen tulajdonosának, a Pannon Liver Kft.-nek. A Novofarm a Hajdú-Bét milliárdos kölcsöne, a teljes vagyoneladása és a 714 milliós váltókövetelése miatta 2002-es évre már mínusz 191 millió forint értékű saját tőkét mutattak ki a cég könyveiben. A cég független könyvvizsgálója a 2002-es gazdasági évről készített mérleg auditálása során elutasító jelentést adott. Eszerint: "A társaság által rendelkezésünkre bocsátott, a hitelállomány éves mozgásait tartalmazó részletes nyilvántartás nem egyezik az éves beszámolóban bemutatott értékkel. Bizonyos hitelek banki egyenlegközlővel történő alátámasztása, illetve az eltérések tisztázása könyvvizsgálatunk lezárásáig nem történt meg, ezért a hitelállomány valódiságáról és teljességéről meggyőződni nem áll módunkban" - bármit is jelentsen ez azok számára, akiknek vájt fülük van a mérlegképes könyvelők szakzsargonja értelmének meghallására. Egy biztos, valami bűzlik a Novofarmnál.

Csalás miatt nyomoztak

2003-ban az APEH is vizsgálódott a Hajdú-Bét Rt.-nél és leányvállalatainál. A Novofarmhoz is ellátogattak. A 2003. június 17-én keltezett levelükben (ügyiratszáma: 7019375/69) 192 milliós adóhátralékot állapítottak meg. A cég csődközelbe került. Ugyanebben az évben a cég elkövette azt az üzleti bravúrt, hogy 2003 tavaszán a libatenyésztőkkel 420 forintos kilónkénti átvételi áron szerződött le bértartásra, miközben a Nyírségi Szárnyas Kft.-vel kilónként 310 forintos eladási árban állapodott meg.

Mindezt a kiváló Bajnai Gordon által vezetett wallisos menedzsment hozta össze. Hogy ne bukjanak túl nagyot, a libákat átvételkor leminősítették, de már az így megállapított árat sem fizették ki.

A cég fizetésképtelensége gyakorlatilag a Hajdú-Béttel egy időben, 2003 szeptemberében a Novofarmnál is bekövetkezett.

A Novofarm Rt. a mérlegbeszámolók szerint 2002-re 2090 millió forint, míg 2003-ra 899 millió forint értékvesztést könyvelt el. A saját tőke értéke ekkor már mínusz 1,373 milliárd forint volt. A cég ellen 2004. január 21-én a Hajdú-Béttel szinte egy időben rendelték el jogerősen a felszámolási eljárást.

Többen feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt a Novofarm cég ügyében.

A csődbűntett gyanúja

Az egyik ilyen esetben a Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség - nyilvánvalóan alapos, és az ügy minden részletére kiterjedő nyomozati munka után - három libatenyésztő feljelentését egy másfél oldalas határozattal szüntette meg kurtán-furcsán, mondván, "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése". Az eljárás egyébiránt csupán azért indult, mert a feljelentők, akik napos libák felnevelésére kötöttek szerződést a Novofarmmal, csak részben, vagy egyáltalán nem kapták meg munkájuk ellenértékét arra hivatkozással, hogy a cég fizetésképtelen. A három libatenyésztő kárának összértéke meghaladta a 14 millió forintot.

A feljelentők azt állították, hogy a Novofarm már a szerződésük megkötésekor sem volt olyan gazdasági helyzetben, hogy a felnevelt libák ellenértékét meg tudja fizetni.

A nagy tudású, tanult ügyész szerint a feljelentők által előadottakat úgy értékelte, hogy az "a jelentős kárt okozó csalás bűntettét látszik megvalósítani".

A feljelentést egyetlen tanú vallomásával megindokolva, azzal megalapozva utasította el az ügyész 2004. március 11-én. A tanú ugyanis nem akárki volt, az országszerte ismert Kossuth Holding Rt. felszámolóbiztosa, aki január 22. óta végezte a felszámolást, és azt vallotta, hogy "a cég gazdasági helyzetéről egyelőre ellenőrizetlen információk állnak rendelkezésére, és csupán a felszámolási eljárás végén lehet megállapítani azt, hogy milyen helyzetben volt a szerződéskötés időpontjában a cég. Eddig az időpontig azonban idő előtti a károkozási szándék megállapítása".

Az ügyész megnyugodott, és a felszámoló által előadottakra támaszkodva a független magyar igazságszolgáltatás teljes súlyával megállapította, hogy "jelenleg minden kétséget kizáróan nem lehet megállapítani azt, hogy a csalás bűncselekményét elkövette-e bárki, hanem ezt majd az eredményes felszámolási eljárás után lehet tisztázni".

