fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Erősíteni az EU és az Európa Tanács kapcsolatát
2009. május 19., 23:19
Stratégiai megállapodásra van szükség az Európai Tanács és az Európai Unió között - mondta Wlodzimierz Cimoszewicz, az Európa Tanács főtitkári tisztségére pályázó lengyel politikus az MTI-nek kedden Budapesten.

Az Európa Tanácsnak új perspektívákra van szüksége. A következő főtitkárnak épp ezért sokkal aktívabban részt kell vennie az európai politikai ügyekben, emellett stratégia megállapodásra van szükség az Európai Unió és az Európa Tanács között - hangsúlyozta a politikus, aki korábban kormányfő és külügyminiszter is volt Lengyelországban.

A szervezet számára nagyszerű időszak volt az 1990-es évek, amikor rendkívül jól látható szerepet játszott, az emberek milliói ismerték a strasbourgi bíróság munkáját és a média is sokat foglalkozott az Európa Tanáccsal. Az EU-bővítéssel a figyelem csökkent, ma már nemcsak a társadalom, de a döntéshozók is inkább a uniós ügyek iránt érdeklődnek - tette hozzá.

Meg kell állítani ezt a folyamatot, erősíteni kell az Európa Tanács politikai befolyását, és sokkal láthatóbbá kell tenni a szervezetet. Az európai politikusokkal meg kell értetni, hogy az Európa Tanácsot nem lehet teljes mértékben helyettesíteni - hangsúlyozta a politikus.

Wlodzimierz Cimoszewicz arról is beszélt, hogy magyarországi látogatásának célja a bemutatkozás volt. Budapesti útján tárgyalt a Külügyminisztérium szakállamtitkárával és az Európa Tanács magyar képviselő-delegációjával is - fűzte hozzá.

Az MTI azon kérdésére, hogy lengyel politikusként számít-e a régió országainak, így Magyarország szavazatára a választáson, Wlodzimierz Cimoszewicz azt mondta: a rendszerváltás húszéves évfordulója jó időpont lehet arra, hogy egy kelet-közép-európai politikus töltse be a főtitkári pozíciót.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács jelenlegi főtitkárának, a brit Terry Davisnek az ötéves megbízatása az idén lejár. A posztra négyen pályáztak: a norvég Thorbjorn Jaglandon kívül a magyar Eörsi Mátyás, a belga Luc Van den Brande és a lengyel Wlodzimierz Cimoszewicz. A tagállamokat képviselő miniszteri bizottság korábban olyan döntést hozott, hogy csak miniszteri, vagy kormányfői tapasztalattal rendelkező személyek tölthetik be az Európa Tanács főtitkári posztját, ám ezt a szervezet másik döntéshozó testülete, a parlamenti közgyűlés április végén kifogásolta, döntése felülvizsgálatára kérve a bizottságot. Utóbbi azonban egy héttel ezelőtti madridi ülésén kitartott álláspontja mellett, úgy foglalva állást, hogy csak Cimoszewicz és a norvég Thorbjorn Jagland versenghet a főtitkári posztért. A szervezet következő főtitkárát júniusban választják meg.

(MTI)