- Érzi a saját bőrén a válság hatásait?

- Hogyne, az élet minden területén. A kutatóintézetnél, amelyeket vezetek, visszaestek a megrendelések. A családomban pedig a fiaim "költségszintjének" növekedésében tapasztalom.

- A közgazdaság nyelvén hogyan írná le a mostani állapotokat?

- Magyarország 2002 után elfordult a helyes iránytól, 2004-től esni kezdett a versenyképességünk, ez torkollott a 2006-os megszorító csomagba. Magyarország már négy-öt éve érzi a válságot, az megjelent a gazdaságban, a társadalomban, majd a kisebbségi kormányban, végül a teljes bizalomhiányban.

- A Fidesz-kormány idején a belső piac élénkítése volt az elsődleges szempont, majd a Medgyessy-kormány 2002-ben hajtott végre hasonlót a közalkalmazotti béremeléssel. Ezt hogyan értékeli?

- Tévedés, hogy az Orbán-kormány idejét a belső piac élénkítéséhez kötik. Induljunk ki abból, hogy végig gazdasági válság közegében dolgozott, először a dél-kelet-ázsiai, majd az orosz, végül az amerikai pénzügyi válságban. Az a kormány anticiklikus gazdaságpolitikát folytatott, amelynek voltak exportélénkítő és voltak a belföldi piacot élénkítő elemei. Ugyanígy voltak a beruházást és fogyasztást élénkítő elemei is. Az egész mögött az a gazdaságpolitikai koncepció húzódott meg, hogy a foglalkoztatás bővülésével lehet a növekedést fenntartani. És ebből fakadhat az egyensúly. A Medgyessy-kormány ezzel szakított, a beruházás helyett a fogyasztásra tette a hangsúlyt, a termelésről az elosztásra, a külföldi működő tőke beáramlásról a belföldi piac bővítésére. A 2002-es választási évben az új kormány végrehajtott egy negatív gazdaságpolitikai fordulatot. Ez súlyos hibának bizonyult 2004-től, amikor visszatért a konjunktúra. Abban az évben beléptünk az unióba; mindenki a régióban rakétaszerűen kilőtt a versenyképesség és a növekedés terén, mi meg leragadtunk a négy százalékos szinten.

- A végre nem hajtott reformok mennyire gátolták meg, hogy Magyarország felkapaszkodjon a robogó régiós vonatra?

- Az összefüggés, amit a közgazdász szakma a reformok eredményének tulajdonít, igaz. A szlovák gazdasági csoda nagymértékben a 2000-től beindult működőtőke-beáramláshoz és a 2004. januártól meglépett adóreformhoz kötődik. Ugyanígy az adóreform segítette 2005-től Romániát, hogy jobban működjön, mint korábban, és mint sokan a térségből. Összegezve: az adó- és járulékreform végrehajtása lett volna a legfontosabb az uniós csatlakozás körüli években. Hogy történhetett az meg velünk, hogy a 2002-es nemzetközi versenyképességi rangsorban elfoglalt 29. helyünkről a 62.-re zuhantunk vissza 2008 végére, miközben minden versenytársunk előrébb lépett? Ennek az igazi oka az ellenreformok 2002 után elindult sorozata, amikor lényegében visszavonták azokat a gazdaságfejlesztési, gazdaságirányítási reformokat, amelyeket a Fidesz hajtott végre. Ez mind együtt vezetett a versenyképesség példátlan romlásához. Vagyis nem hogy nem valósultak meg reformok 2002 óta, de ellenreformok jellemezték ezt az időszakot.

- Az említett külföldi példákkal ellentétben Magyarországnak meg kell birkóznia például azzal, hogy a teljes lakosságra vetítve nagyon kevesen dolgoznak. Vagyis más országokhoz képest sokan élnek a szociális rendszerben adott juttatásokból, támogatásokból, ezért nem lehetett tisztán adóreformmal célba jutni - figyelembe kellett venni más államháztartási szektorokat.

