Emellett azt is nehezményezte, hogy a munkáspárti kormány "heroikus" növekedési adatokat tesz közzé, egészen 2018-ig kitolva beteljesülésüket, miközben képtelen a napi hiány kezelésére. Legalább annyira, hogy meggyőzze a befektetőket arról: érdemes állampapírokat vásárolni.
Ugye, milyen ismerős módszerek! A kritika akár a brit munkáspártiak legjobb magyar tanítványainak is szólhatna. Persze bele sem merek gondolni, mit vágna Bajnai Gordon fejéhez ez a brit úriember, aki vandálnak nevezte Gordon Brownt. Különösen akkor, ha hallaná, hogy a budapesti Gordon az utóbbi húsz év legnagyobb adócsökkentéseként igyekszik eladni a legújabb adóemelést. Ami már azért is nevetséges, mert James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap delegációvezetője a héten a pénzügyi tárcavezetővel közös budapesti sajtóértekezletén is megerősítette, hogy a magyar kormány a bevételek szinten tartásában gondolkodik. Na mármost, ha az idén csak hét százalékkal zsugorodik az ország gazdasági teljesítménye, s a lejtmenet jövőre is folytatódik, vagyis csökkennek a kabinet bevételei, miközben a legnagyobb hitelezőnknek, az IMF-nek beígértük azok szinten tartását, akkor adót kell emelni. A jelenlegi kormányzatnak ugyanis sem bátorsága, sem ereje, sem felhatalmazása nincs radikális változtatásokra a költségvetés szerkezetében, tehát a GDP csökkenését csakis adóemelésből tudja kompenzálni.
Ha arra tetszettek gondolni, hogy az utóbbi húsz év legnagyobb csődtömegének félrekezelését most korszakalkotó adócsökkentésként tüntetik fel, akkor ezzel senkit nem tetszettek meglepni. Már hozzászoktunk, hogy mást gondolnak, mást mondanak és mást cselekszenek tisztelt vezetőink, vagyis ha adócsökkentést emlegetnek, akkor a terhek növekedni fognak. Mint ahogy a nagy hangon bejelentett 1800 milliárd forintos építőipari és 1400 milliárd forintos vállalkozástámogatási csomag eredményeit azóta is hiába keresik a támogatásra szorulók. Ennek következtében olyan katasztrofális bizalmi válság alakult ki, hogy a magyarországi vállalkozások dolgozóinak hatvan százaléka a saját cégének vezetőjét tartja a legnagyobb veszélyforrásnak a saját cége lenyúlását illetően, mint ahogy az Ernst &Young legfrissebb jelentéséből a minap megtudhattuk.
A bizalomvesztéshez hozzájárul az is, hogy a kormány nem hajlandó meghallgatni a gazdasági szereplők véleményét a válság kezeléséről, pedig teljesen világos: a társadalom egyre elenyészőbb hányadának támogatását tudhatja csak maga mögött. Emiatt egyre gyakrabban ütközik a társadalmi felháborodás falába. Intézkedései egyre kapkodóbbá és átgondolatlanabbá válnak, s azokon a legkiszolgáltatottabb rétegeken csattannak, amelyek egyébként is a válság legfőbb áldozatai.
Ráadásul egy sor olyan intézkedésre készülnek, amelyet az egy év múlva a pártszimpátiák alapján szinte biztosan hatalomra kerülő ellenzék azonnal el fog törölni. Vagyis nem tesznek mást, mint maximálisan megnehezítik a kormányzat átvételét, s ez gazdasági válság közepén szinte lehetetlenné teszi százezrek megélhetését, akadályokat gördít a kilábalás elé. A választókat lehet persze büntetni azért, mert hétévnyi regnálás után a kormányrúdnál állók leváltására szeretnének szavazni, de már nem lehet megállítani a folyamatot. A gazdasági vandalizmus garantáltan katasztrofális következményeinek egyre növekvő árát addig is mi fizetjük, egyszerű adófizetők.