A legnagyobb magyar Stadium című művében hirdette meg: "Hunnia minden lakosinak polgári létet adni! - ím, ez, amit 1832-ben teljes meggyőződésem szerint honunkra nézve nemcsak nem idő előttinek, sőt szinte már idő utáninak tartok." Némi ismeretekkel rendelkezvén az elmúlt másfél évszázad magyar kapitalista/polgári fejlődéséről, és meglehetősen rossz véleménnyel lévén a rendszerváltás rendszeréről, kíváncsivá tett a Közjó és Kapitalizmus Intézet (KKI) minap közzétett első jelentése a magyarországi kapitalizmus állapotáról.
"Az ország helyzete meginogni látszik, polgárai csalódottak, az üzletmenet intézményeit a személyes kapcsolatok pótolják. Az állam ellenségnek tekinti a vállalkozásokat. Cégeink, családjaink nemcsak a világgazdasági válság hazánkra jutó árát kénytelenek megfizetni, hanem azt is, hogy Magyarországon rossz kapitalizmus alakult ki" - e komoly-komor felütéssel kezdődik a több mint nyolcvanoldalas jelentés összefoglalója. Megállapítja, hogy az "átlag" magyar polgár tiszteli a kemény munkát, szorgalmas, az embereket teljesítményük alapján kívánja megítélni, ugyanakkor úgy véli, az ország és különösen a politikai és gazdasági elit nem így működik. Honfitársaink többsége elégedetlen a rendszerváltoztatással létrejött kapitalista Magyarország állapotaival, főként az elit teljesítményével. A magyar társadalmat jellemző erős bizalmatlanság és az egyéni felelősségvállalás alacsony mértéke a hazai kapitalizmus egyik legjelentősebb gondja. Még ennél is nagyobb bajt jelez, hogy a magyar vállalkozók "nagyjából annyira érzik sajátjukénak az állam teremtette szabályozói környezetet, mint amennyire egy megszállt ország állampolgárai azonosulnak a megszálló hatalommal és annak képviselőivel". Az intézet által kidolgozott, a közintézmények tevékenységét megítélő államműködési index százas skálán mért 31-es, roppant alacsony értéke is azt mutatja, hogy magát az államot tartják a gazdaság, illetve az ország normális működését gátló fő tényezőnek.
A KKI úttörő jellegű, fontos dolgozatának fő üzenete az, hogy a kölcsönös bizalmon és szabad együttműködésen, a tisztességes munkán és vállalkozáson alapuló jó kapitalizmus előfeltétele a mai Magyarországon az állam szerepének és működésének gyökeres átalakítása. Ez az álláspont megalapozott és helyeselhető, van azonban egy komoly hiányossága a kapitalizmusjelentésnek. Nem szól ugyanis a tulajdon struktúrájának, megoszlásának problémájáról. Arról, hogy kapitalizmus nem létezhet kapitalisták, tulajdonosok, önálló egzisztenciájú vállalkozók sokasága nélkül. Márpedig a Magyarországon létező mintegy egymillió családi, mikro- és kisvállalkozás zöme tőke nélküli, önfoglalkoztató kényszervállalkozás, státusuk közelebb áll a munkásokéhoz és alkalmazottakéhoz, mint a valódi vállalkozókéhoz. Ennek fő oka az, hogy a rendszerváltozás során a tulajdonért vívott harc a kapitalistává átvedlő, régi-új szocialista hatalmi elit győzelmével zárult. Tellér Gyula a kilencvenes évek közepén publikált szociológiai elemzéseiben meggyőzően kimutatta, hogy akik a szocializmus berendezése és első tőkefelhalmozása érdekében egyszer már (a negyvenes-ötvenes években) a maguk javára államosították a magyar lakosság vagyonát, most a kapitalizmus újraberendezése és első tőkefelhalmozása érdekében - megint csak a maguk javára - elprivatizálták ezt a vagyont.
Magyarán a jogállam helyett ököljogot alkalmazó, a piacgazdaság helyett rablógazdálkodást folytató, az oligarchiát anarchiával összekatyvasztó neoszocialista-neoliberális zsiványkurzus jött létre. Az "eredmény"? Felnőtt lakosságunknak ma alig egyharmada tartozik a tulajdonnal nem rendelkező középosztályba, másik jó harmada a szintén vagyontalan munkásosztályba s legalább húsz százaléka a nyomorultak "roncstársadalmába". A jelenlegi folyamatok meghosszabbítása esetén 35-40 év múlva érhetjük utol Ausztria fejlettségét; ez az idő kevés, ha a török hódoltsághoz hasonlítjuk, de hosszú, ha a napról napra élő vállalkozók szemszögéből nézzük - mondta Csaba László közgazdász három éve, de azóta nemhogy közeledtünk volna, hanem gyorsulva távolodunk az európai, pláne az osztrák gazdasági fejlettségtől és életszínvonaltól.
A tízmillió magyar állampolgár nyolc-kilenc tizedének saját tőke (Das Kapital) nélkül esélye sincs belépni a kapitalista, polgári társadalomba. Ma megint megdöbbentően időszerű Kölcsey Ferenc Szatmár vármegyei követnek 175 éve a pozsonyi diétán elmondott beszéde: "...a közjó csak jó polgárokat kíván, de mennél többet, kik között a birtok eloszoljon. Ki kezében legyen a birtok? Az mindegy; de nem mindegy: hány kézben legyen? Mert birtok tartja fenn a polgárt, és sok olyan polgár, ki birtokkal bír, tartja fenn a hazát." Úgy tűnik, húsz éve csak azért kellett mindennek megváltoznia, hogy minden a régiben maradhasson. Ezért, ha végre túl akarunk lépni a szocializmuson, végbe kell vinni a polgári/kapitalista rendszerváltoztatást, és bizony újra kell nyitni, s el kell rendezni a tulajdoneloszlás és a tulajdonhoz jutás kérdéseit is. Petőfivel szólva: "Ide a rózsa néhány levelét / S vegyétek vissza a tövis felét!"