- Minden felmérés szerint közvetlen kapcsolat van az alacsony foglalkoztatási ráta és a magas adóterhelés között. A szlovákok a 16 százalék körüli munkanélküliségüket csökkentették 8 százalékra az egykulcsos adóval, és a többi országban is ilyen folyamatok játszódtak le. Ha több - legális - munkahelyet szeretnénk, akkor radikális adó és járulékcsökkentésre van szükség.

- A többieknél nagyobb teher nyomja ugyanakkor a magyar államháztartást a szociális ellátás oldaláról, tehát patikamérlegen kell mérni a reformokat.

- Én is így gondolom, és éppen emiatt nem a kiadások csökkentése az első lépés. Arra is szükség van persze, sőt, óriási megtakarításokat kell elérni az államháztartásban. Az egyensúly 3000 milliárd forintos javítását azonban javarészt - nagyságrendileg a kétharmadára rúgó mértékben - a bevételek növelésével kell fedezni, az pedig csak növekedésből, azaz újabb munkahelyekből, beruházásból állhat össze. Abból, hogy a magyar állam többet költ másoknál a szociális kiadásokra, én arra következtetek, hogy egy gyors és hatékony adó- és járulékreformra van szükség.

- Van most erre lehetőség? Legkorábban mikor tartja ezt kivitelezhetőnek?

- Korábbi példák bizonyítják, hogy a tehercsökkentés gyorsan meghozza a többletbevételeket. Már 1995-től kezdve minden kormánynak adóreformot kellett volna illesztenie a gazdaságpolitikai eszköztárába. Majd 2004-től már szinte kötelező lett volna a reform végrehajtása.

- Mi a helyzet most?

- Minél nagyobb a válság mérete, annál erősebb az összefüggés: gyors élénkítő eszközökkel lehet kijönni a bajból, nem az egyensúlyra való erőszakolt törekvéssel, az állami kiadások lefaragásával, miközben persze utóbbira is szükség van.

- Mondana erre pár példát?

- A magyar államháztartás kiadásai között a legszembetűnőbb aránytalanság az államadósság kamatterhe az EU-átlaghoz képest. A GDP 4-4,5 százalékát kitevő kamatteher köszönő viszonyban sincs a térség 0-1,5 százalék közötti kamatterhével. Tehát nem a szociális rendszer terhe a legkirívóbb az EU-hoz képest. De nem tudunk válságot kezelni csak a kiadások leépítésével. Hogy lehet-e radikálisan csökkenteni a terheket a mostani, kibontakozó válság idején, amikor eljutunk a 8-10 százalék közötti visszaeséshez, a 10 százalék feletti munkanélküliséghez? Azt gondolom, akár már most júliustól megtörténhetne ez.

- A kamat csökkenése a piac bizalmától függ. Az állam működtetésében, a szociális rendszerben is szükségesnek tart komolyabb kiadáscsökkentést?

- A magyar közgazdasági szóbeszéd - szerintem csak részben igazoltan - általában arról szól, hogy adott terület mennyit visz el, és az hogyan viszonyul az unió többi tagállamához. Szerintem fontosabb, hogy ezt a pénzt jól használjuk-e fel. Az egészségügyi rendszer Finnországban 90 százalék feletti hatékonysággal működik, a magyar legfeljebb 60 százalékkal. Jókora tartalék van tehát ebben. A szakképzésben szerintem még több. Az igazi kérdés az, hogyan tudjuk úgy megváltozatni az államháztartás kiadásait, hogy az elköltött pénz nagyságrendileg jobb hatékonyságot eredményezzen. Ilyen javaslattal az elmúlt években nem találkoztam. A mostani kormány a matematikai számokra épülő kiadásracionalizálásban hisz.

- Ha jól értem, akkor nem a jogosultsági körön, a szociális rendszerhez való hozzáférésen változatna, hanem a rendelkezésre álló pénz felhasználásán.

