- Ajánlottak-e önnek pozíciót a Bajnai-kormányban?

- Nem.

- Ezek szerint úgy ítélték meg, hogy nincs elég tapasztalata az offshore cégek terén, esetleg a párthűséget hiányolták?

- Ezt nem tudom. A kormányalakítás első napjaiban már leszögeztem: nem kerestek meg, de nem is vállaltam volna pozíciót ebben a kormányban. Ennek oka, hogy évek óta kizárólag költségvetési szempontok érvényesülnek a gazdaságpolitikában, ezzel pedig nem értek egyet. A Bajnai-csomag az egyensúly megteremtését, a gazdaság dinamizálását és a hitelesség visszaszerzését tűzte ki célul, ám ezen szempontokból mindössze az első pont lett kidolgozva: csökkentik a kiadásokat és növelik a bevételeket. A gazdasági növekedés beindítása ugyanakkor csupán vázlatokban létezik. Ha ez így marad, és a gazdaságpolitika központja továbbra is a pénzügyi, nem pedig a gazdasági tárca lesz, akkor újabb komoly kudarc elé nézünk.

- Van még egyáltalán jelentősége annak, hogy a Shelltől átigazolt Varga István, vagy a költségvetési kozmetikázásban régi motorosnak számító Katona Tamásnak erősebb a szava? A büdzsé sarokszámait úgyis már a valutaalap éppen hazánkban tartózkodó ellenőrei diktálják.

- Ilyen bizonytalan gazdasági folyamatok mellett most lehetetlen megjósolni, mekkora bevételei lesznek az államnak 2010-ben. A kamara információi szerint jövőre 235 milliárd forintos adócsökkentést tervez a kabinet. Ha azonban a gazdasági növekedés egy százalékponttal nagyobb vagy kisebb lesz a tervezettnél, ez a mozgástér megduplázódhat, de el is tűnhet, azaz megint nem jut pénz adócsökkentésre.

- A válság kapcsán ön hol azzal biztat, hogy a múltban Magyarország képes volt jobb teljesítményre válság idején a felerősödött a túlélési ösztönünk miatt, máskor viszont azt mondja: lúzerországnak tekintenek minket.

- A két állítás között nincs ellentmondás. Az a baj, hogy mi saját magunkat is lúzernek tekintjük. Öt évvel ezelőtt még Ausztriával hasonlítottuk össze hazánkat, s azt találgattuk, mikor érjük el az osztrák életszínvonalat. Most azon sopánkodunk, hogy a szlovákok leköröztek minket, s hamarosan arról fogunk beszélni, hogy az ukránokkal vagyunk egy szinten. Ezt el kell kerülni! Ahogyan a rendszerváltás után a térség éltanulójává küzdöttük fel magunkat, úgy most is bennünk van az újrakezdés lehetősége, ám ebben hinni kell. Ma a társadalom és a gazdaság egyaránt depressziós, nem hiszünk abban, amit csinálunk. Magyarországból hiányzik a hit, ez pedig a fejlődésünk egyik legnagyobb akadálya.

- Az iparkamara szerint a valós és látszatintézkedések egyvelege a Bajnai-csomag. A látszatintézkedések felsorolására sajnos nem lenne elég az interjú terjedelme, felsorolná inkább a valós lépéseket?

- A Bajnai-csomag egyik előnye, hogy leszámol bizonyos tabukkal, és olyan hibákat javít ki, amelyeket el sem szabadott volna követnünk a múltban. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az új kormány nem megy végig a saját maga által kijelölt úton. Jól szemlélteti ezt a kettősséget a foglalkoztatás. Jövőre 84 ezren lépnek be a munkaerőpiacra, ennek harmada azonnal munkanélküli lesz, mindeközben 242 ezren válnak nyugdíjassá. Ötvenezer ember munkaerejének kellene tehát pótolnia 242 ezer kiesőét. Nyilvánvaló, hogy ez elkerülhetetlenné teszi a svájci indexálás megszüntetését és a nyugdíjkorhatár felemelését.

- Ezeknek az intézkedéseknek a fontosságát hivatalosan már az előző szocialista kabinet is beismerte, pedig még csak nem is válságkormány címszó alatt futott.

