Az MSZP bágyadt kampánynyitó majálisa arra utal, hogy a kormánypárt számára leginkább kínos kötelező gyakorlat a küszöbön álló megméretés, amelyen minél kisebb veszteségekkel szeretne túlesni. Ez nem egyszerű kampánytechnikai feladat: egyszerre kellene mozgósítani a baloldali szavazókat és azt sulykolni a közvéleménybe, hogy valójában egy hazai tét és jelentőség nélküli voksolás következik. A mozgósítási képességnek nem tesz jót a legalább a maradék bázis szemében karizmatikus vezér, a bukott miniszterelnök háttérbe vonulása, miközben nem sok jelét látni, hogy utódja a kormányfői székben, az átmeneti felszámolóbiztos sima modorával mágnesként vonzaná az elbizonytalanodott szavazók tömegeit. A szocialista párt Bajnai Gordon félszeg mosolyán és a választási lista élén virító hölgykoszorún túl most is a szélsőségek elleni küzdelmet, aktuálisan a holokauszttagadás tagadását, valamint az Orbán-ellenességet kínálja; sajnálatos módon azonban egyikkel sem lehet jóllakatni a lemondásra kért (értsd: ítélt) embereket. A szellemileg totálisan kiürült baloldal tanácstalanságát csak tovább fokozza, identitásválságát tovább mélyíti a legeslegújabb, távlat és ötlet nélküli megszorítócsomag. Tény, hogy a szocialisták nem közvélemény-kutatást, még csak nem is feltétlenül EP-választást, hanem a politikai főhatalom megtartásához szükséges parlamenti választást szeretnék megnyerni, de most ez is lehetetlen küldetésnek látszik.

Szokatlan módon az MSZP-t és a Fideszt is megható szerénység jellemzi, ha szóba kerülnek a júniusi esélyek. (A nagyotmondás a kicsik privilégiuma és doppingszere lett.) A szocialisták a 22-ből öt-hat mandátum megszerzéséről beszélnek, amely eredmény a nagypárti léttől való búcsúzással lenne egyenértékű, míg a Fidesz a képviselői helyek felének elérését tűzte ki célul, holott a felmérések akár 15-16 mandátumot is ígérnek. Orbán Viktor kampánynyitó beszéde a Városligetben a polgári szövetség mögött álló hatalmas szavazótábor mozgósítását célozta; a kíméletlen, a parlamenti váltógazdaság logikájához illeszkedő ellenzéki retorikát használó pártelnök felszabadító erejű protestszavazásra hív június 7-én. A Fidesz valódi célja nyilvánvaló: a tavaly márciusi népszavazást idéző csapást mérni a szocialistákra, ami a körülmények szerencsés alakulása révén akár már idén véget vethet a hét éve tartó kudarcos balliberális kormányzásnak. Ehhez azonban már valóban nem a politikai ellenfeleket, hanem a társadalmi közönyt, az apátiát kell két vállra fektetni.

Máskülönben az ország hosszú, egyéves kampányra rendezkedhet be, ami egészen a következő, "rendes" időben megtartott országgyűlési választásokig tart. A bizonytalan hátterű, komoly társadalmi támogatás nélküli, átmeneti hatalomtól nem várható a romeltakarítás vagy az újjáépítés megkezdése. És ugyan miért akar még egy évig kormányozni az az erő, amely egy választásra nem mint e hiányzó támogatás visszaszerzésének az eszközére, lehetőségére tekint? Kit képvisel az ilyen hatalom, és mit gondol a demokráciáról?