A jó 530 milliárdos büdzsé lényegében alig különbözik attól a változattól, melyet márciusban még az MSZP sem fogadott el. Ez a költségvetés biztosan nem a "város érdeke". Részben hihetetlen magas költségű beruházásokat tartalmaz, megoldatlan a metró probléma, nem kezeli a BKV csődjét, nem törődik a város mintegy 280 milliárd körüli adósságállományával, de nincs válasz az útfelújítási skandalumokra, a BKV cégvásárlásaira, többmilliárdos "tanácsadói" megbízásaira, amortizációs költségei körüli homályra sem. A bevételek túltervezettek (tavaly is minimális mértékben teljesültek), a kiadások alábecsültek. A privatizációs tervek ad hoc jellegűek. Ezt a költségvetést a rendszerelvű megközelítés alapvető hiánya terheli, a koalíció rövid távú túlélését szolgálhatja leginkább. A főváros működését egyszerűen a sodródás jellemzi, a kórházak például lassan a mindennapi filléres gondokkal küzdenek. A pályázatoknál az unió sorban bünteti a várost, a beruházások megvalósítása súlyos, sok hónapos késedelmekkel történik, hiába is próbálják kézzel-lábbal sikertörténetként eladni (például Szabadság híd). A metró lehet, hogy több évet csúszik. Mindezt már egyre nehezebb a külső körülményekre kenni. A városvezetés elkezdett idegen tollakkal is ékeskedni - a főpolgármester szerint: "három Duna-hidat építettünk" - melyek létrehozásához az önkormányzatnak a világon semmi köze, s gyakorlatilag pénzt sem adott hozzájuk. Állami beruházás keretében épültek.

Ezért, ezekért nem vállalható ez a költségvetés, nem pedig azért, mert az ellenzék politizálni akarna vele - bár miért is ne tehetné. De nem ezt teszi, hanem csak felelőtlenségben vagy dilettantizmusban nem akar partner lenni.

Már Erzsébetváros polgármesterének lemondatása is rejtélyes körülmények közt ment végbe. Hónapokon át gimnasztikáztak, kell oka legyen, hogy a politikus oly soká vonakodott lemondani. A polgármester esetében egyszer sem hangzott el a szocialisták egyik kedvenc, "ártatlanság vélelme" című felkiáltó mondata. Ismert ugyanakkor, hogy nem egy parlamenti képviselőjük esetében a mentelmi jog gyakorlásával szívesen álltak azok és az igazságszolgáltatás közé. Nem tudhatjuk, milyen módszerrel mondatták le végül a polgármestert, de a különös az, hogy épp fővárosi képviselői mandátuma miatt rontottak rá. Holott az ügy, amivel gyanúsítják, kifejezetten a kerületben keletkezett, és a világon semmi köze fővárosi képviselőségéhez. Mivel úgy tudni, jelenleg egy szocialista párt fungál az országban, energiát kell gyűjteni a gondolat elűzéséhez, hogy tán csak nem ahány helyi MSZP-szervezet, annyi mérce? A végén még egy ismert politológus neve is felmerült a lemondatási ügyben, amitől a homály csak sűrűsödött.

A május 14-i közgyűlés különleges tanulsága mégis más volt. Mégpedig Demszky Gábor, illetve a szocialista frakcióvezető viselkedése. Úgy láttam, hogy a kétségbeesett, semmi sem drága szemlélet kezd úrrá lenni rajtuk. Demszky úr a tiszavirág-életű fővárosi pályafutást bemutató Kővágóné asszony ügyében is nagyot alakított. Patetikusan szocialista helyettesével vetette ki a hölgy esküjét, jelölése ellen - igaz csekély energiával - tiltakozott. Az esküt már ünnepélyes vigyázzállásban hallgatta végig, és természetesen nagyon is apellált a hölgy szavazatára a költségvetési szavazáson. Így a nőt alázta, viszont saját karakánságát nem igazolta túl fényesen. Csepelre pedig egyáltalán nem vetette vigyázó szemét.

