Egy rendőr meg is jegyezte: e napon sokkal többen voltak a téren, mint húsz évvel ezelőtt, Nagy Imre újratemetésén.
Mit jelent mindez?
Azt, hogy valami immáron húsz éve várja a megszületését, hogy valami húsz éven keresztül kimaradt a rendszerváltásnak nevezett folyamatból. Ez pedig nem más, mint a civil társadalom részvétele a demokráciában, az állampolgárok akaratának és szándékainak érvényesülése a közéletben és a politikában. Ami 1989-ben létrejött, az csupán elitdemokrácia. Országunkban a szűk pártelitek megállapodásai (lásd például az Antall-Tölgyessy-paktumot) hozták létre a demokratikus intézményrendszert és működésmódot, az az óta eltelt húsz év alatt nem változott semmi: ugyanazok a szereplők irányítják Magyarországot. Márpedig a demokráciában elviselhetetlenül egészségtelen és éppen a demokrácia esélyegyenlőséget jelentő természetének mond ellent, hogy ennyire változatlan az országot irányító pártvezetők és politikusok névsora.
Valaha a hetvenes évek Szovjetunióját, az örökkévalóságnak tűnő Brezsnyev-korszakot neveztük el a pangás időszakának. Akkor minden és mindenki változatlan volt abban az országban, és ugyanez volt a helyzet itthon is. Emlékezzünk csak a Kádár-Losonczi-Lázár hármas május 1-jén megjelenő óriás fotóira az utcákon. Az embernek az volt az érzése, hogy ebben az országban már soha semmi sem fog megváltozni, mindig a szocialisták uralkodnak majd.
S mi volt az érzésünk most április 5-ig? Ugyanaz, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. A szocialisták immáron hetedik éve uralkodnak, a személyek jóformán ugyanazok, mint a pártállam utolsó éveiben. A különbség "csak" az, hogy már pangás sincs, csak zuhanás lefelé, a szakadékba.
És ekkor jött 2009 virágvasárnapja...
Úgy érzem, áttörés történt, felébredt a civil társadalom, s ezzel megkezdődött a rendszerváltás második szakasza. Egy olyan szakasz, amelyben az állampolgárok szervezetei és közösségei már nem hagyják, nem engedik, hogy sorsukról a fejük felett döntsön egy igencsak szűk, magatartásában és moráljában a banánköztársaságok vezető köreire hasonlító politikai elit. S bár az átalakulás lassú lesz és nehézkes, s még óriási ellenfelek állnak utunkban, de a változás április 5-ével megkezdődött.
A legfontosabb, hogy a Civil Összefogás Fórum folytatja tevékenységét. Vannak rövid- és hosszú távú céljaink, ám most nincs itt az ideje, hogy a hosszú távú elképzeléseinkről beszéljünk, mert előttünk áll a legsürgetőbb feladat: a konstruktív bizalmatlansági indítvány sikerének megakadályozása, a parlament önfeloszlatásának elérése és az előre hozott választások kivívása. Éppen ezért most április 14-ére figyelünk, erre a napra koncentráljuk az erőnket. Ezért szeretném megismételni a virágvasárnapi hívó szót: a Civil Összefogás Fórum mindenkit vár április 14-én a Parlament elé!
Mindenkit, akinek fontos az ország sorsa, és aki szeretné, hogy véget érjen az a mutyizó kamarillapolitika, amit a szocialista és szabad demokrata kvázikoalíció folytat hosszú évek óta. A parlamenti vita a konstruktív bizalmatlansági indítványról 13 órakor kezdődik, és körülbelül 16.30 és 17.00 óra között szavaznak róla a képviselők. Ezért már délre várunk mindenkit, hogy jelenlétünkkel jelezzük az érkező szocialista és szabad demokrata képviselőknek: itt vagyunk, és követeljük a nép többségi akaratának megfelelő döntést.
Már tudjuk, hogy a rendőrség aznapra óriási kordont von a Parlament épülete köré, olyan erőset és áthatolhatatlant, amire talán eddig nem is volt példa. Az Alkotmány utcában engedélyezett a tüntetés, annak Kossuth téri végében kell gyülekezni, a dobogót is itt állítjuk fel majd. Mutassunk ismét erőt, ahogy tettük ezt április 5-én!
Végezetül még annyit: ha nem érjük el célunkat április 14-én, akkor sem hagyjuk abba. Folytatjuk. Számíthat ránk minden országát féltő magyar állampolgár.