- Ön az MDF egyik alapító tagja. Meg lehet menteni még a pártot, vagy végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében a lakiteleki gondolatokkal és eszmékkel együtt?

- Elsüllyed. A Lakiteleken megfogalmazott eszméket most már a Nemzeti Fórumnak kell továbbvinnie, éppen ezért jó lenne, ha az eddiginél több figyelmet kapna ez a csoport. Ami az MDF széthullását, szétverését illeti, a végjátékban az volt a baj, hogy Dávid Ibolya elhitte, ő az egyik legnagyobb magyar politikus. Nem mentség, hogy sokan még meg is erősítették őt ebben, például Boross Péter, volt miniszterelnök. A lakitelekiek Borossról sokáig azt sem tudták, hogy kicsoda, soha elő nem fordult az MDF alapítóinak körében.

- Igen, de Dávid Ibolya egy új politikai erőt és vonulatot ígért, egyfajta stabil középerőt...

- Ez akkor is nagy tévedés lett volna, ha őszintén gondolja. Magyarországon azonban ma vagy-vagy alapon gondolkodnak az emberek, alig van esélye a sikerre jelenleg egy középerőnek, nem véletlen, hogy mindegyik párt megbukott, amelyik centristának hirdette magát.

- Gyurcsány pártelnöki tisztéről is lemondott, új elnököt választott az MSZP. Mintha azt ígérnék ezzel a szocialisták, hogy megváltoznak...

- Nem tudnak megváltozni. Közép-Európában az MSZP az egyetlen olyan jelentős politikai alakulat, amely az önkényuralmi rendszerből származik. Bizonyos értelemben az utolsó csatlós. A konfliktusok kezelésében, a hatalomhoz való ragaszkodásában, az élet és a dolgok irányításában mind-mind pártállami módszereket és reflexeket őriz. Jól jellemzi a nyugati baloldal cinizmusát, hogy a diktatúra átvedlett pártja tagja lehetett a szociáldemokrata pártok nemzetközi szövetségének.

- Nyilván valami nagy hibát kellett elkövetnie az egykori ellenzéknek ahhoz, hogy ilyen pozícióba kerülhessen az MSZP. A lakiteleki atyák "nyúltak" ennyire mellé?

- Ünneprontó leszek, hiszen most volt a kerekasztal-tárgyalások évfordulója. Csakhogy ott nem tárgyalták meg a gazdasági átmenet szabályozását, nem született róla megállapodás. Mindenki a politikai átmenet részleteire koncentrált, a szabad választásoktól vártak mindent. Ennek következtében a gazdasági átmenet kérdéseit nem szabályozták, s már javában folyt az előzetes vadprivatizáció, a kommunista elit jelentős pozíciókat szerzett a gazdaságban, amit aztán az MSZP képében politikai hatalommá konvertált. Ezt nyögjük máig. Eltelt húsz esztendő, és igazából nem nyilvánvaló a közvélemény számára, hogy az MSZP tulajdonképpen egy nagy hazugság. A nagytőke pártja. Ők a tőkésektől, azaz önmaguktól védik a munkavállalóikat. Ez a lényege, ha nem is így látszik.

- Hol hibáztak a lakitelekiek?

- Ott hibáztunk, hogy nem dolgoztuk ki az átalakulás minden részletre kiterjedő menetrendjét, az elnökség például 1990 elején nem foglalkozott a kormányalakítás kérdéseivel. Később pedig már nem is lehetett pótolni a hiányokat. Antall József azt hitte, hogy a szabad választások, a politikai fordulat automatikusan mindent megold.

- Nem segítettek a tapasztaltabb nyugati politikusok?

- Ők nem számoltak a gyors fejleményekkel, ráadásul eleinte a reformkommunistákra tettek. A Nyugat egyébként a békés átmenetben volt érdekelt és persze abban a hatalmas profitban, amit a változásoktól remélt. A mi nemzeti érzéseink és érdekeink nem foglalkoztatták őket.

- Gyurcsány viszont épp azt sulykolta a fejünkbe nemrég, hogy ő majd megmenti ezt a nemzetet...

- Nálunk "a szavak kiestek összefüggésükből", hogy Zbigniew Hertbert lengyel költő sorával éljek. A magyar tömegkommunikáció szándékosan teremtett szemantikai zűrzavart, amivel aztán könnyen relativizálhatta az értékeket. Mintha lehetetlen volna az igazat és a hamisat megkülönböztetni egymástól. Ez is a magyar gulyáskommunizmus idejéből való technika egyébként. Nyilván vannak, akik emlékeznek még Komlós János humorista - egykori ávós ezredes - tévéműsorára, az Érem harmadik oldala volt a címe, s cinikus összekacsintás akart lenni a hatalom és a társadalom között.

- Mennyire volt sikeres az a manipulációs technika, amit Komlós is képviselt?

