A sors különös és mosolyt fakasztó fintora, hogy e vágyvezérelt gondolkodók közül többen ma az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP önállóan megszerezhető kétharmados (!) parlamenti többségétől óvják a magyar demokráciát, a köztársaságot. Valójában persze az elmúlt hét évben az országot lejtőre lökdöső, pozícióit, befolyását, ebül szerzett jószágait féltő balliberális politikai-szellemi-gazdasági elit rettegését tükrözi aggodalmuk. Hogyan jutottunk idáig? Minek köszönhető a több parlamenti cikluson keresztül nagyjából változatlan erőviszonyok - amely korszakot a pártok támogatottságának kiszámítható határok közötti hullámzása jellemezte - földindulásszerű átalakulása? Egyrészt a fent idézett, azóta alapjaiban megkérdőjeleződött vélemény megfogalmazóinak illene elismerniük a vezető ellenzéki erő - és személyesen annak vezetője - teljesítményét (gondoljunk csak bele, már az is példátlan volna, ha az európai parlamenti választásokon a Fidesz egyedüliként megszerezné a szavazatok és így a mandátumok felét!). Másrészt nyilvánvaló, hogy az MSZP-nek és az úgynevezett SZDSZ-nek, különösképpen a bukott miniszterelnöknek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a polgári szövetség hatalmas, a sok tekintetben félresiklott rendszerváltozás korrekciójának lehetőségét is ígérő diadal kapujában áll.

A baloldal mélyrepülése cseppet sem volt megjósolhatatlan: már Őszöd előtt látható volt, hogy a szocialista kormányzás következtében menetrendszerűen kialakuló válsághelyzet neoliberális kezelése mély identitásválságba taszítja a kormányoldalt. S amikorra a világgazdasági válság betört, a baloldal már nem tudta az amúgy tökélyre fejlesztett médiakormányzásával elfedni a nyilvánosság elől féltve rejtett titkát: nem kormányképes erő. A szocialista párt számára a közeljövőre sem ígér sok jót az a tény, hogy a most megszavazott megszorítások hatásait még csak ezután fogják megérezni például a nyugdíjasok...

A pécsi időközi polgármester-választás óta érdemes reális lehetőségként számolni az ellenzék kétharmados választási győzelmével. A Fidesz óvatossága érthető: nem szeretné, hogy elkényelmesedjen a tábora, s az MSZP kiénekelje a sajtot a szájából. Szemérmességre azonban semmi ok: a hatalom akarása, a lehető legnagyobb többség elérésének szándéka legitim. Pont a baloldal vonná ezt kétségbe, amely a hatalmon maradásért az ország jövőjét is kész volt kockára tenni, ezermilliárdokban mérhető károkat okozva a közösségnek?

Kétharmados többséget csak a legdemokratikusabb módon, a választók akaratából lehet szerezni, ezt a fejleményt a demokrácia halálának nevezni egyszerűen értelmezhetetlen. (Ahogy egyes pártok eltűnéséről vagy megmaradásáról, a két- vagy többpárti parlamentről is a szavazók döntenek: álszent közéletünkben kis pártnak lenni erény, holott csupán arról van szó, hogy az adott erő törekvései nem találkoznak a társadalom többségének szándékaival.)

A Fidesz alkotmányozó többségére a baloldal szerencsétlenségére a választók jelentős része nem veszélyként, hanem esélyként tekint, mert így lehet eltakarítani Gyurcsány, Bajnai, Kóka és társai rettenetes örökségét. Az MSZP-nek számos legitim eszköz áll a rendelkezésére, hogy megakadályozza ellenfele elsöprő diadalát. A jelek szerint azonban kampánytevékenysége kezd átcsúszni az irracionalitás tartományába, célja saját félelmének társadalmi hisztériává korbácsolása. Vadai Ágnes nyilatkozata a sötétség seregeinek fenyegetéséről már a téboly jele. Félnek a szocialisták a Fidesz kétharmadától? Tetszettek volna kormányozni!