- Nem az a fő kérdés, hogy valamire többet költünk vagy kevesebbet, mint az unió átlaga. A magyar társadalom várható életkora, egészségügyi állapota például eltér az EU-ban átlagosnak tekintettől, ezért más költési szerkezetre van szükség. Vagyis megtévesztő lehet, hogy mi többet költünk nyugdíjakra vagy kevesebbet egészségügyre, mint az unióban szokásos. Az a kérdés, hogy miként költjük el, ehhez viszont másfajta kormányzati szerkezetre van szükség.

- Hogy nézne ki ön szerint a hatékonyságot növelő kormányzati modell?

- Az nyilvánvaló, hogy a növekedés forrásai között az eladósodást már nem lehet "szolgálatba állítani", az inflációt szintén nem, és a lakossági megtakarításokra sem lehet sajnos támaszkodni. Tehát az uniós pénzekre kell alapozni a bővülést. A Gyurcsány-kormány ezeket rosszul kezelte. Koncentráltan, kevés nagy állami beruházásra kötötte le a rendelkezésre álló pénz 40 százalékát. Ez elhibázott koncepció. A pénzeket úgy kell szétosztani, hogy a lehető legtöbb vállalkozáshoz és kistérségbe jusson belőle. Nincs gazdaságot dinamizáló hatása a mostani nemzeti fejlesztési tervnek. El kellett volna kerülni a szocializmus csapdáját. A '90 előtti rendszer egyik alapvetően hibásan működő intézménye volt az állami nagyberuházás. Ezt hozta vissza 2007-ben a kormány, amikor arra törekedett, hogy minél nagyobb, minél jobban az infrastruktúra szűk keresztmetszetét feloldó beruházásokat indítson, hatékonyság nélkül.

- A Fidesz kormányzása alatt is rendesen pörögtek az infrastrukturális beruházások, azaz nem volt példa nélküli az, ami az elmúlt években folyt az országban.

- Persze, minden kormány épített autópályát. Minket azzal vádoltak, hogy mindössze hét kilométer autópályát építettünk, ami persze nem volt igaz. Mi akkor a nemzetközi versenyképességi besorolást vettük alapul, ahol Magyarország először a 35. helyen volt. Viszont az infrastruktúra fejlettségi listán a 25., tehát nem elsősorban a fizikai infrastruktúra fejlesztése volt a cél, hanem a vállalkozások feltőkésítése, néhány, kitörési pontnak szánt ágazat - mint az egészségipar - fejlesztése, a globális cégek és hazai vállalkozások összekapcsolása. A mostani kormány vasba, betonba, a válság kezelésére alkalmatlan infrastrukturális fejlesztésbe öli a pénzt.

- Mi a véleménye a Bajnai-kormány válságkezelő programjáról, jelesül arról a mixről, hogy miközben meg kíván felelni az egyensúlyi követelményeknek, a gazdasági növekedés serkentését is fontosnak tartja?

- Minden válság kezelésének legfontosabb kritériuma a bizalom. Ez alapulhat a korábbi időszakban bizonyított szakértelmen. Nos, itt áll a legrosszabbul a Bajnai Gordon vezette kormány. A miniszterelnök személye határozza meg a kormánya megítélését. Bajnai Gordon előbb mint kormánybiztos, majd mint miniszter bizonyította, hogy nem ért a feladatához, a rá bízott fejlesztési, növekedési és munkahelyteremtési forrásokat rosszul használta fel.

- A Jövőkép című munkájukban a beruházások felpörgetését helyezik a gazdaságpolitikájuk középpontjába. Ha ehhez hozzáveszem, hogy radikális adócsökkentésre van szükség, akkor ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a változtatások nyertesei a vállalkozások lennének egy Fidesz kormány alatt.

