Hozzátehette volna azt is, hogy a megvesztegető ajándék nemcsak vakká, mohóvá is tesz. A féktelen mohóság aztán szép lassan kiüríti a kasszát, s előbb-utóbb leterít még egy pannon pumát is. Leterítve - ha így megy tovább: kiterítve - érkeztünk el a minket irigyel fél Európából a mába, a jelenkori tájhoz. Adalékként néhány hír a tegnapi magyar tájképből: "Kivonul a HSBC bank Magyarországról", "Eltűnhet a Herz szalámigyár", "Eladták a Magyar Elektro Worldöt", "Egyetlen hónap alatt 32 ezerrel csökkent a versenyszférában dolgozók száma", "150 milliárd forint veszteség a Molnál".

Persze vannak hamis próféták, akik e szörnyűséges hírek kapcsán csupán a gaz globális válságot okolják, de szerencsére már csak a Győzike-show-n edződők hisznek nekik. Nem falja már mindenki a megmondóemberek szavait sem, mert a bőrünkön is érezzük, hogy minden napra jut nekünk egy kis nemzeti vagyonvesztés. A privatizációs ügyletek, visszaélések során "eltűnt" korábbi állami vagyonunk jelentős hányada, de nemzetivagyon-statisztika hiányában csak elképzeléseink lehetnek a veszteségek nagyságáról. Bencze Izabella, a nemzeti vagyonkezelő egykori vezérigazgató-helyettese 12 ezer milliárd és harmincezer milliárd közé saccolja az eltűnt nemzeti vagyont.

A mai "betevőnk" például arról szól, miként lopják, hordják szét a nemzet egykori büszkeségét, a Kádár-korban is szimbólumnak számító Bábolna utolsó vagyondarabkáit, ráadásul mindezt hivatali visszaélés gyanúját felkeltően, szinte felső utasításra. S azért - ártatlanság vélelme ide vagy oda - az már jelzésértékű, hogy az ügyészség csupán Bábolna esetében három ügyben rendelt el nyomozást.

A. M. Costa ENSZ-főtitkárhelyettes 2005-ben papírra vetett sorai Magyarország jövőjébe láttak. "A rendszert átható korrupció - írta tanulmányában - egész nemzetgazdaságokat szegényíthet el. Korrupt tisztviselők több százmillió, sőt, több milliárd dollárnyi bevételt juttathatnak külföldre - és akkor még nem beszéltünk a hazájukban okozott gazdasági zűrzavar hatásairól."

Idehaza akkor kaptuk fel a fejünket először a hírre, amikor a 2004-es kormányválság kapcsán említette Medgyessy Péter kormányfő, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Mit mondott volna akkor, ha a jövőbe lát, s ismeri a 2008-as statisztikákat? A tavalyi adatok szerint például 25 százalékkal nőtt a korrupciós bűncselekmények száma. (Hogy a feltáratlan korrupciós cselekményeké mennyivel nőtt, az lenne csak az igazán érdekes statisztika, de remélhetően azok feltárásának is eljön az ideje.) Most ugyan nem mondja senki, hogy az MSZP is tele van korrupciós ügyekkel - sőt, a szakértői kormány néhány tagjára is vetül e tekintetben némi árnyék - , talán azért nem, mert amikor Medgyessy mondta, rövid úton megbukott.

De 2004-ben még nem temetett mindent maga alá az ország érdeke, ami kitartást kíván a hatalmat gyakorlóktól (a társadalom többsége szerint bitorlóktól). A hazai korrupció szintjének érdemi csökkentése így aztán nem soroltatott az égető válságkezelő feladatok közé, ráadásul annyi szép, zsíros falat van még itt, kaszinóstul, termőföldestül, ménesbirtokostul, vízközművestül.

Az értünk válságkezelő MSZP-SZDSZ-koalíciót az sem zavarja különösebben, hogy a mindent átható méreg, a korrupció legalább annyi veszteséget termel a "túlfogyasztó" lakosságnak (az offshore cégek előnyeit fel nem ismerő adófizetőknek), amennyi évente-kétévente megteremtené egy budapesti metróvonal megépítésének finanszírozási lehetőségeit.

A rendszerváltás óta tehát már nyolc metrót építhettünk volna. De nekünk csak a "négyes" jutott...