A röviditalok napi standolásának jogi hercehurcája és a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok jubileumának méltatásáról szóló határozathozatal közötti időben azonban a kormány szakíthatott volna némi időt arra a több száz ezer családra is, akik a "dübörgő gazdaság" és a "beindulás" éveiben felvett hitelüket most kissé nehézkesen törlesztik, illetve a kilakoltatás szélére jutottak. Az apropót talán az jelenthetné, hogy a lakosság jelenleg 9600 milliárd forinttal tartozik a bankoknak, amelynek közel kétharmadát svájci frankban vették fel, és a feketelistára került adósok száma már megközelíti a 700 ezret. Míg egyes külföldi gazdasági szaklapok a magyarok tájékozatlanságán élcelődve azt kérdezgetik, hogy hazánk a sok devizahitellel a svájci konföderációhoz szeretne-e tartozni, elsikkad egy fontos tény.

Nevezetesen az, hogy a tíz-húsz évre eladósodott, saját otthonaikat elzálogosító családok nem mindegyike tőzsdecápa-árfolyamspekuláns, hanem a forinthitelek irreálisan magas kamata miatt választotta a devizakölcsönt. A magyar jegybanki alapkamat ma közel tízszerese a svájcinak és az euróövezetének. Így azok, akik kölcsönt vettek igénybe, gyakorlatilag két rossz közül választhattak: vagy a forintárfolyam kockázatát, vagy a garantáltan magas forintkamatot vállalták. A veszélyek lehetőségét elvileg "gondos megfontolás tárgyává tevő és fizetőképességüket a hitelfelvételkor mérlegelő" állampolgárok azonban úgy adósodtak el kizárólag a saját felelősségükre, hogy a gazdaság valós helyzetével és a jövőbeni kilátásokkal kapcsolatban évekig nem láthattak tisztán. A Kóka-Bajnai- Veres-féle gazdasági sikerpropaganda valahogy mindig hangosabban szólt, mint a pénzügyi felügyeletek, vagy a jegybank devizahitel-veszélyekre felhívó, túlságosan is halk figyelmeztetései. Most ott tartunk, hogy az önmagukat részben önhibájukon kívül túlvállaló családok a törvényi hiányosságok miatt már csak a civil önszerveződésekben bízva védhetik ingatlanjaikat a lakásmaffia, vagy a bankok kétes ingatlanközvetítői elől. Nem született meg ugyanis a magáncsődről szóló törvény és finoman szólva is hiányosak a devizahitelesek megsegítésére tett eddigi lépések. A fizetésképtelenség problémája márpedig túlmutat az utóbbi néhány hónapban begyűrűzött nemzetközi válságon.

Egyrészt a forint gyengülését nem lehet kizárólag régiós problémaként feltüntetni, hiszen a valutaalaptól felvett óriáshitelünk sem védte meg a magyar valutát. Másrészt az ország hétéves gazdaságpolitikájának egészéről mondtak véleményt a hitelminősítők, amikor folyamatosan lejjebb sorolták hazánkat, így az országkockázattal együtt nőtt a devizahitelek ára. Harmadrészt nem születtek időben törvények annak érdekében, hogy a bankok ne módosíthassanak egyoldalúan és visszamenőleges hatállyal szerződést, ne számíthassanak fel tételes költségelszámolás nélkül kezelési költségeket, egyszóval ne élhessenek vissza erőfölényükkel. Az adósok ma akár évekig fizethetnek, miközben tőketartozásuk csak emelkedik. Elárverezhető egy ingatlan vagy jármű úgy, hogy utána fennmaradnak még a törlesztőrészletek. Magyarországon nem volt és most sincs ingatlanbuborék, vagyis a bankok jelzálogfedezete biztosított. Az adósok részéről ez nem más, mint a teljes kiszolgáltatottság.