Ha az Egyesült Államokban vagy Németországban nemkívánatos külföldi igyekezne egy stratégiai cégben jelentős üzletrészt szerezni, egy nap alatt hoznak egy rendeletet. Aztán az érintett pereskedjen, ha akar, kit érdekel politikai szempontból? Mi nem engedünk! - ez a módszer lényege.

Jelen esetben már azzal is baj van, hogy nem sikerült a titkosszolgálatok szintjén megoldani a kérdést. Egy laikus pesti csibész is tudna három trükköt arra, hogy lehetne egy ilyen adásvétel előtt felkavarni a vizet: ki lehet szivárogtatni és az EU-ban hangulatot kelteni, lehet a kormányt tájékoztatni, az hozhat gyors döntést, ami elveszi a vásárló kedvét stb. Lett volna elég eszköz az ügylet megakadályozására. Valaki itt nagyot mulasztott!

A titkosszolgálatok jó nagy csendben vannak tizenkilenc éve. No, néha megfigyelik a Deák teret, a Hősök terét meg a körút környékét, de ha jól belegondolunk, az elmúlt években nemhogy csak a külföldi érdekeink jelentettek szabad prédát a Kárpát-medencében, de itt az országban is szabadon robbantgattak - és hosszú évek óta fogalmunk sincs a tettesekről, pedig ez egy kis ország. Havonta történik brutális, szinte rituális gyilkosság roma emberek ellen, a kormányhoz és a parlamenti pártokhoz közel álló uzsoracégek garázdálkodnak nyíltan. Titkosszolgálat? Minta nem is lenne! Meg kellene már értenie, hogy a feladata: az ország külső és belső stabilitásának kérlelhetetlen védelme. Mit csinál az a sok ezer ember? Elég képzettek? Vajon nem a főnökeik alkalmatlanok arra, hogy hatékony munkára fogják őket?

Amikor 1992-ben miniszteri személyi válságok után a titkosszolgálatokat felügyelő miniszteri posztra személyemet javasolta két prominens MDF-es vezető a néhai miniszterelnöknek, Antall József azzal hárította el a javaslatot, hogy én túlságosan operatív vagyok. Tévedett, de abban tényleg igaza volt, hogy dinamizáltam volna a szolgálatok tevékenységét, szemben az akkori és későbbi miniszterek "szalonvezetői", improduktív stílusával. Az a maszlag járja, hogy ez a titkossága miatt érinthetetlen terület - ám más országokban normális polgári szolgálatnak számít. Nálunk tart a ködösítés. Tizenkilenc éve magyar érdeket még nem védett meg a szolgálat. Mindenhol, mindig, mindent elbuktunk.

Ki kell emelni a titkosszolgálatok működését a lila ködből. Tudjanak róluk, tartsanak tőlük. Nem adódhat az a szégyen, hogy a nemzetbiztonsági bizottság vezetője idétlenül bejelenti, tudtak ugyan a készülő Mol-részvény-tranzakcióról, de nem tudtak tenni ellene semmit. Ha így van, mondjanak le, adják át helyüket azoknak, akik tudnak tenni. A másik nagy szégyen a kormányé, de ezen már alig csodálkozunk. Ők sem tudtak tenni semmit - mondták a kormánytagok. Akkor miért vannak? Hozhattak volna egy nap alatt rendeletet, amely elveszi a kedvét az üzletelőknek. Ha kiszivárogtatnak valamit az EU-ba, ott "rámozdulnak". Egyáltalán, mi az, hogy semmit nem tudtak tenni? Talán pontosabb így: nem is akartak! Többször megírtam már: a titkosszolgálatok nem titkolt, nyílt feladatává kell tenni, hogy a magyar termőföld, energiaszektor és vízkészlet privatizációját megakadályozzák, e vagyont ők is felügyeljék. Ha nem tudnak ezzel azonosulni, akkor meneszteni kell a vezetőket. Sok jól képzett nemzeti szellemű ember is dolgozik ezeknél a szolgálatoknál, megvolna az alap arra, hogy munkájukat jó irányba lehessen terelni, hatékonyabban megszervezni. Valaki lépjen már valamit a ködösítések évtizedei után!

Az Egyesült Államokban hetente négy-öt helyen számolnak be a titkosszolgálatok a nemzeti érdekeket őrző tevékenységükről, és biztos vagyok benne, hogy például Washingtonban, a Pennsylvania Avenue hoteljeiben megszálló napi több tízezer üzletember minden lépését hatékonyan figyelik. Hogy ne következhessen be ott is egy Mol-passz. Vegyük át azt a stílust és szellemiséget! Máskülönben úgy járunk, ahogy a mérvadó Frankfurter Allgemeine Zeitung április 16-i számában megjelent, érthetetlenül elhallgatott cikkben írnak rólunk: "Ein Staat verschwindet..." (Egy ország eltűnik...) - e mondattal kezdődik a baljós hangú cikk.