fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Malacpersely-csomag
2009. április 10., 08:19
Elöljáróban szerepeljen itt két friss intézkedés. "Szűcs Erika szociális miniszter négymilliárd forintot zárolt a közoktatásra fordítandó összegekből a válság miatt. Ezzel veszélybe került az Arany János szakiskolai program és a Nemzeti tehetségprogram, leállnak a szakképzési fejlesztések. Még az idei érettségi vizsgák biztonságos lebonyolítása is kérdésessé vált." A másik: "A leköszönő Gyurcsány-kormány az utolsó ülésére datált határozatával 3,5 milliárd forinttal csökkentette a költségvetés vésztartalékát. Ebből 876 millió forint a külügyhöz kerül, a tételnek több mint felét a kormányfői protokollkiadások feltöltésére költik. A Miniszterelnöki Hivatal büdzséje 448 millió forintot kapott, részint nemzeti ünnepek szervezésére, illetve médiakampányra, míg a nemzetbiztonsági szolgálatok beruházásaik fedezésére 135 millió forintot kaptak."

Ennél a hírcsokornál semmi nem érzékelteti jobban a távozó-érkező kormány értékrendjét. Számolatlanul folyik a közpénz öntömjénezésre, méregdrága tanácsadói szerződésre, holdudvarbeli ölebek dotált nőnapi cikkére, miniszterelnöki luxusra, különrepülőgép bérlésére, rendőrsorfalra a nemzeti ünnepen, lehallgatásra és megfigyelésre. Ha pedig kiürül a kassza, a középkori adószedők egyszerűségével rácsapnak egyet a szegényporták malacperselyeire. Távolabbról vizsgálva ezt a mentalitást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a körülötte csaholó kőszívű neoliberális elit sejlik fel, amely kizárólag egyetlen módon képes válságot kezelni: a szociális kiadások drasztikus lefaragásával. (Különös bája van annak, amikor a dollárszázezrekből élő nemzetközi pénzügyi szakértők morgolódnak a magyar átlagnyugdíj GDP-hez mért tarthatatlanul magas volta miatt.)

Bajnai Gordon elképzeléseiből is ez a felfogás rajzolódik ki: padlóra küldik a nyugdíjasokat, a gazdákat és az építőipart, elbizonytalanítják a gyermekvállalást fontolgatókat, szétverik a közösségi közlekedést, hogy csak a formálódó megszorítás (bár lehet, erre már helyesebb kifejezés a megnyomorítás) néhány elemét mazsolázzuk ki. Éppen csak az maradt ki a csomagból, amivel kezdődnie kellene: a kormányzati luxuskiadások befagyasztása, a PR-költségek minimalizálása, az esztelen pazarlás és korrupció visszafogása.

Bajnai Gordon, ha a szocialista és a szabad demokrata képviselők jóvoltából kormányt alakít, jobban tenné, ha először a holdudvar környékén próbálná összegereblyézni a hiányzó milliárdokat. Kezdhetné például annak a félmilliárd forintnak a visszavételével, amelyet Perjési Klára gyulai MSZP-s polgármester családi bt.-jének utalványoztak ki a közelmúltban egy lepukkant szálloda felújítására vagy annak a 11 milliárd forintnak visszaszerzésével, amelyet Antal Dániel, a vasúti hivatal korábbi vezetője, a Reformszövetség munkatársának tegnapi nyilatkozata szerint, évente felemészt a korrupció a magyar állami vasúttársaságnál. Annál is inkább, merthogy a neoliberális - és a jobboldali fogyasztóknak szánt szánalmas mutációja, a neokonzervatív - eszme csillaga letűnni látszik. Ha a magyar szocialisták egy pillanatra félbehagynák a kétségbeesett vagyonkimentést, eljuthatna hozzájuk a német Die Welt friss cikke, amely a baloldal Tony Blair-Gerhard Schröder-féle harmadik útjának bukásáról ír, ismertetve Andrea Nahlesnek, a német szocialisták alelnökének Jon Cruddas munkáspárti brit képviselővel közösen írt tanulmányát. A lapban történelmi jelentőségűnek nevezett, A jó társadalom címet viselő vitaanyag kimondja: "felelős, szociálisan szabályozott" gazdasági rendet kell létrehozni.

A ló tehát itthon is, külföldön is megdöglött, itt az ideje végre leszállni róla.

(Huth Gergely, Magyar Hírlap)