Egykor május vége előtt elvétve akadt újhagyma. Az épp felengedett hideg földbe csak rossz gazdasszony rejtette el a dughagymát, a babszemnyi remény ilyenkor földbe rohadva lelte halálát. Türelmes, körültekintő asszonnyal ilyesmi nem történhetett.

Az újhagyma - ez esetben inkább "fiatal" hagyma - primőrből mára 365 napos zöldséggé vált. A hazai újhagyma, akár csak a honi kiskerti gazdálkodás, a 21. század első évtizedének végére a tetszhalál állapotába került. Ha valaki leírja húsz éve, hogy Magyarországon pénzt fizetnek majd a parasztnak azért, hogy levágja a tehenét, kivágja almáskertje fáit, baltát emeljen szőlőskertjére, nos, az ilyen jóst akkor még Lipótmezővel fenyegették volna. Aztán húsz év alatt nem csak a tehén tűnt el a faluból, de bizonyos bolondgyanús vezetők magát a Lipótot is bezáratták.

A tízmilliós hazai sertésállomány hárommillióra ritkult, de azt sincs, aki megvegye. Lejárhatja a lábát bárki, ha egy faluban kacsával, libával, tyúkkal szeretne találkozni. Legfeljebb ha kétfejű, mert azt megnézheti valamelyik "szórakoztató" televíziós magazinban. Az újhagymát még ott sem. Az újhagyma az időjárással együtt átalakult. Ősszel a hagymát rendszerint fölszedni sem éri meg ("Itt az ócsó kínai!"), kinn hagyják tavaszig. Fagy egyre ritkábban bántja, hiszen a telet is elvitte a globalizáció. Hozott helyette chilei veresbort, argentin marhát, dán disznót, kenyai tulipánt. Meg hozott "élelmes" vállalkozói szellemet, amely a földön hagyott óhagymából télutón kiszakítja a beindult zöldhajtást, ötösével egymáshoz gumizza, és máris kész az "újhagyma". Amelynek az íze úgy kvadrál az igazival, mint szexipari munkás markával a hófehér kerti liliom.

Hiányzik-e még valakinek az újhagyma? Miért hiányozna, amikor hárommillió magyarnak a mindennapiból sem jut elegendő. Pedig a hárommilliónak is nagyobb karaj kenyere lehetne, ha hiányolná az újhagymát is. Ehhez segítségre volna szüksége. De nem ami most folyik: levesszük mi a gondokat a válladról, elvesszük házad fölül a tetőt, kivesszük a zsebedből a még ott kuncogó krajcárt.

Felelős vezetőkre volna szükség. Akik ismerik a magyar falut, a magyar mezőgazdaság lehetőségeit, akik szívós munkával piacokat keresnek egy éhes világban a magyar földön termett zöldségnek, gyümölcsnek. Akik kenyeret tudnak és akarnak adni hárommillió magyar embernek, akik meg akarják és meg tudják tanítani az emberi életet mindenkinek.

Nyegle, keménykedő, fenyegetőző kormánynyilatkozatok helyett részvétre, beleérző képességre, jó, emberi szóra éhes az egész ország. Aki ennek fölfogására s cselekedetére képtelen, az hagyjon bennünket békén! Lépjen vissza a profitmaximalizálók klubjába. Zárja napját a tokiói, nyissa a moszkvai tőzsdével, harapjon hajtatott hagymát, s éljen bár 97 évet, nem lesz fogalma sem az újhagyma, sem az emberi élet ízéről.