- Igen, de a munka itt nem érhet véget, hiszen a rendszerben bőven maradtak még olyan elemek, amelyek súlyos károkat okoznak. Ilyen a rokkantnyugdíjazás és az előnyugdíjazás, de ide tartozik a munkanélküli-segély rendszere is. Nonszensz, hogy ma több rokkantnyugdíjasunk van, mint a második világháború után. Biztos vagyok abban, hogy a több mint 800 ezer rokkantnyugdíjas jelentős része egyáltalán nem vagy csak részben jogosult a rokkantnyugdíjra. Az ellátórendszereket úgy kell átalakítani, hogy munkára ösztönözzenek. A másik súlyos probléma, hogy a jelenlegi kormányprogram kizárólag a bevételeket kívánja növelni és a kiadásokat csökkenteni, ugyanakkor elfeledkezik a gazdaság dinamizálásáról.

- Tehát most is ugyanaz a kaptafa, mint a 2006-os Gyurcsány-csomagnál?

- Így van, akkor is ugyanez volt a kritikánk. Ha megnézzük a konvergenciaprogram számait, láthatjuk: a magyar gazdaság 2006 őszén, a megszorítások után roppant meg. Az akkori intézkedések padlóra küldték a gazdaságot, és azóta sem tudtunk talpra állni. 2007-ben 1,4 százalékos volt a növekedés üteme, tavaly mindössze 0,4 százalékos. Ennek oka, hogy a megszorítások visszavetették a keresletet, s az intézkedések között nem volt egy sem, amely beindította volna a gazdaság motorjait. A magyar gazdaság kétharmada az exporttól függ, erre nincs ráhatásunk. Marad tehát a belső piac, ami viszont két évig stagnált, az idén pedig jelentősen csökken. Tény, hogy szűk a mozgástér, azt viszont nem mondhatja egy kormány, hogy ez ellen nem tud mit tenni.

- Ígéretekben nem is szűkölködünk. Oszkó Péter pénzügyminiszter például éppen a lap hasábjain ígérte: a takarékossági lépések után azokat az intézkedéseket is meghozzák, amelyek a gazdaság beindításához szükségesek.

- Hatékony üzletemberek is dolgoznak az új kabinetben, így ha az apparátus nem falja fel őket, akkor akár végig is tudnak vinni számos elképzelést. Reméljük, az ígéreteket hamarosan tettek is követik.

- Oszkót nemcsak saját apparátusa hátráltathatja, hanem az a tény is, hogy a hazánkat jelenleg komoly feltételeket szabva külföldi hitelintézetek finanszírozzák.

- Magyarország olyan kérdésekben állapodott meg a valutaalappal, amelyek egyébként a független magyar parlament hatáskörébe tartoznának. Ez nyilvánvalóan mutatja, mennyire kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Az államháztartási hiánycélt most már nem az Országgyűlés dönti el, hanem az a hitelszerződés, amelyet hazánk kénytelen volt aláírni. A parlament mindössze azt határozhatja meg, hogy a kitűzött hiányt milyen lépéseken keresztül éri el. Ez mindenképpen korlátozza a szuverenitásunkat.

- Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzései katasztrofálisan rossz két évet jósolna. Ön szerint mekkora az esélye annak, hogy ősszel újabb megszorítócsomaggal kell szembesülnie a lakosságnak?

- Erre komoly az esély, annak ellenére is, hogy a gazdaság zsugorodását illetően óriási a bizonytalanság. Az Európai Unió ugyanakkor kinyitott felénk egy kiskaput, mivel legújabb előrejelzésében 3,4 százalékos idei hiányt jósolt hazánknak. Márpedig ha ezt a gesztust megtette felénk, élnünk is kell a lehetőséggel. Nem érdemes teljesen lezüllesztenünk a gazdaságunkat pusztán azért, hogy alacsonyabb legyen a deficit. A takarékossági intézkedésekkel most némi időt tudtunk nyerni, ám ezt az időt mielőbb a dinamizálásra és az ellátórendszerek átalakítására kell fordítanunk, hiszen a gazdaság élénkítése nélkül semmilyen program nem lehet sikeres. Súlyos hiba, hogy július elsejétől az erre irányuló intézkedések nem lépnek életbe.

- Íme az ördögi kör: a kormányzati logika szerint ugyanis gazdaságélénkítésről csak a megszorításokra alapozva lehet döntéseket hozni.