Emlékezzenek rá, hogy ehhez képest milyen brutális hatékonysággal lépett fel Kárpáti György világhírű sportolóval szemben, holott az ő érintettsége nem nyert bizonyítást. Neki azt üzente, hogy ne vegye át a kitüntetését, és fel sem olvastatta a nevét.

Egyébként pedig, a koalíció vezetői az úgynevezett költségvetési vitán lényegesen többet foglalkoztak az ellenzékkel, főként az ellenzék vezetőjével, mint magával a költségvetéssel. Ez magában véve megtisztelő, de egyesek olykor megfeledkeznek az alapvető óvatosságról. A szocialista frakcióvezető például hetek óta azzal a hazugsággal szédíti a közvéleményt, hogy a költségvetési egyeztetés során az ellenzéknek "egyetlenegy módosító javaslata sem volt". Volt bizony, nem egy, de sok. Hock Zoltánnak is, Bagdy Gábornak is, nekem is. Más kérdés, hogy túlnyomó többségüket már az egyeztetés során sem fogadták el. A fővárosi "szocialista brigadéros" ennél súlyosabb lépésre is elszánta magát. Jegyzőkönyvbe mondta a közgyűlésben, miszerint: "az ellenzék vezetője az unióban feljelentette (!) a várost".

Ez a gátlástalan kijelentés súrolja a rágalmazás határát. Jogvégzett embertől nem illő gesztus. Nem vagyok híve a bírósághoz futkosásnak, így most sem fordulok oda, de úgy vélem, az MSZP-s politikusok egy része veszélyes útra tévedt. Ők tudják. A "feljelentés" a következő kérdésekből áll (mind a 4. metróval kapcsolatos):
" Kérem, szíveskedjék választ adni az alábbi kérdésekre:
1. Mi az oka annak, hogy az unió 2007 óta nem tudott döntést hozni? Biztosított-e Budapest időben mindent a döntéshez?
2. Mi az oka annak, hogy az unió még 2009. május elején sem hozhatja meg a döntését?
3. Vár-e jelenleg választ az unió a budapesti városvezetéstől, és ha igen, akkor mire és mióta? Kíván-e bármiről újra tárgyalni Budapesttel az unió?
4. Mikorra várható reálisan a döntés, milyen ütemben várható a támogatás?
5. Kíván-e az unió bármiért, bármiről új eljárást indítani?
6. Kielégítőek-e a gazdaságossági számítások?
7. Foglalkozik-e az unió a metró II. szakaszának támogatásával, a gazdaságosság a II. szakasz nélkül is kielégítően kimutatható-e?
8. Mik az esélyek a II. metrószakasz támogatására?
Biztosíthatom Önt, hogy Budapest főváros ellenzéki frakciószövetsége is érdekelt a 4. metróvonal megépítésében. Mivel kérdéseink egy részére itthon nehezen értelmezhető válaszokat kapunk, ezért - épp a város érdekében - szeretnénk világosan látni a helyzetet."

Ezeket nevezi az izgatott MSZP-s fontos ember "feljelentés"-nek. Nem tudtam, hogy nálunk az unióhoz csak az MSZP-nek és az SZDSZ-nek van köze. A szocialista élharcos szerint nem tartottam be a "szolgálati utat". Nyugodtan higgyenek a fülüknek: ezek szerint az ellenzéknek "szolgálati útja" van az MSZP és az SZDSZ hatalmi szervein keresztül. Ez az MSZP és az SZDSZ demokráciája (sőt liberalizmusa)? Miközben kiderül, hogy tizenegy esetben szabálytalanul pályáztak a metrószerződések körében.

Demszky úr legújabb alakítása azonban talán minden eddigi liberális, együttműködési és demokrácia-védelmi akcióját felülmúlja. Alighanem kiérdemel vele valamilyen "charta-kitüntetést". Megtiltotta (ő vagy legközvetlenebb környezete), hogy az ellenzék vezetőjét meghívják a katyni emlékmű sajtótájékoztatójára. (Az egész katyni emlékpark és emlékmű ötlete a fővárosi ellenzéktől és a lengyelektől származik, és a tilalom alá eső személy kezdeményezte, hogy Óbuda legyen a helyszíne, ahol szívesen fogadta azt a polgármester.)

