Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (European Emission Trading Scheme, ETS) a központi eleme az EU éghajlatváltozás elleni küzdelmének. Nem csak a 27 tagállamra terjed ki, hanem az Európai Gazdasági Térség további három tagjára, azaz Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is. Jelenleg az energetikai és az ipari ágazatok több mint 10 ezer létesítményét foglalja magában, amelyek együttesen az EU széndioxid-kibocsátásának csaknem felét, illetve teljes üvegházhatású gázkibocsátásának 40 százalékát adják.

Az EU ETS fix összkvótás kereskedési (cap-and-trade) rendszer, ami azt jelenti, hogy rögzítik a kibocsátás-összmennyiséget, amely határértéken belül a rendszer résztvevőinek lehetőségük van a kibocsátási egységek igény szerinti adásvételére. E kibocsátási egységek képezik a rendszer lényegét jelentő közös "fizetőeszközt". Az egyes egységek a tulajdonosoknak egy tonna széndioxid kibocsátására adnak jogosultságot. A tagállamok a rendszer minden egyes kereskedési időszakára nemzeti kiosztási terveket készítenek. Azok a résztvevő vállalatok, amelyek a kiosztott kibocsátási egységek szintjén belül tartják kibocsátásukat, a fölös egységeket értékesíthetik.

Az EU ETS 2005. január 1-jén kezdte meg működését. Az első kereskedési időszak három évig, 2007 végéig tartott. A második kereskedési időszak 2008. január 1-jén indult el, és öt évig, 2012 végéig tart. A harmadik szakasz 2013-tól 2020-ig tart majd. A cél a 2012-től kezdődő időszakban az ETS működésének megerősítése, 2020-ig az uniós kibocsátás legalább 20 százalékkal az 1990-es kibocsátási szint alá történő csökkentése. A 2008-as 3 százalékos kibocsátás-csökkentést úgy sikerült elérni, hogy akkor még gazdasági növekedés volt az unióban.