- Ez téves érvelés. Valóban szükség van a kiadások csökkentésére, de ezzel párhuzamosan elengedhetetlen a gazdaságdinamizáló programok megkezdése is. Miért ne lehetne ezeket azonnal elindítani? Mit kell ezen töprengeni? A kulcsfontosságú ágazatok meghatározására és az uniós források mielőbbi átcsoportosítására lenne szükség. Bárki bármit mond, az uniós források felhasználása terén katasztrofálisan áll hazánk. Ennek egyszerű a magyarázata: az elmúlt években a kabinet mindent elkövetett azért, hogy a pénzelosztás döntési jogát elvonja a többségében jobboldali önkormányzatoktól, és a kormányzati szintre vigye fel a források felhasználásának kérdését. Ennek nyomán jöttek létre a kudarcot kudarcra halmozó megaprojektek, és ennek nyomán duzzasztották fel azokat az intézményeket, amelyek ma az uniós források felhasználásának legfőbb akadályai.

- Lesz-e az új gazdasági miniszternek jogosítványa arra, hogy az uniós pénzeket elosztó, rosszul működő rendszert átalakítsa?

- Ez kulcskérdés. Ahogyan az is, lesz-e bátorsága ahhoz, hogy az uniós forrásokról döntő szervezeteket érdemben átstrukturálja. Az én fogalmaim szerint ez a létszám felezését jelenti. Ezeknél az intézményeknél jobbára saját maguknak találják ki a munkát azért, hogy a létjogosultságukat igazolják.

- Na de ha elküldik az apparátus felét, akkor nem tart majd még tovább az amúgy is igen hosszadalmas elbírálás és ügyintézés?

- Nem, mert alanyi jogon kellene a pályázatokat kezelni, bevonva a helyi szereplőket. Ma azért vannak kiszorítva a helyi szereplők a döntéshozatalból, mert kvázi "kettős hatalom" van az országban. A központi kormányzat abban érdekelt, hogy a jobbára másik politikai oldalon álló szereplőket kiszorítsa a döntéshozatalból. Ez önmagában érthető is, de következménye a szakmaiság, a valós párbeszéd hiánya.

- Ön nem kevesebbet állított nemrégiben, mint hogy elpuskáztuk az uniós csatlakozásunk lehetőségét. Nem túlzás ez?

- Sajnos nem, elég megint a számokat megnézni. Emlékezzünk csak, mekkora várakozások övezték a 2004-es uniós csatlakozásunkat, most meg az egész ország csalódott. Ennek oka nem más, mint hogy a csatlakozásunk óta eltelt öt évben egy tapodtat sem sikerült közelednünk az uniós életszínvonalhoz, sőt, még távolodtunk is tőle. Mindeközben egyre több ország hagyott le minket. Ha ezt valaki látja, akkor az országban felgyülemlett feszültségek okait is megérti. Az elmúlt évek hibás gazdaságpolitikája a termelés minden tényezőjét drágává tette. Egyike vagyunk azoknak az országoknak, ahol a legmagasabb a munkát terhelő adók szintje. Kényszerhelyzetünk miatt az alapkamatot is magasan kell tartani. A gáz, az olaj, a villamos energia ára az uniós átlag felső harmadában van. Nem csoda, hiszen magánmonopóliumok kezébe adtunk állami monopóliumokat. Ha pedig az összes termelési tényezőnk rossz, akkor versenyképesek sem lehetünk. Be kéne végre látni: az eddig követett ultraliberális pálya, amely során leépítettük mindazokat az intézményeket, amelyek a saját érdekeinket képviselhették volna, teljes zsákutcába vezetett. Ha nem vesszük végre észre, hogy az érdekeinket rajtunk kívül senki nem képviseli, akkor megyünk tovább lefelé a lejtőn, és megérdemeljük a sorsunkat.

- Meglátása szerint még az idén rákényszerülünk egy újabb IMF-megállapodásra?

- A hitelkeretünk jövő tavasszal jár le, így ha a pénzpiacokon nem történik érdemi javulás, akkor hazánk ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben marad, mint amilyenben most van. Ha a reformok végre beindulnának, és a befektetői hangulat is javulna, akkor szerencsés esetben olyan helyzet is előállhat, hogy nem lesz szükségünk újabb kölcsönre, mert a pénzpiacok újra szívesen finanszíroznak minket. Hogy így lesz-e, azt ma senki nem tudja megmondani, hiszen maguk a reformprogramok sincsenek kidolgozva. Mindez alapján meggyőződésem, el kell kezdjük a tárgyalásokat az IMF-fel egy újabb kölcsönről, mert fel kell készülnünk minden lehetőségre.