Természetesen a katyni park és emlékmű ügyét a Fidesz-KDNP és magam továbbra is teljes erővel támogatjuk, sajnálatos, ha Demszky úr (vagy közvetlen környezete) még ilyen ügyet is gyáva belpolitikai spekulációval szennyez. Igaz, annak idején a lengyel állami kitüntetést sem vette át a nagykövet meghívására. Nem érzem úgy, mintha különös megtiszteltetés volna Demszky Gábor mellett bárhol is asszisztálni, de ez a stílus nálam már betegségnek számít. Emlékezzünk vissza, mit mondott a liberális főpolgármester már 2006 októberében politikai riválisának: "... neked itt semmi hatalmad nem lesz. Úgyis megteszem, amit akarok, akár veletek, akár nélkületek."

Annyi lelkiismeretet feltételezek róla, hogy nem fogja letagadni.

Az ilyen kirohanásoktól nem fogok nyugtalanul hálni, de megjegyzem: még ezek az emberek beszélnek gyűlöletről, kirekesztésről. Közben olykor még szavaik is az ötvenes éveket idézik. (A "Jobbik"-ot is mindig az ellenzékhez tolják, holott ez a párt Budapesten 2006 óta nem az MSZP, nem Demszky, hanem az ellenzék ellen demonstrál.)

Mióta csak beköltöztem a Városház utcába, elképesztő módszerekkel találkozom. Érdemes utánanézni, milyen intézkedések születtek azon városházán, amelyet egyesek még mindig a legdemokratikusabbnak vélnek.

Milyen zárt kapuk vannak, kisebb és nagyobb sorompórendszerek épültek ki, milyen módszerrel és technikával követhető le emberek mozgása a házban? Közgyűlések idején lassan megszokottak az érthetetlen hatósági biztosítások.

Az utóbbi napok-hetek koalíciós dühkitörései részint előzetes kampánycélokat szolgálhatnak, részint az verhette ki az uraknál a biztosítékot, hogy a rendkívül különös költségvetési manőverezés miatt kezdeményezett önfeloszlatási szavazás döntetlenül végződött a közgyűlésben. Hajszállal megúszták a dolgot, sőt utána szintén hajszállal átcsúszott ez a vállalhatatlan költségvetés is, de az urak háta kissé libabőrös lett. Sok-sok éven keresztül lidérces álmaikban sem jelent meg hasonló látomás, mint ami abban a néhány percben történt. Tizenhat évig zsenge, üveghangú ellenzékhez szoktak hozzá. Nem meglepő tehát az indulat, ami árad belőlük. Pedig a kommunikációs bűvészkedésnek, amit évek sora óta bemutatnak, alighanem lejár az ideje.

Ennek nyilván nem mindenki örül, és nehéz lehet tudomásul venni. Biztosan kellemesebb volna például, ha egy most megalapozott, esetleg elkerülhetetlenné váló, de látványosan csak későbbi időpontban érzékelhető metrókudarcra vagy fizetésképtelenségre 2-3 év múlva azt lehetne kommunikálni, hogy lám-lám, Demszky Gábor mégis milyen szépen elkezdte azt a metrót, és tessék, az utóda nem képes befejezni.

Ilyen képtelenségeket nem engedhetünk megalapozni. A napokban elhangzott Demszky-mondás, miszerint Budapest más, mint az ország, Budapest húzóerő, úttörő - tapasztalatom szerint - szemkápráztató demagógia.

Hiszen amiben (és amennyiben) igaz lehet is ez, ahhoz az önkormányzatnak édeskevés köze lehet.


Tarlós István írása szerkesztett változatban a Magyar Nemzet 2009. május 20-i számában olvasható.