- Valóban, mi a beruházásokban látjuk a válságkezelés megfelelő módját. Egy időben két lépést kell megtenni: az adó- és járulékreformot és az uniós pénzek felhasználásának átalakítását. Az előbbinél a legfontosabb a járulék: egyrészt számottevően csökkenteni kell a munkaadók tb-járulékát, de még nagyobb mértékben szükséges enyhíteni a terheket azoknál a munkavállalói csoportoknál, amelyeknél az uniós átlaghoz képest kirívóan alacsony a foglalkoztatottak aránya. Ilyen a 24 év alattiak és az 50 év felettiek csoportja, továbbá a női részmunkaidősök. Ez 460 ezer embert érint a 3,8 millió foglalkoztatottból. Az ő foglalkozatásukat nulla százalékos járulékkulcs mellett tudjuk elképzelni. Az szja-ban egyetlen kulcs lenne indokolt, a 15 és 20 százalék közötti sávban, és ugyanez a teher lenne érvényes a társasági adóra és esetleg más adókra is. Az igazi az lenne, ha a jövedelemadó szintjére kerülne a tb-járulék szintje is. Bevezetnénk a családi adózást, ami figyelembe veszi mind a gyermekek, mind az eltartott idősek számát. Tehát egy generációk között jövedelemátcsoportosítást kellene végrehajtani az adókban. Ez nem jelenti azt, hogy a gyermek- és családtámogatások jelenlegi rendszerével minden rendben lenne. Ezen a területen egy több lábon álló reformnak kell bekövetkeznie, ami érintené az adórendszert, a gyermekellátó intézményeket, a munkaerőpiacot.

- A lemaradó régiókban mire számíthatnak a járulék szempontjából kiemelt csoportokba nem tartozó munkaképes korúak?

- Foglalkozunk a gondolattal, hogy a három alapcsoport mellett szükség van-e ilyen kedvezményekre a legelmaradottabb kistérségekben. Erről is, mint az adórendszer átalakításának minden eleméről, megállapodásra kell jutnunk a munkaerőpiac résztvevőivel. Van olyan vélemény, hogy más munkaerőpiaci eszközök kellenek, például a szakképzés átalakítása. Mások szerint viszont ki kellene terjeszteni a kedvezményt az ország leginkább elmaradott térségeire, mint az északkeleti, a dél-alföldi és a dél-dunántúli régiók.

- A nagy átalakítások során hozzányúlnának az adókedvezményekhez?

- Természetesen, hiszen azon alapelvek szerint változna az adórendszer, amelyek szerint működnek Európában az egykulcsos adórendszerek. Ezek az egyszerűség, az adócsökkentés és az adóbázis szélesítése. Egy nagyságrendileg alacsonyabb jövedelemterhelés mellett ki kell venni a kedvezményeket a rendszerből - a családi adókedvezmények kivételével.

- Az egyszerűsítés azt is jelentené, hogy megszűnnének a kisadók, mint az eva, és az olyan kedvezmények, mint az adójóváírás? Vagyis a minimálbér után is adót kellene fizetni?

- Igen, a kisadókat ki kell vonni a rendszerből. A minimálbérnél pedig bérbruttósítással el lehet érni, hogy jövedelem ne, csak a kedvezmény kerüljön ki a rendszerből.

- Mi lenne az iparűzési adó sorsa?

- Nem lehet véletlen, hogy ehhez hasonló adót csak Olaszországban ismernek: ebben a két országban a legmagasabb ugyanis a nem adózó jövedelmek aránya. Az iparűzési adót ki kell vezetni, de úgy, hogy ne boruljanak fel az önkormányzati költségvetések. Az adóreformnak tehát feltétele az önkormányzati reform is. Ez a jelenlegi politikai konstellációban kezelhetetlen. Az adóreform célja pedig tíz éven belül az egymillió új munkahely, amely után adót fizetnek.

- Az egymillióba beletartoznak a most meglévő, de adót nem fizető munkahelyek is?

- Számolunk természetesen a kifehéredéssel is. Továbbá része a programnak, hogy a jelenlegi, legfeljebb hét százalékról legalább a háromszorosára emeljük a részmunkaidős álláshelyek arányát. A növekedés és egyensúly együttes záloga az egymillió új, adózó munkahely megteremtése.