fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Isten napfogyatkozása
2009. április 10., 07:22
"Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük" - mondta Jézus. Majd tanítványaival kiment a Kedron-patakon túlra, abba a kertbe, ahol oly sokszor megfordult övéivel.

A Getsemáne-kertben Péterék semmit sem értenek, hiszen Jézus korábban azt is közölte velük: "Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem." Jézus elvonul imádkozni, s azt kéri a tanítványoktól, virrasszanak vele. Ők azonban alszanak, miközben Jézus magányosan, elhagyatottan gyötrődik. Ez a szenvedéstörténet egyik legmegrendítőbb fejezete. Jézus - megélve az emberi lét drámájának teljességét - verejtékezve retteg a rá váró szenvedéstől, de imája végén kimondja a súlyos szavakat: "Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te." Az Atya akaratára hagyatkozik. S közben a tanítványok alszanak, mert nem értenek semmit abból, ami készülőben van. Még nem sejtik a kereszt - harmadnapra dicsőségbe átváltó - botrányát és szégyenét. Aztán Júdással az élen megjönnek a fegyveresek, s közönséges bűnözőként elhurcolják Jézust. A végkifejletig vezető utat jól ismerjük: a már elkészített ítéletre alapozott per lefolyását, a megostoroztatást, a töviskoronát, a leköpdösést, a megalázás és gúny hipertrófiáját. Minden mozzanat a Golgotát készíti elő. És Jézus nem tiltakozik, nem vádol, nem védekezik. Ő "kiüresítette", "megalázta" magát, hogy engedelmes legyen a halálig, "mégpedig a kereszthalálig". Mert az Atya akarata munkál benne.

Pedig iszonyatos súly nehezedik a vállára, a Golgota felé vivő úton össze is roskad a teher alatt. Ezt a keresztet a világ bűneiből ácsolták, s bűneinket az cipeli, és az szenvedi el érte a büntetést, aki tiszta és bűntelen. A Világ Báránya. "Akkor értjük meg, mi a bűn, ha ezekbe a rettenetes percekbe bele tudjuk magunkat élni" - írta Romano Guardini. A keresztre szegezett Jézus a híres zsoltár szavait idézi halála előtt: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Talán ezen a ponton a legnagyobb a távolság Atya és Fiú között. Az Atya "megengedi", hogy Jézus átérezze teljes elhagyatottságát, s emberlétünk legmélyebb pontján azonosuljon velünk. Isten szeretetének paradoxona ez.

"A halott Jézus a kereszten iszonyatos erejű tény - írta Pilinszky János. - Iszonyatos erejű látszat. Szeretet, Igazság, Isten napfogyatkozása Mégis úgy kell szemlélnünk, ahogyan van, mivel - szemben a paradicsombélivel - e halott fa halott gyümölcse: a mi igazi élő fánk élő gyümölcse." Évről évre nagypénteken megtapasztaljuk "Isten napfogyatkozását", amelyet a feltámadás fényessége követett. Ahogy a világ teremtése Isten szeretetének kiáradása volt, úgy egyszülött Fiának "feláldozása" a bűn fölötti győzelem aktusa lett. A Golgotán megértjük a Szent Pál által megfogalmazott igazságot: "Isten gyöngesége erősebb az embereknél."

A kereszt halott fája az igazi élet fája lett, a kereszt, amely mint szégyen és botrány a megváltás jelévé vált, Isten szeretetének jelévé a Fiúban. A keresztre feszített szeretet ereje éppen abban van, hogy gyengeségével átformálja a világot. Ma, amikor a Golgotára tekintünk, érdemes azonban eszünkbe idézni Pascal híres szavait is: "Jézus kínszenvedése a világ végezetéig fog tartani: ez idő alatt nem szabad aludnunk." Saját sebeinket az ő sebeihez kell adnunk, hozzá kell csatlakoznunk úgy, hogy közben bűneinkkel "ne ejtsünk rajta más sebeket a jövőben". Mert ő tényleg meggyőzte a világot.

(Szalay László, Magyar Hírlap)