Balázs úr profi, tapasztalt diplomata. Amikor kinevezése után belépett tárcája Bem téri épületébe, gyaníthatóan a szívéhez kapott. A falak ismerősek lehettek, minden más azonban idegen. Joggal merülhetett fel benne: hol a külügyminisztérium? No, nem arról van szó, hogy elődje, Göncz Kinga virágokkal és csipkés terítőkkel halmozta volna tele az épületet.
Balázs Péter, a szakértői kormány szakértő minisztere a szakembereket kereshette hiába a Bem téren.
Ők ugyanis elfogytak. Elküldték őket, elmentek élhető állásba vagy egyszerűen belecsömörlöttek az MSZP-SZDSZ-kormány külpolitikai tévelygéseibe, diplomáciai impotenciájába. Pedig még a szocik alatt is álltak szakemberek a külügy élén. Kovács László és Somogyi Ferenc is profi volt, csakhogy egyikükben sem ez volt az érdekes. Kovács a Bem térről is belpolitikát játszott, majd miután veszített a szocialista elittel szemben - amely inkább Medgyessyben bízott -, és megalkudott Gyurcsánnyal, saját brüsszeli túlélését kezdte építgetni. Somogyit Gyurcsány végrehajtónak hozta, csakhogy nem volt mit végrehajtani. Gyurcsány Ferencnek nem volt külpolitikája, Somogyi ezt ideig-óráig tudta leplezni, aztán beletörődött helyzetébe, s elment nagykövetnek a tengerentúlra. Jól fizető, kényelmes állás az is. Göncz asszonyról nem tételezett fel senki külügyi szakértelmet. Kinevezése külföldön is nyilvánvalóvá tette: ha akarnak valamit, Gyurcsánnyal tárgyaljanak. Ő meg csak azokkal tárgyalt, akiktől üzletet remélt. Nem hazájának - szűkebb üzleti pátriájának.
Az amúgy is demoralizált magyar diplomáciai testület mélypontra került. A nagykövetségek a legjobb esetben is csak a kormányfőnek és feleségének, gazdasági partnereinek szolgáltak utazási irodaként. Volt üzlet Dél-Koreától Indonézián át Moszkváig. Utóbbi esetben sikerült olyan nagyszerű energiaboltot kötnie, amiből elsősorban Oroszország profitál - természetesen ennek ára volt a gyurcsányi baksis. Ráadásként szembe került legnagyobb szövetségesével, az Amerikai Egyesült Államokkal.
Washington és Brüsszel szemében egyszerű, nem túl megbízható csatlós lettünk, akinek folyamatosan a körmére kell nézni. A nagy hibákat Gyurcsány és Göncz kis gesztusokkal kompenzálta, amelyekért utána nagy árat fizettünk. Extra katonákat küldtünk kéretlenül Afganisztánba és Irakba, egy fillért, egyetlen, az országnak hasznos gazdasági előnyt sem harcolva ki cserébe a régiókban. Gyurcsány gondolkodás nélkül sértette meg az arab világot. Évekbe telt, amíg újra hajlandók voltak magyarokkal tárgyalni. Valóban ez lehet a helyes eljárás egy olajban és gázban gazdag régióval szemben.
Göncz Kinga úgy érezte, hogy neki kell Latin-Amerikában is megmondania, milyen világban akarnak élni. "Magyar rendszerváltó tapasztalatokat" megosztani Kubában és Venezuelában, a kommunista szigetországból menekült köztörvényeseket befogadni idehaza: ez valóban magyar nemzeti érdek? S most lepődjünk meg azon, hogy a két említett országgal szövetséges Bolívia elnöke semmibe vesz minket? Majd egy hete válaszra sem méltatja a magyar diplomáciát. (Mondjuk, a Bem tér szakértelmének tükre, hogy a bolíviai ügyvivőt máig nem sikerült Budapestre hívni, az argentin magyar követ is csak öt nap múlva ért át Buenos Airesből a szomszédban lévő Santa Cruzba.) Nem arról van szó, hogy a Che-mítoszba belebolondult kalandorok lennének a magyar külpolitika prioritásai. Azonban Budapestnek kötelessége megvédeni polgárait. Márpedig nem ezt tette sem az Irakban eltűntek, sem a kalandornak végképp nem tekinthető, cunamiba sodródott magyar turisták ügyében. Gönczéknek akkor is fontosabb dolga akadt, mint ahogy csak kapkodtak a környező országokkal kapcsolatban is, a határon túli magyarságot kellemetlen "fideszes" göncnek tekintve. A Sloták pedig röhögtek rajtunk.
Balázs Péternek ezzel az örökséggel kell megküzdenie. Profi diplomata, hisszük, hogy hazafi. Azonban kormányánál nem ez a szempont. Feladata csak annyi, hogy saját tekintélyét kockáztatva elhitesse a külfölddel: a Bajnai-kormány nem, vagy legalábbis kevesebbet hazudik elődjénél. Minden más csak sokadrangú szempont. Az új miniszternek személyes tragédiája lesz, amikor szembesül ezzel.