Emlékezik még kedves olvasóm a békeharc fogalmában testet öltő leleményes nyelvújításra? A létező szocializmus vívmánya volt ez a különös szóösszetétel, mely a kommunizmus felé vezető úton kérlelhetetlenül előretörő béketábor ideológiai felmentésére szolgált.

Nos, az a benyomásom, hogy a magyar szocialisták ehhez a fogalomhoz nyúltak vissza az idei negatív kampányuk megtervezésekor. A jelek szerint a szocialisták a pécsi és az európai parlamenti választások hasonló logikát követő kármentő akciójához egyaránt a fogvicsorgató mosoly fegyverét választották. Pécsett Szili Katalin, az EP kampányban Göncz Kinga kezében a vörös zászló. A párt két legnépszerűbb politikusáról van szó, ráadásul nőkről. Akik eddigi politikai tőkéjüket egyfajta mosolydiplomácia révén szerezték: a választók felé mindig csak kedvesebb arcukat mutatták. Ám mögöttük ott a "vörös hadsereg".

Szili Katalinnak volt e tekintetben a nehezebb dolga: ő a pártpolitikai szamárlétrán tudott úgy felmászni, hogy közben kifelé mindig kedves és barátságos mosollyal üzent. Göncz Kingának nem kellett végigmennie ezen a kemény iskolán. Atyai örökségként szállt rá a politikai hatalom. Az SZDSZ-es politikusként köztársasági elnökké vált édesapa mellett ráadásul állítólag Gyurcsány Ferencnek is személyes pártfogoltja volt. Így válhatott mindenfajta korábbi politikai tapasztalat nélkül először a Medgyessy-kormányban államtitkárrá 2002-ben, majd a Gyurcsány-kormányokban miniszterré. Különösen legutóbbi, külügyminiszteri posztjára való kiszemelését érte sok támadás, diplomáciai berkeken belülről is. Itt ugyanis azt becsülik, aki alulról kezdi, nem a legfelső emeleten.

Ám Göncz Kinga édesapjához és Szilihez hasonlóan megfogadta: a mosoly nem hervadhat le az arcáról. Legfeljebb csak az érzelmes, esetleg a bölcsen megfontolt tónussal váltakozhat időnként. És bár külpolitikai szereplését a vérmesebbek vesszőfutásként, a visszafogottabbak semmittevésként értékelték (amit érdekesen árnyalhat az a hír, hogy a Külügyminisztérium júliusra gyakorlatilag csődközeli állapotba került), a népszerűségét sikerült megőriznie. Valószínűleg ennek köszönheti brüsszeli MSZP-s menetjegyét.

A kampányban Göncz Kinga szocialistábbnak próbál mutatkozni a szocialistáknál: nyilván a párt hátországában sokan elégedetlenek új szerepvállalásával, tehát bizonyítania kell. Pedig akik párton belülről támadják, nem értik: pártjuk negatív kampányának épp egy ilyen kádárista reflexeket megmozgatni tudó, rokonszenves arcra van szüksége. Hogy elfedje a fogvicsorgatást, amit a kampány központi elemévé emelt az SZDSZ után az MSZP is.

Persze miután Szigetvári Viktor, a szocialisták ifjú, ám annál vadabb kampányguruja Bajnai közvetlen közelében vállalt szerepet az új kormányban, tudni lehetett, hogy igen erőteljes lejárató hadjárat következik. Amit ráadásul az is indokol, hogy a győzelemre az előzetes felmérések, és főként a pécsi időközi polgármester-választás tapasztalata alapján nem sok esélye van a nagyobbik kormánypártnak (elnézést, én nem tudom az SZDSZ-t ellenzéki pártnak látni). Vagyis: mivel ilyen rövid időn belül a baloldal építeni már nem nagyon tud, ezért rombolnia kell. A fekete hátterű, riasztó hangulatú MSZP-s plakátok célja egyértelmű: elriasztani a szavazástól a Fidesz újonnan megnyert, egykori baloldali vagy semleges beállítottságú szavazóit.

Így alakult ki az üdítően pikáns mix: mosolygós, kádárista retró mögött fogvicsorgatás és a szélső jobb térnyerésével riogató nosztalgiakampány. Mi más ez, mint békeharc: a legvadabb ideológiai populizmus, a jóságos békepártiság álcája mögött? Persze, hogy mennyiben fog sikert hozni, azt nem tudjuk előre. Pécsett mindenesetre ellenhatást váltott ki: hiába mentek el a szokásos szoci szavazók, a jelek szerint ők sem értették meg, mi a teendő (Sto gyéláty?). Úgy látszik, ők sem szeretnének már a világ proletárjai lenni.