fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Protekcionizmus-ellenes EU-Kína párbeszéd
2009. május 11., 15:59
Május 7-8-án tartották Brüsszelben a második EU-Kína magas szintű kereskedelmi és gazdasági párbeszédet (EU-China High Level Trade and Economic Dialogue: HED), ahol a résztvevő felek hangsúlyozták, hogy a kereskedelem és a beruházások a válságban is fontosak, illetve ismételten elkötelezték magukat az áprilisi G20-as csúcstalálkozó eredményeinek teljesítése mellett.

Az általános gazdasági témák tárgyalása mellett konkrét eredményeket is hozott a két napos találkozó. A felek megállapodtak abban, hogy a kereskedelem és a beruházások szabad áramlása érdekében elutasítják a protekcionizmust, mely a gazdasági válság idején komoly kihívást és csábítást jelent minden ország és közösség számára.

A rövid távú haszonnal kecsegtető protekcionizmus elutasításának ténye mellett a lépés áttörést is jelent a két terület közötti kapcsolatokban. 2008 ősszén az akkori kereskedelmi biztos, Peter Mandelson ugyanis még nem tudta lebeszélni kínai kollégáját az európai importtermékeket és befektetőket érintő korlátozásokról, holott a kereskedelmi kapcsolataik igen kiegyensúlyozatlanok voltak. A mostani találkozón azonban már a kínai fél is határozottan a protekcionizmus ellen foglalt állást.

Az Unió kereskedelmi biztosa, Catherine Ashton és Wang Qishan, kínai miniszterelnök-helyettes elnökletével zajló találkozón 14 uniós biztos és főigazgató, valamint a 12 miniszterből és miniszterhelyettesből álló kínai delegáció vett részt, mely így a Kína-EU csúcstalálkozók után a második legrangosabb magas szintű találkozónak számít a két fél között

A 2007. novemberi EU-Kína csúcstalálkozón az export-import aránytalanságok orvoslására hívták életre a HED-et. Az első ilyen szintű találkozóra 2008 áprilisában került sor a kínai fővárosban, Pekingben.

A találkozók célja, hogy erősítse a párbeszédet a Bizottság és Kína között. A HED olyan stratégiai témákkal foglakozik, mely kiemelkedő jelentőséggel bír a kereskedelmi kapcsolatok, a beruházás és a gazdasági együttműködés területén. Olyan új eszközök kidolgozására törekszik, mely megkönnyíti például a külföldi tőkebefektetéseket, a piacokhoz való kölcsönös hozzáférést, a szellemi tulajdonjog védelmét vagy a termékek biztonságának felügyeletét és nyomon követhetőségét. Ez utóbbi kereskedelmi szempont fejlesztése érdekében tavaly novemberben az Egyesült Államokkal kiegészülve egy hármas csúcstalálkozót is tartottak a felek, hogy csökkenteni tudják a piacra érkező nem megfelelő minőségű termékek arányát.

A HED annak a felismerésnek köszönheti létrejöttét, hogy az Unió és Kína elengedhetetlen szereplői egymás gazdasági életének. Alig húsz évvel ezelőtt még csak minimális szintű kereskedelmi kapcsolatok működtek a felek között, a helyzet azonban mára teljesen megváltozott. Kína a világ második legnagyobb exportőrévé lépett elő, legnagyobb kereskedelmi partnere az EU, még az Unió számára az ázsiai ország a második számú kereskedelmi partner az Egyesült Államok mögött.

A mostani találkozón a felek megerősítették a politikai elkötelezettségüket, hogy a HED stratégiai fórumként szolgáljon a jövőben is a kölcsönös kereskedelmi irányelvek meghatározására. A gazdasági fejlődés és a válságból való kilábalás szempontjából dicséretes a rendszeres konzultáció és az akarat a kölcsönös együttműködésre, ám fontos, hogy mindez a gyakorlatban is megmutatkozzon.

(euractiv.hu)