fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Klaus egyelőre nem ír alá
2009. május 7., 00:42
Václav Klaus cseh elnök szerdán bejelentette, hogy egyelőre nem írja alá az Európai Unió lisszaboni szerződésének csehországi ratifikációs okmányát, tekintettel arra, hogy az EU intézményi reformjáról szóló szerződést az írek tavaly népszavazáson elutasították. Arra is hivatkozott, hogy Csehországban várhatólag újra alkotmánybíróság elé viszik az ügyet.

A cseh államfő arra reagált, hogy a parlament felsőháza szerdán áldását adta a lisszaboni szerződésre. Klaus szerint a parlamenti jóváhagyás a cseh politikai elit csődjét is jelenti.

"Véleményem ebben a kérdésben közismert és világos" - mondta újságíróknak rendkívüli sajtóértekezleten Klaus. Hozzátette: nem engedheti meg magának, hogy ha eddig alapvetően a dokumentum ellen volt, most - politikai vagy más okok miatt - megváltoztassa nézetét. Ráadásul az ír elutasítás következtében a dokumentum nem léphet életbe, halott.

"Számomra ezért a szerződés ratifikációja nincs napirenden" - szögezte le.

A konzervatív Polgári Demokratikus Párt (ODS) szenátorainak egy csoportja kilátásba helyezte, hogy újra a cseh alkotmánybíróság elé viszi a szerződés ügyét. Klaus úgy fogalmazott, hogy ráér majd akkor elgondolkodni a ratifikálás kérdéséről, amikor az alkotmánybíróság már döntést hozott.

A cseh alkotmánybíróság már tavaly megvizsgálta a dokumentum hat fejezetét, de azokat nem találta ellentétesnek az alkotmánnyal. A polgári demokrata szenátorok most azt szeretnék, ha a taláros testület a dokumentum egészéről mondana véleményt.

"A bíróság eddig nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a szerződés egésze összhangban van-e a cseh alkotmánnyal" - jelentette ki Jirí Oberfalzer szenátor. A beadványhoz szükséges minimum 17 aláírás szerinte már biztosított.

A szenátus döntését José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Mirek Topolánek ügyvezető cseh kormányfő is üdvözölte. Topolánek leszögezte: vannak ugyan kifogásai a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban, de ez az ára a demokratikus EU-hoz való tartozásnak.

"A cseh politikusok mindig találtak maguknak gyáva indokokat: kicsik, gyengék vagyunk, nincs súlyunk Európában, ezért alá kell vetnünk magunkat, még ha nem is értünk egyet. Én ezt elutasítom" - hangsúlyozta Klaus.

Szerinte mindazok, akik megszavazták a lisszaboni szerződést Csehország hosszú távú érdekeit saját rövid távú politikai érdekeiknek rendelték alá. "Ez nagyon szomorú bizonyítéka a cseh politikai elit újabb csődjének, amit a cseh történelemből nagyon jól ismerünk" - húzta alá az államfő.

(MTI)