fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Topolánek párbeszédre szólította fel a moldovaiakat
2009. április 22., 23:59
Párbeszédre szólította fel a moldovai kormányzatot és ellenzékét a parlamenti választások miatt kirobbant, erőszakba torkolló vitájuk rendezése érdekében az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország miniszterelnöke szerdán Chisinauban.

Mirek Topolánek egyúttal javasolta, hogy ugyanezen célból hozzanak létre vizsgálóbizottságot, amelyben a moldovai ellenzék, valamint nemzetközi intézmények is részt vennének.

A tisztségéből távozó cseh miniszterelnök a nap folyamán találkozott Vladimir Voronin moldovai elnökkel, a kommunisták vezetőjével, előzőleg pedig az ellenzéki pártok vezetőivel. Topolánek látogatásának célja az volt, hogy megpróbálja lecsillapítani a vitázó feleket.

Az április 5-i parlamenti választásokon a hivatalos adatok szerint az Európa-barát moldovai kommunista párt győzött. Az ellenzék csalással vádolta meg a kormányt és tiltakozó akciókat szervezett, amelyek erőszakba torkolltak: a tüntetők feldúlták a törvényhozás és az elnöki hivatal épületét.

Topolánek megbeszélései után elmondta: számára úgy tűnik, hogy (a szembenálló felek között) csak szavakban létezik hajlandóság a párbeszédre. Megjegyezte, hogy az Európai Unió kész segítséget nyújtani a keleti határa mentén fekvő országnak a konfliktus nyomán előállt helyzet megoldásához, amelynek eszköztárát a párbeszéd, a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartása és az erőszak beszüntetése jelenti. A cseh kormányfő ezután tett javaslatot a vizsgálóbizottság felállítására.

Voronin tiltakozott az ellen, hogy a szomszédos Románia elnöke, Traian Basescu nemrégiben úgy nyilatkozott: "négymillió román" él Moldovában. Voronin ezt veszélyesnek nevezte, és megjegyezte: Moldovának nem Románián keresztül kellene integrálódnia az EU-ba.

Eközben a chisinaui alkotmánybíróság megerősítette a parlamenti választásokon leadott szavazatok újraszámlálásának hivatalos eredményét: a voksolás a kormányzó kommunisták sikerével végződött, akiknek 60 képviselőjük lesz a 101 tagú parlamentben. A pártok korábbi sorrendje nem változott: az ellenzéki liberális demokrata és liberális pártnak 15-15, a Mi Moldovánk pártszövetségnek 11 képviselői helye lesz.

A szavazatok újraszámlálását Voronin kezdeményezte a zavargásokat követően. Az ellenzék bohózatnak nevezte a döntést, szerinte ugyanis a kommunisták nem a szavazatok összeszámlálásakor, hanem a választói névjegyzék összeállításakor csaltak.

(MTI)