Hát motornak ugyan motor a korrupció, de olyan, amely mindig rükvercbe viszi a kocsit. Merthogy nem a tudást és a teljesítményt, hanem a kapcsolatot jutalmazza. Mondjuk, mondogatjuk, milyen sok korrupciós és korrupciógyanús eset habzik itt az MSZP-kormány körül, mint a zavaros tenger. De hát ez csak folytatása vagy inkább kivirágzása annak, ami már a Kádár-rendszert is jellemezte. Akkor a beruházások sorsa nem asztalra terített statisztikák és hatástanulmányok fölött dőlt el, hanem valamelyik hazai erdőben, szapora puskaropogás közepette. Hosszan sorolhatnánk vállalatok és vezérigazgatók nevét, akik nem kiváló gyártmányaik, hanem egy-egy ügyesen terelt őzbak miatt lettek a szocialista munka hősei.

A korrupció később is tetszetős ívű fejlődést mutatott. Az állampárthoz tartozó, sőt az által felügyelt gazdasági vezetés az 1988-as társasági törvény megalkotásával egyenesen parancsot kapott a politikai irányítóktól a jobban működő hazai üzemek kikáeftézésére. Az így születő tekintélyes magánvagyonokból viszont vissza kellett juttatniuk valamit a tőkésekké vedlett szocialista vállalatvezetőknek a politikai erő, az MSZP hatalomépítésére.

És csak nyitotta és nyitotta újabb szirmait a virág, történetesen a vörös szegfű, a dolgok már nyíltan is a juttatásról és a visszajuttatásról szóltak. Az, hogy ma fontos uniós pénzkifizető helyeken, nagy garral meghirdetett támogatási programok élén nemritkán fodrászokat vagy zöldségeseket találunk, már csak következmény. De szükségszerű. Mint ahogy szükségszerű következmény az ország mély gazdasági válsága is. Miért? Mert a korrupció érzéketlen a teljesítményre, csak a teljesítés és a nyomában létrejövő kapcsolati háló érdekli.
Ami napjaink helyzetképét illeti, háló, az van, a teljesítmény viszont nulla. Még ha nulla lenne! De az előrejelzések szerint lesz az mínusz is.

A korrupcióellenes harc nálunk csak paródia szintjén létezik. Gondoljunk csak a szocialisták által kitalált Üvegzseb című viccre vagy a Dávid-féle MDF tiszta kezek hivatalára. Magát a harc ügyét egyébként nagy előszeretettel értelmezi morális problémaként a liberális sajtó. Remélve, hogy egy kifejezetten haszonelvűségre nevelt társadalom így jobban megtűri a gyanús közbeszerzéseket, osztozkodásokat. Nem háborodik fel például azon a nyilvánvaló tényen, amelyről lapunk írt az elmúlt napokban. Ezek szerint ugyanis a vizsgált 4740 közbeszerzési eljárásból csak 71 esetben nyert hazai kis- és középvállalkozás. A többit a nagyok vitték el, amelyek közismerten az MSZP holdudvarába tartoznak, vagy az istenként tisztelt multik. Úgyhogy ne is lepődjünk meg majd azon, milyen lendületessé teszik a viszonzásképpen visszacsúsztatott forintok a szocialisták 2010-es kampányát.

Az egész Bajnai-kormány is erre a kapcsolati hálóra épül, egyfelől a közbeszerzési ígéret és az uniós pénz az összetartó ereje, másfelől viszont egy-egy kellemetlen dosszié. Tehát ha korrupcióellenes harc, akkor a liberális sajtó morális árnyékbokszról ír, valójában viszont ez a küzdelem nagyon is haszonelvű kérdés. Mint ahogy a dolgok legmélyén maga a morál is az!

Nem lehet véletlen, hogy a 168 Óra nemrég "kiszerkesztette" egyik vezércikkünket, mondván, marhaságokat írtunk, amikor azt állítottuk, hogy a varsói korrupcióellenes hivatal felállítása után hirtelen hét százalék fölött találta magát a lengyel GDP. Nos, a lengyel korrupcióellenes harc már régóta tartott, de rendkívül széttagolt volt és eredménytelen. Aztán 2005-ben a Marcinkiewicz-kormány felvetette egy egységes, központi korrupcióellenes szervezet létrehozásának szükségességét. A CBA-nak nevezett hivatal 2006 végén kezdett működni, s a statisztikák szerint Lengyelországban 2007 első negyedévének végén 7,4 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak.
Ehhez nincs mit hozzátenni.