A mi kis világfalunk

Létrehozva: 2009. május 18., 08:52	nyomtat	küld

Aligha véletlenül sokasodnak azok a rémmesék, amelyek megpróbálják elbeszélni, hogyan is nézne ki az a falu, amely az egész emberiséget leképezi. Az egyszerűség kedvéért legyen ez a világ belső szerkezetét tükröző apró falu pontosan száz lakosú. A faluban a fehér bőrűek száma huszonhét, a többiek más bőrszínűek. Hasonló az arány a keresztények és a más vallásúak között is. És most lássuk, hogyan élnek a falu lakói, és milyen is volna az emberiség mint közösség, ha kis településként létezne.

Az élet anyagi újratermelésének alapja a jövedelem és a vagyon, így főként ezeken keresztül próbáljuk szemléltetni a faluközösség helyzetét, a világban ma uralkodó különbségeket figyelembe véve. A százfős falu teljes jövedelme kétszázmillió forintnak felel meg, ami személyenként évi kétmilliós jövedelmet jelent. Ez ma a világátlag, ami ugyan szerény, de tisztes kereset. Ebből akár meg is lehetne élni, de... Ha a jövedelmek eloszlását is szemügyre vesszük, megrendítő összefüggésekkel szembesülünk.

A legnagyobb jövedelem tulajdonosa az összes jövedelem húsz százalékával rendelkezik, ez évi negyvenmillió forint. A leggazdagabb tíz ember együtt - a falu népességének tizede - az összjövedelem felét szerzi meg. A faluközösség jobban élő fele a jövedelmek 85 százalékával rendelkezik, míg a rosszul élők csak 15 százalékhoz jutnak. A legtragikusabb helyzetben lévő egyharmad pedig - vagyis a százból 33 ember - csak a teljes jövedelem négy (!) százalékát kapja. Tehát a "világfalu" leggazdagabb emberének éves jövedelme több mint százhatvanszorosa annak, amit az kap, akit rossz sorsa az alsó harmadba sorol. Az utóbbiak havi húszezer forinthoz jutnak - ez a mai magyar minimálnyugdíj alatt van! -, a legmódosabb egy hónapban 3,3 millió forintot keres.

A vagyoni különbségek még ennél is megdöbbentőbbek. A falu száz lakójának összes vagyona mintegy hétszázmillió forintot tesz ki, ami fejenként hétmillió forintot jelent. A falu leggazdagabbjára azonban cca. 350 millió forintos érték jut, vagyis övé az összvagyon fele. A leggazdagabb tíz ember rendelkezik a teljes vagyon 85 százalékával. A falu módos fele a vagyon 95 százalékát birtokolja, a szegényebb felének öt százalék jut. És végül a falu legszegényebb harmada, 33 ember csak az összvagyon egy (!) százalékát tudja magáénak. Így a leggazdagabb és egy pária közötti különbség 1750-szeres (!).

Nézzük, mi a helyzet a három legjellegzetesebb vagyontárgy, illetve az élelem, a víz és az energia fogyasztását illetően. Aligha meglepő, hogy a legszegényebb 33 ember közül 13 hajléktalan, és a maradék húsz nyomorúságos viskóban lakik. A többség minden komfortot nélkülöző lakásban él, sokuk nyomornegyedekben összezsúfolódva. Csak minden ötödiknek jut emberhez méltó otthon. A százfős átlagvilágfaluban tíz autó van, ebből négy az európaiaké, négy az amerikaiaké, kettő az ázsiaiaké, míg az afrikaiaknak egy sem jut. Számítógép három van, egy Európának, egy Amerikának és egy Ázsiának. A tíz afrikainak ebből sem jutott. Ahogy sokuknak ennivaló sem. A faluban megtermelt élelem mennyisége és minősége is bőségesen elég volna ahhoz, hogy mindenki egészségesen táplálkozzon - tizenöt ember mégis éhezik, további negyven alultáplált. Az összes felhasználható víz és a megtermelt energia több mint felét a leggazdagabb tíz ember használja fel, míg a legszegényebb harmadnak mindössze öt százalék jut.

Mit gondoljunk tehát egy olyan százfős közösségről, ahol a leggazdagabb jövedelme több, mint a legszegényebb hatvan emberé, vagyona pedig nagyobb, mint a maradék kilencvenkilencé összesen?

Mit gondoljunk e gazdagról és pénzbarátairól meg ideológiai szövetségeseiről, akik természetesnek vélik, hogy miközben ők hatalmas luxusvillában élnek, társaik közül tizenhárom hajléktalan, további hetven is nyomorúságos körülmények közt tengődik? Mit gondoljunk e modelltársadalomról, amelyben minden erőforrás döntően csak a felső tíz százalékot illeti meg, az elsöprő többségnek e luxusanyagcsere végterméke és a hulladéktárolóként élt élet jut?

Hihetjük-e komolyan, hogy a falu élete az idők végezetéig e beteg és abszurd viszonyok között tartható? És akkor "tudjuk-, merjük-, tesszük-e" azt, amit tennünk már régóta kötelességünk volna?