fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Adószedőék
2009. május 13., 10:18
Rengeteg teória kering arról, hogy valójában ki írja a magyar költségvetést, kinek a kottájából énekli az új vagy éppen a megemelt adókat a kormány.

Minden okunk megvan a gyanakvásra. Részint azért, mert a szokatlanul kemény intézkedéseket már hamarabb is megléphették volna a szocialisták,
illetőleg - még kormányon - a szabad demokraták, másrészt Bajnai Gordon miniszterelnököt "nem érdekli" a hatalom megtartása. A kormányfő nem is tartja magát igazából politikusnak, pedig a miniszterelnöki poszt Magyarország legerősebb politikai képződménye.

Azok, akik arra gyanakodnak, hogy a háttérben Magyarország legfőbb hitelezői - a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Unió - állnak, valószínűleg közel járnak a valósághoz. Ne feledjük, Gyurcsány Ferenc "önkéntes távozása" előtt Brüsszelben és Frankfurtban járt. Az egyik politikai, a másik pénzügyi központ. Másrészt a valutaalap képviselői már 2003 óta hajtogatják, nem tartható fenn a 13. havi nyugdíj és a közszolgálati "pótlék".
Tavaly ősztől a fent nevezett nemzetközi szervek hitelkeretéből élünk, csak a húszmilliárd eurós pénzügyi segélynek köszönhetjük, hogy elkerültük az államcsődöt. Ez azonban nem ad felhatalmazást a "mindenkori" szocialista kormánynak arra, hogy gazdaságélénkítő program és társadalmi beleegyezés nélkül brutális megszorítócsomagot vezessen be.

Pedig ez a kormány a többi között megemelte az általános forgalmi adót, leértékelte a nyugdíjakat, megadóztatja a családi pótlékot, számos szociális támogatást megkurtít, megszüntet. Ráadásul küszöbön áll az ingatlanadó bevezetése. Alighanem az utóbbi adónem lesz az, amelyik a legnagyobb társadalmi ellenkezést váltja majd ki. Akkor is, ha Bajnai Gordon az ATV-ből azt üzeni, hogy lehet kisebb lakásba is költöznie annak, aki nem tudja kifizetni.

Igen-igen. Különösen most, válság idején érnek "sokat" a lakóingatlanok, s különösen most olyan mobil a társadalom. Egyébként pedig ebben a helyzetben komolyan gondolja azt bárki is, hogy olyan könnyű váltani? Arról nem beszélve, hogy vidéken az ingatlanok teljes leértékelődése figyelhető meg, s aligha hihető, hogy pár éven belül érdemben javul a helyzet. Aztán itt van még a nyugdíjasok "kedvezménye" is: az időseknek nem kell fizetniük ingatlanadót, tartozásukat azonban bejegyzik, és az örökösökre hárul. Nesze neked, itt az új haláladó.

Érthetetlen a kormány bátorsága. Társadalmi támogatottság híján hoz olyan döntéseket, amelyek eddig - különösen az MSZP táborában - tabutémák voltak. A nyugdíjra, a szociális ellátásokra különösen érzékeny szocialista választótábornak ezért szét is széled, az új felállású kormány atomizálta saját szavazóbázisát.

Nagy kérdés, mit tehettek volna a szocialisták? Tény, hogy Magyarország rendkívüli mértékben eladósított, költségvetési problémákkal, mély gazdasági válsággal sújtott európai uniós állam. Nagyrészt annak tulajdoníthatóan, hogy 2002 óta ugyanaz a csapat menedzseli az ország ügyeit. Ha nincs globális krízis, mi akkor is válságban lennék, mint vagyunk is három éve. A korábbi koalíciót alkotó MSZP-SZDSZ-formáció minden lehetőséget eljátszott, teljesen hiteltelen - külföldön és belföldön egyaránt. Hiába a jó propaganda, sem a választókat, sem pedig a piacokat nem lehet már átverni.

Ezzel együtt a brutális megszorítócsomag semmit sem orvosol, legfeljebb pár hónapig elüzemel a költségvetés. Megszorításról megszorításra bukdácsolunk.

Magyarország teljes gazdaságpolitikai fordulatra vár. Ehhez már kevés a nyugdíjcsökkentés vagy éppen az adóemelés.

Nem várjuk a kormánytól, Bajnai Gordon miniszterelnöktől a gazdaságpolitikai fordulat elkezdését, annak megtervezését. Csak arra kérjük, egyet azért ne feledjen: nincs teljhatalma. Se neki, se a valutaalapnak.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)