Ködbe veszett 1,6 milliárd

Vagyis esély sem volt rá, hogy a nyomozás során véletlenül belebotoljanak a nyomozók a számvitel rendjének megsértésébe, vagy akár a csődbűntett alapos gyanújába. A felszámoló által előadottakra támaszkodtak. Ugyanezek a károsultak később, 2006 végén a Békés Megyei Bíróságon már a felszámoló eljárást támadták, azt állítván, hogy a hitelezői érdekeket figyelmen kívül hagyva, jogszabálysértő módon akarja befejezni a felszámolást, egyebek mellett például a felszámoló nem vette be a felszámolási vagyonba a Novofarm öt leánycégét.

Az ugyancsak megkárosított szentesi Dunás Agrár-Ipari Kft. ügyvezetője Dunás V. Imre is feljelentést tett csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt a Novofarm cég ügyében ismeretlen tettes ellen még 2004 májusában az Országos Rendőr-főkapitányságon. A Nemzeti Nyomozó Irodától kapott választ 2003. november 4-én, amiben arról tájékoztatják, hogy egyesítették az ügyeket. Ennyi idő alatt a világ proletárjait is egyesíteni lehetett volna.

A feljelentő rögzíti véleményét is: "Miután ügyünk elindítása óta nyolc hónap telt el, és sem vissza nem utasították az ügyünket, illetve tudomásunk szerint gyanúsítás sem történt, olyan tapasztalatunk van, hogy külső okok miatt "útvesztőbe" került a feljelentésünk." Ezért segítség gyanánt kiegészíti a korábbi bizonyítéknak szánt dokumentumokkal. Többek között Dunás V. Imre arra hívja fel a nyomozó hatóság figyelmét, hogy a felszámoló a Novofarm vevőivel szembeni követelések kigyűjtése során 2527 olyan tételt talált 1 603 384 715 forint értékben, ami figyelemre méltó módon sem a Novofarm 2004. január 21-i, sem pedig a felszámolás közbenső mérlegében nem szerepel.

Ez azért is nagyon érdekes, mert a felszámoló ezekből kiemelt 41 számlát 622 millió forint értékben, és ezt a Novofarm nevében mint követelést bejelentette a tulajdonosa, a Pannon Liver Kft. felszámolója felé, aki ezt jogos követelésként elfogadta és visszaigazolta.

2005 januárjában a nyomozó hatóság helyett vizsgálódó Dunás V. Imre újabb adalékokkal szolgált a cégcsoport törvénysértő működése megállapításának elősegítésére, amelyekre hivatkozva immár a csődbűntett alapos gyanúja miatt is feljelentést tett. Felhívta a nyomozó hatóság figyelmét arra is, hogy a Novofarm felszámolását a Békés Megyei Bíróság felügyeli, míg a korábban debreceni székhelyű Hajdú-Bét székhelyét a felszámolás előtt nem sokkal Kecskemétre, az ugyancsak debreceni székhelyű Pannon Liver Kft. székhelyét pedig Szombathelyre tették át, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a Hajdú-Bét kapcsolt vállalkozások könyvvitelében elkövetett bizonylati fegyelem megsértése ne derüljön ki egy azonos felszámoló esetében.

Dunás V. Imre cége nevében hatmillió forintra plusz a kamatokra jelentette be kárigényét.

A Hajdú-Bét és így a Wallis Rt. tulajdonába került Novofarm Rt. csődjéért végső soron ugyanaz a társaság a felelős, a Bajnai Gordon irányítása alatt működő, a Wallis alkalmazásában álló menedzserek, akik a baromficégek vezető posztjait megszállták, amikor a cégcsoport tulajdonába került.

A Hajdú-Bét vezérigazgatója Boros Attila, a Novofarm élén Vályi Attila, a Pannon Liverén Ortó István, majd ugyancsak Vályi Attila állt, valamennyien a Wallis alkalmazottai voltak, tevékenységüket összehangolták, ezt a feladatot pedig Bajnai Gordon maga látta el, vélhetően Veres Tibornak, a Wallis Rt. fő tulajdonosának döntése alapján.

Bajnai Gordontól miniszterelnökként sem remélhetünk mást, mint amire a Hajdú-Bét, illetve a Novofarm esetében kapható volt, csupán az utasításokat kritikátlanul végrehajtó topmenedzser szerepének alakítása várható el tőle.

(Magyar Nemzet)