- A magyar kommunista vezetés tudta egész Közép-Európában a legmélyebbre gyökereztetni a társadalomban a rendszer elfogadtatását. Bárki bármit is mondott, a vége az lett, hogy a teletömött hűtőszekrények fölött összekacsintott a hatalom és a társadalom. Jóllehet ezeket a frizsidereket egy idő után már csak a külföldi hitelekből sikerült föltölteni, de senkit sem törődött azzal, hogy milyen súlyos lesz a számla, hogy a hiteleket egyszer vissza kell fizetni. És ma sincs ez másként. Járnak a vonatok, lehet kenyeret kapni, szól a rádió. De a súlyos kölcsönök nélkül már semmi sem menne.

- Sokan úgy gondolják, a média tartotta meg mind a mai napig az MSZP hatalmát, tehát azt kellene visszaszerezni ahhoz, hogy az ország boldogulni tudjon. Igaz ez?

- Egyrészt azért nehéz változtatni a magyar politikai struktúrán, mert az MSZP kezében nagy a gazdasági hatalom, ezt pedig igen nehéz leváltani. Másrészt annak idején az SZDSZ-el kötött antalli paktum a helyén hagyta a kádári médiaelitet, ezért eléggé torz tömegtájékoztatási rendszer jött létre Magyarországon. Nem úgy, mint a cseheknél, a horvátoknál, vagy a lengyeleknél. A nemzetközi sajtóban például a lengyel lapok írtak a legtárgyilagosabban Gyurcsány 2006. októberi súlyos jogsértéseiről, a rendőri túlkapásokról.

- Ami az elmúlt időszakban történt, abból úgy tűnik a magyar állam és a magyar kormány önmaga paródiájává vált. Milyen úton kellene elindulni, ha kikeveredünk egyszer ebből a szégyenteljes bohózatból?

- Az MSZP-s elit hatalmának meghosszabbításáért küzd, ezt látjuk. Ha eljön a változtatás ideje, akkor először is vissza kell kapniuk a szavaknak eredeti jelentésüket. Számadást kell készíteni a súlyos mulasztásokról megnevezvén a felelősöket. Személy szerint egy keresztény-szociális politikai irányzat megerősödését tartanám fontosnak, a szociális piacgazdaság szemléletének érvényesítését. Szerintem minden tekintetben lehanyatlott az úgynevezett elitek korszaka, a mostani válság is ezt bizonyítja. Nem szabad elnézni a polgárok feje fölött! Az eredeti MDF-nek volt egy jó értelemben vett plebejus jellege, többek között önszerveződő jellege, alulról való építkezése miatt. És ezentúl körültekintőbben kell mérlegelni a tennivalókat, lehetőségeket. Az MDF a kerekasztal-tárgyalásokkal például lemondott az egyik legfontosabb politikai célkitűzéséről, az alkotmányozó nemzetgyűlésről. Ma már látjuk ennek a súlyos következményeit. Ilyen hibát nem szabad még egyszer elkövetni.

Pályakép

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész Budapesten született 1945-ben. Az ELTE BTK magyar-német szakán szerzett diplomát 1968-ban. Sok fontos munkahelye után 1995-ben az ELTE BTK művelődéstörténeti tanszékének docense lett. Korábban, 1974-80-ban a Nagyvilág című lap rovatvezetője, 1988 és 1992 között pedig a Hitel munkatársa volt. Tanulmányokat, esszéket, cikkeket ír a közép-európai (elsősorban a lengyel és a szlovák) irodalomról, társadalmi, kulturális kapcsolatokról. 1987-ben az MDF egyik alapítója volt, 1988 és '89 között az ideiglenes elnökség tagja lett, 1993-ban azonban kilépett a pártból. Az MTA tagja, s dolgozik a Magyar-lengyel Történész Vegyes bizottságban és a Magyar-szlovák Történész Vegyes bizottságban is. Főbb művei: Keleti Golf-áram (társszerkesztő, 1976), Hungaro-Polonica (társszerkesztő, 1986), Magyarország itt marad (1993), Közép-Európa, nemzetek, kisebbségek (1993), Nálunk és szomszéd nemzeteknél (1994), Lengyel napló (1997), A szabadság kísértése (1999), Nyugaton innen, Keleten túl (2000).

***

A lengyelek templomai

A magyar tömegtájékoztatás egy bizonyos része lengyelellenességet alakított ki a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Ezt mint lengyelbarát mindig igen szkepszissel és őszinte haraggal figyeltem. Most valahogy úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben csúszunk Lengyelország felé, gazdasági tekintetben, ugyanakkor viszont az az érdekképviseleti rendszer, azok az autonómiák, amelyikkel a lengyel társadalom bír, Magyarországon egyáltalán nincsenek meg. Nem szeretnék itt erről hosszasabban beszélni, csak megemlíteném először is a katolikus egyház autonómiáját. Lengyelországban nincs szükség a püspökök kinevezéséhez állami hozzájárulásra. A katolikus egyháznak igen komoly társadalmi intézményrendszere van, kulturális intézményrendszere, talán a modern történelem során soha nem építettek annyi templomot, mint most Lengyelországban, minden templom mellett előadóterem, kulturális terem működik, tehát a kultúrának egy az állam törvényeit betartó, de egy autonóm formája létezik.
(Részlet Kiss Gy. Csaba 1987-es lakiteleki előadásából)